Anyósomék miért szeretik jobban a sógornőm párját mint engem?

Lehet szimplán örülnek most, hogy tálalt az is valakit meg igen, jó színben akarnak feltűnni is.

Ha nem ez van...

Lehet jobban csipázzák a lányukat alapból. Férjeméknél ez a szindróma. Férjem a báb, a huga az isten! Férjemtől elvettek, hogy odadják a lánynak. Engem semmibe vesznek első perctől, utálkoztak, viszont a sógornő pasijai mind csodálatosak voltak (amíg össze nem vesztek egymással)! Én kedvemre színileg főztek, mert igazából sosem. A remélik megeszem az nem minősül annak.

Lehetnék diplomás, milliomos akármi, de a (szintén) gyárban dolgozó lánya akkor is az isten és a lábujja nyomáig fel nem érhetek soha, ami miatt az ő pasijai azért csodálatosak, mert a lányuk leszállt hozzája a földre.

Hétvégén mutatta be a sógornőm a családnak a pasiját. Friss még a dolog, a bátyja már házas - neki volnék én a felesége.

Senki egy rohadt szót nem szólt a sráchoz. Tőlem kérdezték, mi legyen az ebéd, velem dumáltak tök átlag dolgokról, pedig semmi izgalmas nem történik az életünkben kb. Mármint érted, nekem hót izgi, hogy a kisebb gyerekünk most tanul beszélni, vagy hogy a nagyobbacska miket készít az oviban, de ez asszem, a világon senki mást nem érdekel. A pasitól senki nem kérdezte meg azt se, hova jár egyetemre, hol lakik, semmit! Azt kérdezték meg, kér-e még a levesből, meg iszik-e sört. Senki le se szarta a srácot, ült ott, mint egy szerencsétlen kilométerkő. Kb. én dumáltam vele, amikor nem én voltam kérdezgetve épp. Rettenetesen ciki volt, és nekem volt az, úgy éreztem, hogy ez a rivaldafény most neki járna. Irtó hülyén éreztem magam. Szerintem az lett volna a normális, ha ő van körberajongva.

Szóval a másik irány se jó senkinek.