A maguknak állatbarátnak hívók miért nem tudnak különbséget tenni szaporítás és tenyésztés között? Gyakorin folyamatosan nekimennek mindenkinek aki csak kiír egy kérdést, nem is gondolkoznak csak nekitámadnak mindenkinek, mitől jó ez nekik?

A kutya fajnál 78 (39 pár) kromoszómán helyezkedo, több mint 25 000 génpárral (alléllel) számolhatunk. Közülük már 5 allélpár is 1024 kombinációt, 10 pár pedig közel egymillió új lehetoséget rejt magában. Az örökletes anyag utódgenerációba történo átvitele - figyelemmel a génsebészet újabb eredményeire is - többnyire csak a petesejtekkel és az ondósejtekkel lehetséges. Közismert, hogy az egyik szülo génkészletének csak 50%-a jut át az utódokba, de hogy melyik 50%-a, az már a véletlen függvénye. Az öröklés alapszabályainak, továbbá az egyes tulajdonságok örökölhetoségének ismerete sokat segíthet annak elorejelzésében, hogy valószínuleg mely sajátosságok megjelenésével (fenotípusos manifesztációjával) számolhatunk az utódokban. Ilyen módon a kutyatenyésztésben is csökentheto a meglepetések száma. A legtöbb tenyészto eloször a megfelelo szukát (az utódokat világrahozó anyakutyát) választja ki, majd ehhez illo és alkalmas tenyészkant keres. A leendo kölykök génkészletének tehát 50%-át a szuka biztosítja, a másik 50%-hoz pedig többnyire úgy juthat, hogy a legjobb, adott idoben elérheto kanhoz juttatja el a nostényt. Általában igaz a kutyatenyésztésben is, hogy gyoztes utódokat legnagyobb valószínuséggel csak úgy nyerhetünk, ha a legjobb szukát a legjobb kannal párosítjuk . Ezután az alomból "kegyetlen válogatással" csak a legjobb kölyköket tartjuk meg és neveljük fel. Ezt követoen pedig már csak ismételjük a nemesíto beavatkozást. Ha ezt az alapveto és lényegében egyszeru szabályt betartjuk, a kiváló és gyoztes utódok elobb (de inkább utóbb) jelentkeznek. Ez a viszonylag egyszeru módszer értelemszeruen utódjaira vizsgált tenyészkan alkalmazását jelenti. Tehát legalább olyan kan kutyát, amelynek kölykei között tenyészszemlegyoztesek lehetoleg minél nagyobb számban találhatók. Itt már az egyes tulajdonságok tekintetében kiváló minoségu tenyészkan alkalmazásánál vagy a szuka hibáinak jó kannal történo korrigálásánál többrol, tenyésztési beavatkozásról beszélhetünk. Az ivadékvizsgált, vagy legalábbis utódain keresztül bizonyított kan kutya jelentos tenyészértéket képvisel és nagy valószínuséggel újabb párosításokkal is produkálhat olyan kölyköket, amelyek a kívánt és várt tulajdonságokat hordozzák.

A kutyatenyésztés gyakorlatában nem ritkán találkozunk a különféle örökletes hátteru megbetegedésekkel. Ezek száma a kutya fajban meghaladja a 400-at, de évrol évre újabb genetikai terheltségek leírásával találkozhatunk. A kutyafajták nemesítoi, tenyésztoi és kedvtelésbol tartói joggal aggódnak a növekvo számok hallatán. Így egyáltalán nem számít újdonságnak, ha egy-egy kutyatulajdonos genetikai szaktanácsadás, öröklodo betegségek diagnosztizálása és gyógykezelése vagy korrekciós mutétje céljából keresi fel az állatorvost. Jelenlegi ismereteink ezen a téren nem túl alaposak, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy rendszerint heterogén és szerteágazó bántalomcsoporttal van dolgunk. Nemegyszer az örökletes bántalomnak ún. szerzett (nem öröklodo, fejlodési zavar következtében kialakuló) hasonmása, fenokópiája is ismert, amely csak tovább bonyolítja a diagnosztikai nehézségeket.

A genetikai rendellenességek felismerését tovább nehezíti az is, hogy idevágó magyar nyelvu szakirodalom alig áll rendelkezésünkre, és bármennyire nagyszámú is az öröklodo betegségek száma, elofordulási gyakoriságuk (észlelhetoségük) valószínusége - kivéve néhány erosen érintett kutyafajtát és tenyészvonalat - igen csekély.

Azt ma már minden kutyatenyészto tudja, hogy a megjeleno tulajdonságok összessége (a fenotípus) és az örökletes anyag teljes készlete (a genotípus) között kü­lönbséget kell tenni. A genotípus az örökletes információk együttese, amelynek megjelenését (manifesztálódását) a környezeti hatások (a paratípus) is módosítják. A teljes genetikai anyagnak csak egy része válik láthatóvá a környezet által is mó­dosított külso megjelenésben. Minden egyes egyed önálló és egyedi alkotása a ter­mészetnek, teljességében az utódokban sohasem reprodukálható. Nemegyszer még a legszebb kutya is csalódást okozhat az ot követo nemzedékekben. A jelenség hát­terében a gének , az öröklodés alapegységei és ezek szabad kombinálódása áll. A gé­nek a sejtmagban lévo kromoszómák alegységei, amelyek a DNS- (dezoxiribonuk­leinsav-) molekula egy-egy szakaszaként képzelhetok el. Hatásuk biokémiai folya­matok sorozatában nyilvánul meg, ami végül a szervezetben, a test jól körülhatárol­ható helyén egy adott tulajdonság (jelleg) kialakulásához vezet. A helyet, ahol kép­zeletben gyöngyfüzérszeruen elhelyezkednek, lokusznak (génhelynek) nevezzük. A gének a lokuszokon a kromoszómapároknak megfeleloen párokba rendezodve talál­hatók, a génpár egyik tagja az anyától, a másik tagja az apától származik. A homo­lóg kromoszómapárok azonos lokuszain lévo génpárjait egymás alléljainak is nevez­zük (egy adott gén alternatív párja az allél . A kromoszómák (ennek megfeleloen a gének is) dezoxiribonukleinsav-molekulákból (DNS-bol) állnak, a kromoszó­maszám az adott állatfajra jellemzo, kutyánál 39 pár, azaz 78 kromoszóma, és óriá­si számú gén képezi az öröklodés bázisát.

A test sejtjeiben mind a 39 pár kromoszóma jelen van (diploid kromoszómaszám) , az ivarsejtekben (a petesejtben és a hímivarsejtben) viszont csak a párok fele találha­tó, mivel az ivarsejtek osztódásakor a kromoszómák száma megfelezodik (haploid kromoszómaszám) . A számfelezo osztódás következtében az ivarsejtek csak az utód ki­alakulásához szükséges genetikai információ egyik felét, az egyik szülo génanyagának 50%-át tartalmazzák. A szükséges génkészlet és a teljes kromoszómaszám a megter­mékenyülés folyamatával, a hímivarsejt és a petesejt egyesülésével válik teljessé. A megtermékenyült petesejt (a zigóta) osztódásával veszi kezdetét az új élet. A sejtosz­tódások során a kromoszómák párokba rendezodnek, ez történik az ivarsejtek képzo­désekor is. A párokba rendezodött kromoszómák és ennek megfeleloen a gének is az ivarsejtekben szétválnak és új kombinálódás lehetoségét teremtik meg.

Egy kromoszómapárnál 4, kettonél már 16, a teljes génkészlet tekintetében pedig trilliós nagyságrendu az új kombinációk lehetosége. Számos, elsosorban alacsonyabb rendu és egyszerubb élolénynél az egyes tulajdonságokat meghatározó gének, géncsoportok, illetve ezek kromoszómális helyei ismertek. Az egy-egy információt hor­dozó (pl. a növekedési hormon termelodését biztosító) gének el is különíthetok és új szervezetbe áthelyezve muködésre bírhatók. A gének új biokémiai közegben is mu­ködni kezdenek (kifejezodnek, génexpresszivitás ) és termelik a növekedési hormont. A kutya génkészlete és az adott tulajdonságok génhelyei pontosan nem ismertek. Bi­zonyosak lehetünk abban, hogy itt is elobb-utóbb ismertté válnak a különféle tulajdon­ságokat meghatározó, pl. a szem színéért, a szorzet minoségéért felelos génhelyek. A tulajdonságokat meghatározó génhelyek változatlanok, viszont az itt helyezkedo gé­nek eltéro információkat hordozhatnak az adott tulajdonságra nézve.

Az utódok a szülok génkészletének csak felét (50-50%-át), elméletileg pedig a nagyszülokének csak 25%-át kapják meg. Egyes új kombinációknál már a nagyszülok génjei is teljesen hiányoznak és csak a két szüloé vannak jelen. A gén­anyag egy része igy nemzedékrol nemzedékre elvész, a jelenséget génveszteség­nek (géneróziónak) nevezzük. A híres elodök génjei tehát igen könnyen eltunhet­nek az utódokból. A génveszteség vonatkozhat káros vagy nemkívánatos génekre is, és így ugyanaz a jelenség a genetikai elorehaladás, a tenyésztés fontos eszkö­zévé is válhat.

A genetikai információ hordozói, a gének, a DNS-molekulalánc megkettozodése (önmásolása) után kromoszómapárokká rendezodve jutnak át egyik sejtbol a másik­ba, így az ivarsejtekkel is az utódokba. A DNS-molekula másolása a sejtben igen nagy pontossággal folyik, mégis elofordulhat, hogy a reprodukcióban hiba követke­zik be. Ezt a jelenséget nevezzük mutációnak. Mivel az öröklodés alappillérei, a gé­nek, a DNS-molekula rövidebb-hosszabb szakaszaiként foghatók fel, a mutáció ért­heto módon a gének megváltozásának és ezzel az öröklodésben is új információ meg­jelenésének tekintheto. Az új információ új tulajdonság megjelenését vonja maga után. Mivel a gének a DNS-lánc egy adott lokuszán helyezodnek el, a mutáció gyak­ran csak az ott lévo génpár egyikét érinti, ezért pontmutációnak nevezzük. A DNS­-lánc illetve a kromoszómák nagyobb szakaszait érinto változások már túllépnek a pontmutáció jelenségén. A kromoszómák egy részének elvesztése, letörése és áthe­lyezodése (a kromoszóma-rendellenességek) pedig súlyos, akár végzetes következ­ményekkel is járhatnak az új élolény számára.

Az öröklodés ma is érvényes alaptörvényeit GREGOR MENDEL (1822-1844) határozta meg. Növényeken (borsón és csodatölcséren) egyszeru öröklésmenetu, mino­ségi tulajdonságok (foleg szín és alak) öröklodését tanulmányozta. Az általa lefek­tetett alapok jórészt az állatok minoségi tulajdonságaira is vonatkoznak. Itt elsosor­ban azokról a tulajdonságokról van szó, amelyeket egy-két nagyobb hatású génpár (allél) határoz meg és ahol a genotípus megjelenését (manifesztációját) a környeze­ti tényezok alig befolyásolják. A kutya esetében ilyen tulajdonság pl. a szorzet szí­ne és jellege (hosszú vagy rövid, göndör vagy sima, stb...). Amennyiben az adott mi­noségi tulajdonságot egy meghatározott génhelyen lévo génpár határozza meg, az öröklodés egyszeru és jól nyomon követheto. A génpár egyes tagjai az összetarto­zó kromoszómapárok azonos génhelyein egymás tükörképeiként képzelhetok el. A gének ezért a továbbiakban egymás ellenoldali génjeként, alléljeként is szerepel­nek. (allél = a génpár ellenoldali tagja). A génpárok tagjai, az allélek, lehetnek azo­nosak (AA, aa) vagy eltéroek (Aa). Ha az allélek teljesen azonosak, tehát mindkét szülotol ugyanaz az információ származik, akkor az egyed az adott tulajdonságra nézve homozigóta . Ha a génpár tagjai eltérnek, tehát a szüloktol eltéro információ származik, akkor az egyed heterozigótának tekintendo. Az eltéro allélek között a tu­lajdonság meghatározása tekintetében alá- és fölé-, illetve mellérendeltségi viszony lehetséges. A fölérendeltségi viszonyt uralkodónak, dominánsnak nevezzük és nagybetukkel jelöljük. A domináns (nagyhatású) gén jellemzoje, hogy az általa meghatározott tulajdonság az utódokban biztosan megjelenik. Az alárendelt viszonyban a tulajdonság rejtve marad, azt recesszívnek nevezzük és ennek megfele­loen kisbetukkel jelöljük. A génpár mellérendeltségi viszonyánál a tulajdonság megjelenése közbülso jelleget mutat, annak kialakításában mindkét gén bizonyos mértékig részt vesz. Ilyen esetekben beszélünk intermedier öröklésmenetrol. Meg­jegyzendo, hogy az adott (pl. a szem vagy a szor színét meghatározó) génhelyen egy fajtán belül többféle allél is jelen lehet, ennek megfeleloen változik a szem vagy a szor színe. Bármennyi is azonban az azonos génhelyeken lehetséges allélek száma, az adott egyedben mindig csak egy, az apától és az anyától származó gén­pár található.

Az eddig elmondottak, az egy tulajdonság = egy génpár elve alapján az öröklodés nagyon egyszerunek tunhet. Ma már tudott, hogy még az egyszeru, mendeli öröklés­menetet követo tulajdonságoknál is a megjelenést biztosító fo (domináns, nagyhatá­sú) gén mellett társ (kishatású) gének is erosítik vagy gyengítik a nagy gén hatását. A dominancia pl. nemcsak az azonos (homológ) kromoszómapárok alléljai között léphet fel, hanem eltéro (heterológ) kromoszómák génjei között is. Ilyenkor az episztázis jelenségérol beszélünk, az uralkodó gént episztatikusnak, az elnyomottat hiposztatikusnak nevezzük. Az egy vagy kisszámú génpár által meghatározott tulaj­donságok, pl. a szor színe, azáltal ismerhetok fel, hogy vagy jelen vannak, vagy hiá­nyoznak az egyedbol. Egy-egy tulajdonság az egymást követo generációk sokaságát jellemezheti, m

A Mendel-féle szabályok a tulajdonságok csak egy kis részére és nem feltétlen a legfontosabbakra vonatkoznak. A tenyészto számára lényeges tulajdonságok, mint pl. a fej formája, a fogsor állása, a marmagasság, a végtagok szögelése es állása, a jellem, a vitalitás, stb..., a Mendel-féle egyszeru, egygénes domináns-recesszív szabályok sze­rint nem követhetok. Ezeket a jegyeket sok gén, géncsoport határozza meg (poligén, multifaktoriális tulajdonságok) . A gének között természetesen lehetnek nagyobb és ki­sebb hatásúak is, ezek összegzett hatásának eredményeként a tulajdonság valamilyen formában megjelenik. A jegyek manifesztációja egyedenként, a környezet hatásainak függvényében is, kisebb-nagyobb eltéréseket, fokozatokat, két véglet közötti folyama­tos átmeneteket mutat. A jegyeket mennyiségi (kvantitatív) jelzovel illetjük, mivel va­lamilyen formában mérhetoek is. A nagyobb (major) és kisebb (minor) hatású gének jelenlététol és számától függoen a tulajdonság ugyanakkor mutathat domináns vagy recesszív tendenciát is. Lehetséges, hogy a tulajdonságért felelos géncsoporton belül egy-egy nagyhatású gén erosebben "átüt" és a Mendel-szabályok szerinti domináns jellegu öröklodésre emlékeztet. A mennyiségi tulajdonságok öröklodésének elemzése sokkal bonyolultabb, mint a minoségi tulajdonságoké. Megjelenésük nem "igen vagy nem" formában merül fel (tehát jelen van vagy nincs), hanem egy adott skálán átme­neti formákat képezve folyamatosan látható egy adott állatcsoporton belül. A sokgénes tulajdonságoknál a felelos gének felezodése ugyanúgy megtörténik az ivarsejtekben, majd az ivarsejtek egyesülésével a kisgének újabb kombinációjának halmaza alakul ki. Az egyes kisgének hatása miatt az elso generációban a különbségek nem annyira fel­tunoek. A szülokhöz képest közbülso jelleg kialakulása várható, és majd csak a követ­kezo nemzedékben kerül sor a kombináció szétesésére, miközben a gének egy része ugyanúgy veszendobe megy. A második nemzedékben megjelenhetnek azok a szélso­ségek, amelyek a szüloknél már fennálltak. A tulajdonságnál annál nagyobb eltérése­ket tapasztalunk, minél nagyobb volt a szülok közötti különbség.

a szabályos nagyságú, jól beágyazódott szemek domináns jelleggel öröklodnek a kidülledo, apró és mélyen ülo szemekkel szemben

a szemgolyóra jól rásimuló szemhéjak a lelógó vagy befelé forduló szemhéjak­kal szemben

az ollós harapás az elore- és hátra-, illetve keresztharapással szemben

a szabályos fogállás a szabálytalan állású és számú fogazattal szemben

a magasabban tuzött farok az alacsonyan tuzöttel szemben

a nagy és hosszú farok a megtörttel és deformálttal szemben

az eros csontozat a túl finommal szemben

a széles mellkas a keskennyel szemben

esetenként a rövidlábúság a hosszú lábakkal szemben

az elülso végtagoknál a csöves csontok hosszúsága, szabályos szögelése, a tág és egyenes lábállás domináns jelleget mutat a rövid, szabálytalan szögelésu csontokkal, a szuk és ó-lábállással szemben

a hátulsó lábaknál a szabályos állás a különféle szabálytalanokkal szemben

az ijedos és félénk (a vadon élo kutyaféléktol örökölt) természet inkább öröklo­dik, mint a magabiztos és határozott jellem, stb...

Az említett tulajdonságok öröklésmenete, még egyszer hangsúlyozandó, sok génhez kötött, és az esetenként tapasztalt domináns vagy recesszív karakterük nem minden fajtára érvényes. Az is lehetséges, hogy egy-egy fajtánál a gének más kom­binációja és kapcsolódása következtében éppen ellenkezo tendenciát tapasztalunk. A mennyiségi tulajdonságok nyomon követése az egyes állatokon nem lehetséges. Öröklodésük vizsgálata csak állomány- (populáció) szinten, matematikai törvény­szeruségek felhasználásával lehetséges. Az állatpopulációk (kutya esetében fajták, fajtacsoportok, zártabb és jól körülhatárolható állományegységek, stb...) genetikai törvényszeruségeivel a populációgenetika foglalkozik. A populációgenetika nem egy-két gén, hanem az egész állomány génkészletének dinamikáját, ezen belül gé­nek és géncsoportok változásaít vizsgálja. A kutyatenyésztésben több fontos gene­tikai jellemzo, így pl. a mennyiségi tulajdonságok állományszintu megjelenítése (normál eloszlása) és örökölhetosége (heritábilitás), továbbá az egyes tulajdonsá­gok közötti összefüggések (korrelációk) a populációgenetika fogalomkörébe tar­toznak.

A mennyiségi tulajdonságok is öröklodnek, örökölhetoségük azonban tulajdonsá­gonként változik. A test nagysága, a testtömeg , ilyen sokgénes tulajdonság, az adott fajtára jellemzo, és ez a tény önmagában is bizonyítja legalább a testtömeg egy részé­nek (nagyobb részének) örökölhetoségét. Egyébként nem alakulhattak volna ki sze­lekciós alapon jellemzoen eltéro nagyságú fajták. A végleges testtömeg kialakításá­ban ugyanakkor a környezet (jelen esetben foleg a táplálás) is részt vesz. A testnagy­ság, de a testméretekre vonatkozó más tulajdonságok is, mint pl. a marmagasság , a mellkaskörméret tipikus mennyiségi tulajdonságok, amelyek egyes fajtáknál kisebb variációval nagyobb mértékben stabilizálódtak, más fajtákban pedig még mindig nagy eltéréseket mutatnak. Mindenesetre a rendszeres szelekció és a stabilizálásra irányuló beltenyésztés számos fajtában igen jellegzetes és stabil örökletes hátteru testtömeg kialakulását vonta maga után.

A mennyiségi tulajdonságokat hasonló hatású nagyszámú gén (a gének egy jól kö­rülhatárolt csoportja, poligének) határozzák meg. Az egyes gének hatása eltörpül az egész géncsoport összegezett (kumulatív) hatásához képest. Az egyes egyedekbe a géncsoport kisebb-nagyobb része jut be, ennek megfeleloen az egyenként kifejtett és kumulatív hatásuk is eltéro lesz. Az állatok fenotípusos megjelenésében ezért kisebb­-nagyobb eltérések figyelhetok meg. A szüloktol származó géncsoportok az utódokban összevegyülnek és újabb géncsoport-kombinációt hoznak létre. Az utódok így a szü­lokhöz képest többnyire átmeneti, közbülso fenotípusos jelleget mutatnak. A gének nyilvánvalóan itt is szabadon 65 függetlenül kombinálódnak, az egyes gének hatása azonban annyira csekély, hogy az új kombinációkban kialakult összegzett hatásuk változó, kevert (átmeneti) fenotípusokhoz vezet.

Matematikailag a legtöbb mennyiségi tulajdonság állomány szinten eloszlási gör­be formájában jelenítheto meg. A tulajdonság egyes egyedeken mért számszeru ada­tainak átlaga a görbe legmagasabb és középvonalban lévo részét adja, ettol két (po­zitív és negatív) irányban, bizonyos szórástartományokon belül és kívül található a többi adat. A normál eloszlási görbének megfeleloen az állatok nagyobb csoportja az átlagérték körül, egy kisebb része ettol távolabb plusz-mínusz irányban szóródva található. Az adatok eloszlásának ábrázolásával az állományokban az adott tulajdonságra jellemzo eloszlási görbéket kapunk, a görbe a vizsgált állományt jel­lemzi. A lapos görbénél nagy a szórás, és sok egyed mutat az átlagtól nagymérték­ben eltéro értéket. Magas görbénél a vizsgált populáció egyedeinek zöme az átlag­hoz közel áll.

1. A mennyiségi tulajdonságok eloszlási görbéje állomány szinten (x = a tulajdonság, pl. a marmagasság átlagértéke, +-s = plusz-minusz irányú eltérések, szórás) 1. Szabályos eloszlás: az átlagérték egybeeshet a fajtastandarddal, de attól állományonként el is térhet. 2. Lapos eloszlás: a plusz-mínusz irányba eltéro egyedek aránya túl nagy, az állomány genetikailag labilis. 3. Magas eloszlás: a kulyák zöme a standardnak megfelelo értékkel rendelke­zik, a szélsoséges esetek száma jelentéktelen. Az állomány genetikailag stabil.

A poligén tulajdonság manifesztációja szempontjában a gének egy csoportja plusz (expresszivitást fokozó), más csoportja mínusz (expresszivitást csökkento) hatást fejt ki. Eszerint plusz és mínusz poligénekrol beszélhetünk. A testtömeg ese­tében a plusz poligének nagyobb aránya nagy testtömeget, nagyobb testméreteket, a mínusz poligének kistestu fajtát eredményeznek. Nagyon nehéz még megközelítoen is megmondani, hogy hány mínusz és plusz poligén felelos egy-egy adott fajta testtömegéért és testméreteiért. Az egyes mennyiségi tulajdonságok kialakulását más mennyiségi jegyek géncsoportjai is módosíthatják, így az egyes poligének kö­zött kölcsönhatások, átfedések jöhetnek létre. A marmagasságot meghatározó gén­csoport nyilvánvalóan kölcsönhatásban van a testméreteket vagy akár a testtöme­get meghatározó génekkel. A széles, illetve keskeny koponya a tömzsi, széles, illetve vékony, keskeny testalkattal, stb... Ebbol az is következik, hogy a testtömeg géncsoportjai - a vizsgált mennyiségi jegyek függvényében - további, még mindig mennyiségi jegyeket meghatározó alcsoportokra oszthatók, és ezek az egyes kisebb géncsoportok a szelektív tenyésztésben egymással tovább kombinálhatók. Így ala­kíthatók ki nagy marmagasságú fajták keskeny fejjel, illetve alacsony marmagassá­gú fajták széles koponyával, stb... A mennyiségi tulajdonságokkal végzett tenyésztés a minoségi tulajdonságoknál jóval összetettebb és a gyakorlatban sokkal több szempont mérlegelését teszi szükségessé. Egy adott mennyiségi tulajdonság állo­mány szintu megjelenése erosítheto vagy valamely irányba elmozdítható. Az elore­haladás lassú és fokozatos lesz. Ha pl. két közepes marmagasságú kutyát páarosítunk, az utódok nagy valószínuséggel eltéro értékeket mutatnak, de átlaguk jelezni fogja, hogy az adott párosítással az átlag közelében vagy attól valamely irányba elmozdulva maradtunk.

Gyakori hiba a kutyatenyésztésben a mennyiségi tulajdonságban egymástól nagy­mértékben eltéro egyedek párosítása abban a reményben, hogy az utódok valahol majd középen találhatók . Ez az elso nemzedéknél nagyjából így is lesz, s csak a kö­vetkezo generációkban - a tulajdonságot megszabó géncsoport újbóli kombinálódá­sa miatt - esik szét a jó elképzelés. A heterogén párosításból származó utódok a mennyiségi tulajdonságra nézve nem eléggé stabilak. Nem ajánlatos pl. túl nagy marmagasságú és testkörméretu egyedeket túl alacsony es kis körméretuekkel páro­sítani. A túl hosszú testueket sem célszeru a túl rövidekkel összehozni, de az elore­harapás sem korrigálható ilyen módon a hátraharapással, stb... Sokkal inkább a szu­kebb átlag körül maradnak az utódok, ha a szélsoséges (plusz-mínusz irányba nagy­mértékben szóró) egyedet az átlaghoz közelebb állóval párosítjuk. A szélsoségeket mellozo és kello szelekciós nyomással végzett tenyésztés végül is oda vezet, hogy állomány szinten egyre kevesebb a szélsoséges értékeket mutató állat. A tulajdonság genetikailag stabilizálódik, a görbe magasabb, a szórás kisebb lesz. A faj­tatiszta tenyésztésben a mennyiségi jegyek korrigálásakor az a helyes döntés, ha az ellentétes irányba szélsoségeket mutató egyedek párosítását mellozzük. Ettol kivéte­lesen el is térhetünk, pl. ha nem áll rendelkezésre más tenyészállat vagy a tenyész­tési terv lényegesen megváltozott és új variánsok, új szelekciós elképzelések formál­ják a fajtát.

A kutya faj genetikai bázisa egészében véve viszonylag nagy. Számos szélsoség és közbülso forma egyaránt jelen van, ebbol adódóan a mennyiségi tulajdonságoknál a szelekciós munkának tág lehetoségei kínálkoznak. Ha az adott populációt a tulajdonság eloszlási görbéje alapján vizsgáljuk, a szelekció legalább három irányba érvénye­sülhet. Eszenint stabilizáló (1), irányított (2) és szétválasztó (3) jellegu szelekciós módszerekrol beszélhetünk.

2. Szelekciós módszerek lehetoségei a kutyatenyésztésben (a továbbtenyésztendo kutyák az átlag körüli vagy valamelyik szélsoséges eltérést mutatók közül kerülnek ki). 1.: stabilizáló jellegu szelekció (átlag körüliek továbbtenyésztése) 2.: irányított szelekció (az egyik szélsoség továbbtenyésztése) 3.: szétválasztó jellegu szelekció (mindkét szélsoség továbbtenyésztése)

Stabilizáló jellegu szelekció. Az átlagérték nagyjából azonos a standarddal, a tulajdonságot az átlagérték, ez esetben az ideális irányába erosítjük. A kiválogatás a plusz-minusz irányú szélsoségek csökkentésére irányul, továbbtenyésztésre az átlag­hoz közelálló állatok kerülnek. Az eredmény az lesz, hogy az állomány egyre na­gyobb része mutat az átlaghoz közelálló értéket, és egyre kevesebb lesz a nagyon szélsoséges eset. A populáció eloszlási görbéje egyre magasabb és a szórás egyre ki­sebb lesz. Így szelektálhatunk pl. a fejformára vagy a marmagasságra .

HA CSAK EGY KICSIT IS KONYÍTANÁL AHHOZ HOGY MILYEN MUNKA VAN EGY TENYÉSZTÉSBEN SZÉGYELLTED VOLNA MINDAZT LEÍRNI AMIHEZ VOLT KÉPED! NEKED NEM KELLENE BELEOKOSKODNI OLYAN DOLGOKBA AMIKRŐL LÁTHATÓAN HALVÁNY LILA GŐZÖD SINCS! NEM SZÉGYELLED MAGAD???

"Ahelyett hogy tisztelnétek és szeretnétek a kutyáitokat,méregetitek őket,pénzben gondolkodtok és tárgyként semmibe veszitek őket..."

Aranyos vagy. :) Miután se tudományos tényekkel, se józan paraszti ésszel alátámasztva nem tudod megvédeni az álláspontodat, mostmár azzal érvelsz, hogy mivel mi rossz emberek vagyunk ezért az általunk képviselt elvek is csak rosszak lehetnek és amit teszünk az is csak rossz lehet. Ellenben te jó ember vagy és amit teszel az ennek következtében eredendően jó, amit hiszel az is jó. Mint a sötét középkorban a vallás szembenállása az új tudományos eredményekkel. Véletlenül nem inkvizítor voltát te előző életedben?

És a sok gonddal,hosszú évek munkájával kitenyésztett fajták tönkretételéről.Itt most nem feltétlenül csak a küllemi problémákról,hanem az eü.gondokról beszélek,amik az egy almos,kutyáit normálisan tartó szaporítónál született almokra is jellemző.

Egyszer saját szememmel láttam,hogy egy sintértelepre behoztak egy gyönyörű német juhász kamaszt altatásra.Csodálatosan szép,jól ápolt,szemmel láthatóan szerették a gazdái.Mondta az állatorvos,hogy nem altatja el,ennek a szép fiatal állatnak pillanatok alatt lesz gazdája.Erre a gazdi elővette a röntgenleletet,doki megnézte,ment is az altatóinjekcióért.Ez a kutya is egy ostobaságból szaporító egyetlen almából való volt.

Meg az a boxer is,akit 1 évesen kellett elaltatni veseelégtelenség miatt.Meg az a skót juhász is,akit 8 hónaposan folyamatos epilepsziás rohamok miatt.Ezek a kutyák pedig mind jó körülmények között lettek felnevelve,és mégis ez történt velük.

Ha szűrve lettek volna a szüleik,ez nem történt volna meg.

Nem olvastam el a válaszokat. Egyszer már egy hasonló kérdésre válaszoltam, remélem érthető a magyarázat, de ha nem akarod megérteni, akkor úgy sem fogod.:)

Tessék:

Szia!

Az a baj, hogy laikusként nem is gondolná az ember mennyi különbség van. Ott van egy kiskutya a neten, az is aranyos, ami a tenyésztőnél van az is aranyos és akkor már jó is.

De... Ha kicsit a dolgok mögé nézünk.. Talán kicsit ez magyarázatot ad.

Egy tenyésztőnek nagyon sok munkája van egy adott fajtában, de ha tegyük fel egy szaporitó is teljes ellátást ad a kutyáknak, még akkor is van különbség. Tudod mi? A szakértelem. Sokáig én sem értettem a különbséget, szóval megtudom érteni az ellentábort is mint te. De ahogy belecsöppentem ebbe a világba, mert egyre jobban érdekelt az a fajta amit tartok nagyon felvilágosult a látásom ebben a témában.

Vagyis magyarázat. Van egy adott fajta, amit az illető bizonyára szeret, ha már olyan kutyát akar, tetszik neki..

A tenyésztő gondosan rak össze egy párositást, átnézve az adott kutyákat és azok törzskönyvét, hogy illenek e egymáshoz! És itt van elásva a dolog, mert nem elég az, hogy két kutyát összeraksz, akár van törzskönyve akár nincs, mert bizony nem minden kutya illik egymáshoz. Tegyük fel van egy kutyád és értesz is s standardjéhez, hogy hogyan is kell kinéznie. Tudod, hogy pl gyengébb a hátsó szögellése, vagy kicsit durvább a pofija mint kellene, nem elég a stopja és sorolhatnánk ilyen apróbb küllemi hibákat, akkor úgy kell nézned, hogy az akit párnak választasz neki ezeket a dolgokat javitja!! Szóval a kan amit hozzáválasztasz, az egyértelműen javitja a te kutyád tulajdonságait. Ez az amit egy szaporitó nem néz és ezáltal csak rontja a fajtát, mert olyan kutyákat tesz össze akiknek azonos a gyenge pontjuk és igy nem javitja az állományt, hanem rontja.. Arról nem is bezsélve milyen fontosak az egészségügyi szűrések, amit szintén sok szaporitó nem csináltat meg, és aztán lehet az utódokon kijön valami genetikai hiba, megint rontotta a fajtát és még beteg kiskutyát is kaptál, ugyanigy fontos a viselkedés, belső tulajdonság, hogy az legyen, ami arra a fajtára jellemző. Elég összetett dolog, ezért mondják azt sokszor, hogy nem elég az, hogy összetesz valaki két törzskönyves kutyát.

Lehet, hogy te ugyanolyannak látod azt a kutyust akit szaporitótól vettél, mint akit tenyésztőtől, de hidd el, ha többet foglalkoznál a fajtával és annak a tulajdonságaival rájönnél utólag, hogy mennyire nem igy van. Én is igy voltam vele.:) Persze lehet szerencséd van és egészséges lesz, meg nem lesz idegrendszeri gond vele, sőt még akár küllemben is megfelelhet, de sajnos ez, hogy minden stimmel egy szaporitónál nem sűrűn fordul elő..:(

És ha már szeretünk egy fajtát, akkor illene nem azt támogatni, aki csak szakértelem nélkül összetesz két kutyát és lesz, ami lesz, mert hiába szereti a kutyáját evvel is csak árt, mert azok a kiskutyák sem felelnek meg az adott fajtának. Képzelj csak abba bele, hogy mindenki igy tenne, és gondold most el, hogy akkor hány most létező gyönyörű fajta maradna meg? Nem sok... A tenyésztőknek is egyszerűbb lenne nem ennyit beleáldozni ebbe az egészbe, de mégsem teszik, mert szeretik azt a fajtát és szeretnék megőrizni olyannak amilyen. Persze nem azt mondom, itt is megkell nézni hogy kitől veszel, mert mindenhol vannak csalók.. De egy igazi tenyésztő aszerint dolgozik, ahogy leirtam és csak a fajtaszeretet miatt.

Egyébként én sem fogok tenyésztőtől százezrekért vásárolni,ha ne adja Isten kutya kell.

Mindig van olyan kutya a kedvenc fajtámból,aki mentésre szorul.