Idegesít anyósom jelenléte mióta terhes lettem. Csak tőle "beféltem" a gyereket. Más is volt így? Többi lent.

Ha olyat látok vagy hallok azonnal rászólok, hogy ne tömje hülyeségekkel a gyerek fejét, de a többi nagyon megfoghatatlan dolog.

Pl nem úgy van, hogy altatásnál mondja nekem, hogy "Ne altasd amikor itt vagyok!", sőt! még beszélünk is arról, hogy majd viszem aludni őt stb, csak a gyerek rosszalvó és még simán elkezd vele játszani előtte, pörgeti, és ha véletlenül nem alszik akkor mondja, hogy majd alszik, ha ő elment. Mintha alapból is ezt akarná és látom, hogy örül neki, ha nem alszik. Lehet beképzelem, de onnan jöhet ez nekem, hogy a másik unokája amúgy jó alvó, de ha náluk van ő sem alszik, aztán anyósom meg még büszkélkedik is, hogy "úgy örült nekem, hogy aludni sem akart". Egyszerűen olyan, mintha mindenkit manipulálni akarna. Meg puhatolózik a lányomnál, hogy többet látja-e a másik mamáját. Pl: "Őt is rég láttad már, ugye?". "Ki vette neked ezt-azt...?" Volt, hogy rászóltam anyósomra régen, hogy vegyen maszkot. Erre kiakadt, hogy biztos csak velük vetetem fel, az én rokonaimmal nem. Olyan, mintha egy nagy szeretethiánya és kisebbségi komplexusa maradt volna gyerekkorából és versengeni akar a szüleimmel. Többször beszólt hasonlót. Azt érzem, hogy simán ellenem és az én családom ellen akarná hangolni a lányom, ha itt lakna. Sosem éreztem ezt senkinél. Nem szoktam ilyeneket képzelődni. Már gonosz lennék vagy beképzelem?

Az miért idegbeteg féltékenység, hogy nem megyek el otthonról, ha jön? Mert elvárná, hogy kb húzzak el otthonról. Higgadtan lekezelem, de nem fogom vele otthagyni.

És amúgy 12 ezerszer kérem meg dolgokra, hogy mit ne adjon vagy engedjen meg a gyereknek. Na ő 12 ezerszer telibesz*rja. Életveszélyesen ugrál a lányom az ágyon. Kértem anyósomtól 3x, hogy ne hagyja, hogy felmenjen az ágyra, azt mondta, persze, jó. Elkezdtem valamit tenni-venni házon belül, erre elmegyek a szoba mellett, látom, hogy a lányom az ágyon, anyósom meg éppen készül kimenni a szobából. Mire megkérdeztem, hogy miért hagyta neki, azt válaszolta, hogy azért, mert fel akart menni.

Ilyen példákat tudnék még sorolni. A többi unokára sem vigyázhatott máshol sokáig. Gondolom nem véletlenül.

Amiket leírtam azok az érzéseim, nem a konkrét cselekedeteim. A lányomnak mindig mondom, hogy "majd jön mami, játszotok szépen jót" stb. Nem érzékeltetem vele, hogy nem rajongok ezért. Nem is fogom, mert nem süllyedek le erre a szintre, de anyósom hajlamos rá.

Na ezen mégis mit találsz idegbetegnek? Szerinted ordibálunk a gyerek előtt meg ilyenek? Anyósomnak voltak húzásai mondjuk, mert amikor emeltem a gyereket fel, amikor kérte, ő kb odaugrott és azt mondta a 8 hónapos gyereknek, hogy "Ne anyához menjél, hanem hozzám". Na pl ezt benyeltem, mert nem fogok leállni nyilvánosan belemenni ilyen gyerekes dolgokba. Ez nálam abban merül ki, hogy nem hagyom őket egyedül, de ennek java részt a féltés is az oka.

Na most komolyan ebből azt szűröd le, hogy elmeháborodott vagyok? Amikor múltkor egy tortavágó kést felejtettek anyósoméknál az asztal szélén és emellett tudod, hogy hiába pofázol leszarják mit mondasz? Te nyugodt lennél? Otthagynád vele, hogy ne tűnj betegesen féltékenynek?

Sosem mondtam, hogy egyszerű eset vagyok. Ezt a kérdést kiírhattam volna úgy, mint az esetek többségében: 0 önkritika nélkül anyósomat szidva.

Jobban is tettem volna, mert ez van, ha az ember őszinte és leírja az érzéseit, nekitámadnak.

Ezeknek a dolgoknak a nagyrésze éjszaka fogalmazódott meg bennem, ezért voltam akkora hülye, hogy elkezdtem itt elemezni magam, mert azt vártam valakitől azt a választ kapom, hogy ő is volt hasonló helyzetben, majd leírja hogyan oldódott meg. Hát nem így lett.

Egy barátnőm van, akinek tényleg mindent elmondok, a többi csak ismerős, akivel beszélgetek. Inkább vártam volna meg a mát és mondtam volna el neki, minthogy ide kiírom a kérdésem.🙄 A férjemmel is megbeszélhetném ezt, de nyilván nem fogom.