Felelőtlen nagymama az unoka kárára bulizik?
1 éves lett a gyerekünk. A feleségem anyja eddig egyszer sem látta. Ok: náthás, beteg, láza van folyamatosan. 2020 óta sokadik alkalommal koronavírusos. Teljesen ledönti mindig a lábáról de nem érdekli. Tegnap volt az unokája 1. születésnapja, megint pozitív volt 2 nappal elötte. Nekem is hihetetlen, de papírjai is vannak róla és tényleg mindig rohadt beteg. A gyerek születésekor is koronás volt éppen, nem tudott jönni. Ha nem az, akkor hasmenés-hányás vírus, láz, nátha, stb. Mindig valamivel beteg. Honnan kapja el? Bulikba jár, bulikat tart! 10-20 fős eseményeket, mindenhonnan jött emberekkel. Minden hétvégén. Hétköznap meg fürdőkbe, wellness hotelekbe jár, meg külföldi nyaralásokra. Ezekben szedi össze a betegségeket. Nem kapcsolódik ide de a férje pénzes volt és a halála óta szórja a pénzt, úgy él mint egy 20 éves, közben 60! Nem dolgozik sehol, délben kel fel, nem főz, nem takarít, stb.
Amikor élt az após, minden úgy volt mint bárki másnál, tipikus nagymama volt, utána lett ilyen. Az fáj nekünk a legjobban, hogy addigra lett ilyen mire nekünk gyerekünk lett. A másik lányának a gyerekei mellett igazi nagymama volt, vigyázott rájuk, sütött nekik, játszottak, stb, de ők már középiskolások, egyetemisták. Direkt megkértük, hogy nem menjen most el buliba, hogy el tudjon jönni az unokája születésnapjára. De csak azért is elment. Aztán már köhög, fullad, hőemelkedése van. Így ismét nem hívtuk el. Már úgy vagyunk vele, hogy félünk tőle, hogy a gyerekre hozna valami kórt mert olyan mint a szivacs. Ha valaki elköhinti magát mellette, ő lázzal ébred másnap. Kivizsgáltatni nem hajlandó magát, az unoka miatt se! Csak a buli számít a sok idegen baráttal. Amúgy ő semmire nem vigyáz, simán megfertőz bárkit! Nekünk mondjuk szól a gyerek miatt, meg lehet azért, hogy ne kelljen eljönnie, de másokat Isten óvjon tőle.
Másnak is van ilyen idióta anyósa vagy engem áldott meg az ég? Nagyon mérges vagyok rá! Feleségem teljesen kivan, hogy a saját családjától 0 segítséget kap, plusz az Anyja lejáratja magát és a teljes családot a viselkedésével. Azt félve hozom fel, hogy tudomásom van róla, hogy fiatal harminc éves fiúkat szed fel, meg külföldi “egzotikusokat”. Biztos vagyok benne, hogy ezért is jár ki külföldre, ilyen csóri tengerparti országokba nyaralgatni. Egyszer mondta valaki, hogy egy fiatal fekete fiúval látta Szentendrén andalogni a mamát … hiteltelen ember mondta, de ezt is elhiszem. Szerencsére a feleségem fülébe nem jutnak ezek el, meg nem egy városban lakunk vele.
Tiszta Esmeralda-sorozat amit az anyós művel! Hihetetlen!
Már bocs, de én is rühellem ha csak úgy beállítanak hozzám.
Igen, szakíthatna időt, ha akarna, de nem akar. Ezt kellene megérteni végre.
Szerintem igazad van kerdezo.
Oke, nem kotelezo, nem kell minden percben unokazni, na de konyorgom egy szuletesnap egy evben egyszer van, azert abba nem kell belehalni, hogy ott vagyok az unokam szulinapnan.
Oke mondhatjatok, az sem erdekli, de egy szaralak ez nyilvanvalo
Jól teszi.Végre szabadon , kötetlenül élvezi az életet.Gondolom régen a család, após, gyerekek rabja, kiszolgáloja volt
Még jó, hogy csak nem lehet úgy beállítani hozzá.
Szerintem Te csak irigyled az életét és főleg a szexuális életét.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!