Kis segítség annak a barátunknak, aki a Bibliából idézett nekünk a maga igazára: az elejét olvasd, és érteni fogod:
"26. És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon."
Szóval ez mégis így van benne, és innen eredeztethető (most megismétlem magam) az a pökhendi gőg, ami miatt a legtöbb félrecivilizált lény jogot formál magának arra, hogy kénye-kedve szerint uralja-gyilkolja a flórát és a faunát. És megismétlem, ők voltak itt előbb. Mi betörtünk, betolakodtunk, és ettől kezdve képen vágjuk azokat, akik nem tetszenek nekünk. Sőt, a másik élőlény kilövését „sport”-nak tituláljuk. Talán még büszke is erre az, aki csinálja.
Nos, én sem vagyok tinilány, 60 éves férfi lennék, négy gyerekkel, ha ez bárkit is érdekel. És azzal az ostobasággal sem lehet megetetni, hogy a vadak mészárlása nélkül ki sem nőne az erdő. Nyilván, mert az ember előtt nem is volt erdő, csak kopár tarló, mi meg lám, milyen szép lombosra vadásztuk a tájat. Ugyan már… bocsánat, még nem tettem hozzá, hogy biológiatanár vagyok.
Igen, ez valóban benne van (nem is mondtam, hogy nincs:)), de ha kicsit tovább olvassa az ember, eljut addig a mondatig, amit én idéztem. Az hogy valaki uralkodik a természet fölött, nem azonos a kizsákmányolásával. Valóban, lehet uralkodni rosszul, lelőve mindent és mindenkit, aki nem tetszik. De lehet úgy is, hogy az uralkodó szereti az alattvalóit. Nem hiszem, hogy tudnál olyan mondatot idézni belőle, ami az előbbire buzdít. És még egyszer (most én ismétlem önmagam:)): a felsőbbrendűség tudata nem a Bibliából ered, lásd pl. Arisztotelész rendszertanát. A világon mindenhol, ahol a vadászó-gyűjtögető közösségeknél összetettebb társadalom alakult ki, előbb-utóbb az ember tönkretette a környezetét. Lásd pl. Húsvét-szigetek, anaszázi kultúra, maják, lehetne még sorolni (ajánlom Jared Diamond Összeomlás című könyvét, remekül összefoglalja, hogy milyen okai lehetnek a társadalmak összeomlásának). Kicsit nehéz lenne belemagyarázni, hogy ezeket vajon hogyan okozta a Biblia. Az ember egészen egyszerűen önző, és sajnos sokszor nem képes a rövidtávú érdekeinél messzebb látni (Bibliától és minden egyéb vallási irányzattól függetlenül).
Egyébként lehet, hogy egyszerűen nem hiszed el, de attól még így van:) Jó példa a vadászás betiltásának hatásaira a Kaibab-fennsík esete az USA-ban ( [link] Röviden, a hatóságok úgy döntöttek, hogy megvédik a szarvasállományt, így hát betiltották a vadászatát, és kilőtték az összes ragadozóját. Ennek következtében a szarvaspopuláció 20 év alatt megsokszorozódott, tarra rágták a fennsíkot, majd a nagy része éhen halt. Igen az ember előtt is volt erdő, csak voltak benne ragadozók is... A probléma az, hogy nálunk nincs olyan ragadozó, ami akár az őzek, akár a vaddisznók, akár a szarvasok populációit kontrollálná. A farkasokat, medvéket rég kilőtték, és már nincs akkora erdő Magyarországon (talán egy-két kivétel azért van), ahová vissza lehetne telepíteni egy stabil ragadozó populációt.
Ettől függetlenül a sportvadászatot én is elítélem, de továbbra is fenntartom, hogy a legtöbb hivatásos vadász nem ilyen.
NEM ítélem el én is vadász vagyok! Azokat ítélem el akik a saját tudatlanságuk és behatárolt gondolkodásmódjuk miatt nem képesek megérteni hogy mi is az a VADÁSZAT!
(ha bárki szeretne erről egy mélyreható vitát állok elébe)
Vadászatellenesekkel értelmesen nem lehet vitázni, mert sosem fogják belátni az igazságot.
Sajnos sok esetben látnak olyan példákat, amik negatív érzéseket váltanak ki belőlük. Ebben a médiának is döntő szerepe van, mint azok a terelővadászaton készült képek, amik a pofakönyvön is terjedtek nemrég.
Érdekes módon ha más húst esznek, akkor nem jut eszükbe az, hogy a vágóhidakon olykor milyen körülmények uralkodnak, mégis kötekedés nélkül megveszik és megeszik. Az, aki nem képes belátni a vadászat és vadgazdálkodás szükségességét, az nagyon primitív és korlátolt ember lehet. Csak azért meg ne vonjunk már le negatív következtetéseket, mert volt egy-két rossz tapasztalat a vadászokkal. Én is ismerek nem egy puskást, akik sajnos egyáltalán nem méltóak arra, hogy vadásszanak, de hát van pénzük és az úristennek képzeli magukat, mégsem teszem egy kalap alá az egész vadásztársadalmat.
Néhány hónapja volt itt egy hasonló vitám egy szintén vadászatellenes egyénnel, írtam neki egy rövid "agytágító" elbeszélést, azóta sem jelentkezett pedig minden bizonnyal olvasta.
http://www.gyakorikerdesek.hu/kozoktatas-tanfolyamok__tanula..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!