Az állatoknál is előfordul a homoszexualitás?
Heteró férfi vagyok, ki nem állhatom az LMBTQXY$#+@ cuccot és propagandát, de biológiát tanulok és szeretem az állatvilágot, úgyhogy ebben igazat kell, hogy adjak az itt szólóknak. Valóban előfordul természetes környezetben és nem, mint betegség. Rendellenességnek lehet nevezni, de minden evolúciós mutáció rendellenességként indul, mintha valami fura emberszabású elkezdett volna két lábon járni és emiatt itt vagyunk mi nem? Az is rendellenesség volt, de előnyösnek bizonyult.
Hallottam egy tanulmányról régebben, amiben azt vizsgálták, hogy ez a rendellenesség hogyan lehet előnyös a természetben bizonyos fajoknál. Emberszabásúaknál figyelték meg, ha jól emlékszem. Hierarchikus környezetben úgyis az alfahím szaporodik, ami azt jelenti, hogy a többi hím csak veszélyforrás. Megölhetik a riválisok kicsinyeit, hogy párosodhassanak a nőstényekkel, belső viszályokat keltenek, amivel gyengítik a csapat összetartását és a harciaskodás miatt a külső fenyegetések észrevétlenek maradhatnak. Magyarul, ha úgyis csak egyikük szaporodik, akkor az előnyös, ha a többi nem akar. Ezek a hímek segítenek felnevelni az utódokat és mivel nincs sajátjuk, ezért sokkal több figyelmet tudnak rá fordítani, mint azok az egyedek, akik még szaporodnak. Mondhatni ez egy extra biztonság az utódoknak. Gondolom az is ködös, hogy ez hogyan öröklődik, ha ők nem szaporodnak. Mellék ágon. Egy olyan egyednek, akinek vannak homokos rokonai, nagyobb eséllyel neveli fel a saját utódját, mert azok nem versengenek vele. Tehát a homoszexualitás a heterókon keresztül öröklődik bizonyos esetekben. Akinek van homoszexuális rokona, annak nagyobb eséllyel lesz homoszexuális utódja. Ez nem okoz gondot, ha több utódja lesz. Tehát ettől ugyanúgy szaparodik. Ez persze csak egy elmélet, de érdekes végiggondolni.
Meg ugye ott a szűznemzés is. Az nyilvánvaló. Vannak fajok, ahol csak nőstények vannak, akik egymással eljátszák a dolgot és ez indítja be bennük azokat a hormoni folyamatokat, ami az utódképzéshez szükséges, ezesetben az utódok klónok. Ez azért hátrányos, mert sokkal kevésbé lesz rugalmas a faj, de bizonyos esetekben lehetnek előnyei.
Tehát ez a természetes, nem természetes dolog tényleg nem jó érv. Gondolj bele, mi lenne neked jobb? Ha lenne egy testvéred, aki folyton rivalizál veled, lenyúlja a nődet és megaláz, vagy egy, akit nem érdekli a nőd és a gyerekedre is vigyáz? Ilyen módon lehet természetesen előnyös a dolog.
Mondd már el milyen írásos emléket akarsz pl.: barlangrajzot ( XDD)
Az ősemberek örültek ha egy nyomorult mamutot le tudtak rajzolni, vagy éppen a következő nap éltek még. Max azt tudták a falkából melyik a leggyengébb amit le lehetne vadászni. és ennyi. Ők nem tanulmányoztak, főleg nem jegyezték fel mit mikor csinál egy kardfogú tigris. Hidd el Te se ezzel lennél elfoglalva ha azon múlna hogy élsz vagy halsz, hogy vadászol:D
milyen érdekes hogy kb azóta figyelik meg az állatokat jobban, mióta a technika által ahhoz, hogy tanulmányozz egy tigrist nem kell veszélynek kitenned magad, nem kell lapítanod a fűben 5 méterre tőle, hanem ott van előtted egy rohadt ketrecben. Erre régen mikor volt példa? Vagy hogy kamerákkal megfigyeld a nap 24 órájában? Várom az intelligens válaszodat:)
"Valóban előfordul természetes környezetben és nem, mint betegség. Rendellenességnek lehet nevezni, de minden evolúciós mutáció rendellenességként indul, mintha valami fura emberszabású elkezdett volna két lábon járni és emiatt itt vagyunk mi nem? Az is rendellenesség volt, de előnyösnek bizonyult."
Mutáció? Lehet, de talán csak praktika, hogy két lábon állva magasabbnak tűnve a TÚLÉLÉST segítse.
Aki két lábra tudott állni, túlélte a ragadozók támadásait, aki nem, az kihalt.
A "Homokosság" mégis miféle túlélést segít? SEMILYET!
Csupán azért terjed a homokosság divatja, és szaporodik, mert a nagy liberális kapitalista elvek terjedése miatt megszűnt a tajgetoszi alapigazság! Minden selejt számít, mindenkit védjünk meg, amíg ti aljanép "terézanyák" a selejteket védelmezitek és ettől érzitek magatokat valakinek addig a kapitalista elit birtokolja és elorozza a vagyonotokat, hatalmuknál fogva rátoknyomja és megszabja, "mi jó" nektek, meg hogy mivel foglalkozzatok, ti meg még be id dőltök, hogy "minden rózsaszín", sőt SZIVÁRVÁNYSZÍNŰ :D
Továbbá Faj nem egyenlő Fajta! Mielőtt még bárki lenácizna, bőrszíntől függetlenül nem tűröm a homokosság rámerőltetését, és soha nem is fogom, ahogy az emberölést sem!
Valaki az istenkáromlást nem tűri, én meg ezt nem!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!