Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Rá mernétek kérdezni?

Rá mernétek kérdezni?

Figyelt kérdés

Anyósomék keresete elég alacsony, és nagyon gyakran nem egyezik a véleményünk a felújítások terén (nekem nem kell színes fal, meg másik teraszburkolat, ő meg nagyon boldog, hogy igazán jutányos áron be tudta szerezni).


Ezen kívül soha nem beszélnek arról, hogy ki kinek mennyit adott, amikor a párom tesója beszállt a felújításba, az is "úgy eltűnt" (ő ott lakik, egyszer felvetettem, hogy esetleg ne írjunk-e erről valami szerződést, hogy mi tudomásul vesszük, hogy ő oda pénzt rakott, de le lettem pisszegve, hogy pénzről nem beszélünk családon belül).


Nekünk úgy alakult, hogy van több millió kp-nk. Évek óta zavar, hogy anyósomék nem rakatnak fel napelemet, mert nincs rá pénzük. Családi szinten jó ötlet lenne napelemre fordítani ezt a pénzt, még úgy is, hogy előtte hozzá kéne nyúlni a tetőhöz. Csak nagyon félek tőle, hogyha felvetem, hogy adunk 6-8 milliót és megmondom, hogy szeretnék egy szerződést is mellé, vagy papírt, hogy beletettem ezt a pénzt a házukba, akkor azon meg fognak sértődni, jobban, mintha nem adnánk nekik erre semmit.


Ti mit gondoltok, egyáltalán fel lehet ezt vetni? Vagy ne?


2022. máj. 30. 17:48
1 2 3 4 5 6 7 8
 21/74 A kérdező kommentje:
#19 De a fűtést váltaná ki. Ha a gázt elzárják az áram ára is kilő szerintem.
2022. máj. 30. 19:12
 22/74 anonim ***** válasza:
90%
Akkor rakatnak egy kandallót a nappaliba és meg van oldva.
2022. máj. 30. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/74 anonim ***** válasza:
93%

Mégis miért akarnád anyósodék házát rendbe rakni, ha eleve nincs hozzá közötök, de még csak ott sem laksz? Azt a pénzt miért nem inkább a saját otthonotokra költitek vagy kötitek le?

Anyósodék felnőtt, beszámítható emberek, ha nekik napelem helyett az új wc a vágyuk, akkor el kell fogadni.

Megérteném a felháborodásodat, ha mektek kellene a párod szüleit eltartani, de úgy látom, hogy itt ilyenről nincs szó. Akkor viszont nem értem, hogy miért akarsz a házukra költeni. Netán tulajdonjogért cserébe?

2022. máj. 30. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/74 anonim ***** válasza:
86%

23, leírta, nem a tulajdon miatt, azért mert jóban vannak


azért kéne a papír, hogy azt a pénzt ne csempére költsék a wc-be :'D


azért, mert ők fizetik a számlákat ha bajban vannak


azért mert jóban vannak :)

2022. máj. 30. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/74 anonim ***** válasza:
99%

70-80?

Bitcoin vagy vadkender?

2022. máj. 30. 19:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/74 anonim ***** válasza:
97%

20. Ez már nagyon zavaros történet. Örökölt lakásokból vették a házat, de a villanyszámla befizetéssel nektek kell őket időnként kisegíteni? De nagyon tudnak spórolni és a megspórolt pénzből felújítják a fürdőszobát, de nem azért mert rossz állapotú, hanem mert esetleg nem tetszik a színe.

Akkor miért nem a villanyszámlára spórolnak?

És még valami: ha a két örökölt lakás árából vették a házat, mi lett azzal, amiben az örökség előtt laktak?

2022. máj. 30. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/74 anonim ***** válasza:
95%
Biztos vagyok benne, hogy tulzol a villanyszámlával.5 gyerekkel 200m2-en elektromos sütővel,fozolappal,klímával nem fizetünk többet 25000ftnál,és a gyerekek nem spórolnak a villannyal,mindig én kapcsolatok le mindent utánuk.És nem,én nem fizetnem ki a napelemet helyettük,főleg,hogy nekik nem is fontos.Úgy pláne nem,hogy nem ajándékba gondoltam,hanem lepapírozom.Ez kb olyan lenne,mintha a szomszéd akarná megmondani,hogy mit csináljak a hátamon,mert ő ad nekem rá pénzt ha akarom ha nem.
2022. máj. 30. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/74 anonim ***** válasza:
83%

"de a fejemet verném a falba, ha ebből felújítanák a padlót vagy elmennének nyaralni"


Még azt is megszabnád két felnőtt embernek, hogy mit csinálhatnak.

Amúgy látszik, hogy rá vagy gyógyulva az anyagiakra és nálad nincsen értéke egy nyaralásnak.

Tudom, hogy falun csak az az érték amit vagy meg lehet enni, vagy lehet mindenkinek mutogatni.

2022. máj. 30. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/74 A kérdező kommentje:

Nem gondoltam, hogy a jövőben gondolkodás ekkora problémát okoz.


Most anyóséknak van két tanári fizujuk, és egy böhöm nagy házuk, ami életük vágya volt.


Egyelőre fenn tudják tartani, főleg, hogy sógorom is ott lakik. Aztán egyszer a sógoromnak lesz egy párja, aki nem akar ott lakni.


Anyósomék mondjuk 10 éven belül nyugdíjba mennek, aminek az értéke közelíteni fog a nullához (eddig mindenki tudja követni?).


Itt jön a kérdés, hogy mi fog történni. Hagyjuk őket nehéz szívvel kiköltözni, mert nem tudják fizetni a rezsit? Kifizetjük a rezsit? Kiadjuk a plusz lakásokat és kvázi idegeneket költöztetünk az életterükbe?


Mi nyilván azt fogjuk választani, hogy valahogy anyagilag besegítünk.


Vagy b opció. Két-három éven belül felmegy az áram ára 4-5x-re, a mostani rezsi megnégyszereződik, mi meg pislogunk. (A kandalló ugye csak vicc volt, ha drágul a gáz, akkor az emberek bedugják az elektromos fűtőtesteket, meg elmennek beszereznek 1-2 sparheltet, úgyhogy az áram, a fa, a szén és az összes többi helyettesítő termék együtt drágul).

2022. máj. 30. 20:10
 30/74 anonim ***** válasza:
96%

Kérlek olvasd vissza amit írsz! Egyik szavaddal ütöd agyon a másikat.

Amúgy meg: ne érdekeljen téged,ha anyósék új csempét akarnak a megspórolt pénzükből. Amit meg tinspóroltatok meg,arra költödbamire akarod! De ne várd el senkitől,hogy te legyél a szemében az isten f@sz@,mert te bizonyítottan adtál erre,meg arra.

2022. máj. 30. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!