Mit nyaggat mindenki azzal, hogy "HALLGASSAM MEG"?
Gondolom mert mindnyájan szeretnénk előrébb jutni, viszont a tapasztalat azt mutatja, hogy ezek a piramis-felépítésű üzletek csak a kitalálóknak kedvez. Én egybe vettem részt (nem tudom, kiírhatom-e) a lényeg, hogy mielőtt az Unió (nem Magyarország, az Unió:D) adócsalás miatt eljárást indított a cég ellen, sikerült kifogni egy egyiptomi nyaralást 230.000 helyett 170.000-ért, befizetni csak 10.000-et kellett a csatlakozásért. Emellett pár százalékos engedményt el tudtam érni egy-egy üzletláncnál.
Ha van pár százezred (vagy milliód) akkor ne ilyen üzletbe fektesd be, hanem alapíts magadnak valamit.
Ha csak az időd, munkaerőd kell annak, aki be akar szervezni, azt mondom, ne tedd. Mert akkor te is elkezdenél másra vadászni, hogy az dolgozzon helyetted, etc.
Az MLM egy üzleti modell. Szerintem érdemes pár órát rászánni a megismerésére (én is egy ilyen cégnél dolgozom, nem tudom melyik cég keres, ki a szponzorálód, tehát a válaszomhoz semmilyen érdek nem fűződik, de úgy gondoltam akkor korrekt, ha ezt tisztázom).
Nem piramisjáték, hiszen azt törvény tiltja Magyarországon, ha az lenne, te lehetsz a fáraó :-) De most kicsit komolyra véve a szót, nincs az, hogy csak a fent lévők járnak jól, hiszen ha teszel érte, és fejlődsz, megelőzheted akár a téged szponzorálót is. Én kifejezetten örülök neki, hogy elég sokan vannak felettem, hiszen a direkt vezetőim sok energiát és időt fordítanak rám, sokat segítenek hogy tanulhassak az ő hibáikból és ne kövessem el azokat. Egy valódi szponzor tanít, motivál és felállít ha elestél. Ezért nem is szeretik a főnök kifejezést, inkább a vezető szót használják. Hiszen a főnök az parancsol, a vezető pedig mutatja az utat a céljaid elérésében és arra, hogyan fejleszd a saját vállalkozásod sikerre. Az én vezetőim valódi példaképek, és folyamatosan azon vagyok, hogy én is az legyek a szponzoráltjaim számára.
Sok MLM cégben (legalábbis a mi cégünk ilyen) lehetőség van a csapat építés nélküli munkára (ez abban az esetben érdekes, ha nem szeretnél embereket irányítani, mert nem érzel elég rászánható időt hogy valóban szponzoráld a csapatod, vagy ez a része nem vonz).
Abban az esetben, ha te szokványos életet tervezel, átlag bérezés, kis garzon, kis autó, 8-4ig állás egy unalmas helyen, nem javaslom neked.
Azért azzal kezdtem az egész mondandóm, hogy ez egy üzleti modell, mert így van. Ha sikereket akarsz elérni és nagy pénzekkel "játszani", ha nem akarod az árcímkéket nézni, és vagyonilag független szeretnél lenni (számomra azt jelenti, hogy ha attól a perctől egy fikarcnyit se dolgozol, akkor is jól élsz), akkor a Cashflow négyszög jobb oldalán kell gondolkodnod: lehet saját vállalatod vagy befektető. Az utóbbihoz valljuk meg, elég sok tőke szükséges. Egy vállalat alapítása némileg olcsóbb, de elég nagy a bukás kockázata. Ajánlom olvasásra a Gazdag papa, szegény papa, illetve a Cashflow című könyveket, ahol egy milliárdos írja le a saját tapasztalatait aki egy furgon hátuljában lakott egy darabig, úgy indult. 3-4 vállalkozást (nem kicsiket) bukott el, mire sikeres üzletet alapított, és ez általában jellemző a vállalkozók körében. Nem az első vállalkozásuk vitte őket sikerre. Az MLM egy olyan rendszer ahol szabadon megtanulhatod egy vállalkozás irányítását, és sikeresen megalapozhatod egy működő jövőbeni vállalkozás alapjait.
A legtöbb sikeres ember nem attól lett gazdag, hogy sok pénz örökölt és jól fektette be, hanem a sikeres vállalkozásától.
Néhány MLM-nél szükség van némi kezdőtőkére (pár ezer ft), de ez termék és piac-specifikus, nálunk erre nincs szükség.
Emellett olyan dolgokat tanulsz meg és tapasztalsz, olyan élményekkel gazdagodsz, amik pótolhatatlanok.
Mindenképpen ajánlom, hogy hallgass meg pár céget, hogy mit tudnak számodra nyújtani, milyen fejlődési lehetőségek vannak náluk, és hogy tudsz előrelépni, és ami a legfontosabb: keress magadnak egy jó szponzort!!! Azt hiszem, ebben az üzletágban nincs ennél fontosabb.
Ez nem az a munkahely ahol nem kell dolgozni, és csőstül jön a pénz, de az, ahol megfizetik a munkád.
Remélem nem nyúlt unalmasra, de gondoltam fontos, hogy tudd, miért áll ki annyi sikeres vállalkozó az MLM mellett.
Amennyiben még kérdésed van, szívesen válaszolok, akár itt üzenetben, akár egy kávé mellett is. Amennyiben érdekel a mi cégünk, azzal kapcsolatban is. Nem igyekezlek betoborozni, hiszen szerencsénkre van lehetőségünk erős szűrést végezni a felvételi eljárásunk során, és szükséges is, hiszen ha 40 embert szeretnél szponzorálni, nem tudod akkora energiával és odafigyeléssel megtenni, mintha csak 5-el próbálkoznál. :-)
Mindenképp megér egy próbát, ha olyan vagy, aki szeret minden lehetőséget 100%-ban megvizsgálni és csak utána meghozni a konkrét döntést!
Kellemes estét!
Üdv,
Anita
OVB kft. Nem tudom, hallottál-e már róla?
Üdv,
Anita
Az ófaubével csak az a probléma, hogy a brókernethez (sic!) hasonlóan befektetéseket, életbiztiket, unit linked termékeket sóz az emberek nyakába. És hiába a nagy "vállalkozásszervezési tanoda", ahogy Anita beállítja, akinek amúgy köszönet a hosszú bejegyzésért, mert mindenképpen jó az írás, a dolog lényege az, hogy kéretlenül fel kell embereket keresni és a pszichológia fegyvertárát segítségül hívva (ezt ügyesen tárgyalástechnikának hívjuk) kell eladni.
Amit én nehezményezek, hogy ma "üzleti lehetőség" alatt mindenki az ügyfélszerzést, ügynökölést érti.
És valljuk be, legyünk őszinték magunkhoz: rohadt kényelmetlen és sokak szemében ellenszenves foglalatosság.
Nos, név alapján nem túl biztató? Független vagyoni tanácsadást jelent németül. Hallottál esetleg már a cégről valakitől? Neki rossz tapasztalata volt a cégünk valamely munkatársával kapcsolatban? Olyan ember vagy, aki mások által befolyásolva dönt, vagy aki teljes egészében szereti látni a képet az adott dologról, amiről véleményt alkot? Mondanám, hogy reggelizzünk együtt valamikor és minden kérdésedre őszintén válaszolok. Amennyiben nyitott vagy rá, írj rám privát üzenetben.
Nos, kedves kérdező, tisztázzunk valamit: az OVB teljesen más kategória, mint a brókernet, nem is szeretjük a hasonlítgatást. :-)
1, Nem keresek fel kéretlenül embert, hiszen csupán ajánlások útján dolgozunk. Minden esetben megkérem az ajánlót, hogy szóljon az illető személyeknek a kapcsolatfelvétel előtt, és ebben az esetben az ügyfeleim várják a hívásom, tehát már csak az időpont egyeztetés van hátra :-)
2, Amennyiben egy ügyfél telefonban nemet mond mégis, nekem nem gond, csupán egy lehetőséget kínálok számára egy beszélgetésre, amivel a jelenlegi pénzpiaci helyzettel képbe tud kerülni
3, Először elbeszélgetünk az ügyféllel az első alkalommal
a, van új pénzpiaci igénye -> megoldjuk
b, nincs új pénzpiaci igénye
- tudunk neki valahol pénzt spórolni
-> érdekli -> megoldjuk
-> nem érdekli -> ő döntése, amennyiben később jelentkezik ez az igény megoldjuk, kap egy névjegyet, azon el tud érni, amikor akar, nekem nem probléma ha nem érdekli, nem az én pénztárcámról van szó
- nem tudunk neki spórolni -> gratulálunk a korábbi pénzügyi döntéseihez, és ua. névjegy -> ha kérdése van, hívhat
4, Mivel én hosszútávon gondolkodom a cégnél, és az ügyfeleimmel is tisztázom, hogy a hosszútávú együttműködés a célom, nem érdekem az, hogy ahogy te mondtad rásózzak valakire valamit. Ajánlanál tovább ebben az esetben? Hát persze hogy nem. Csak akkor tud valaki nyugodt szívvel ajánlani, ha a kéréseire vittem megoldást és elégedett is vele. Lehet, hogy akkor nem keresek vele annyit, viszont hosszú távon bármilyen pénzügyi kérdéssel engem fog megkeresni
5, Valamint kérlek, lásd be, nincs olyan oktatási rendszer a mai iskolarendszerbe építve, ami biztosítaná az emberek pénzügyi szinten való fejlődését. És annyi idejük sincs az embereknek, hogy végignézzék az összes lehetőséget a pénzpiacon, és kiválasszák a legjobb megoldásokat. Mi ezt tesszük meg helyettük, időt, energiát és legfőképp pénzt spórolunk meg nekik. Ráadásul mivel sok ügyfelünk van, egyedi kedvezményeket tudunk nekik nyújtani.
6, Ja, és persze! Nem vagyok ügynök, ők teljesen más munkát végeznek
7, Visszatérve az ügyfélszerzésre: Amennyiben megspórolok neked havi 5-10 ezer forintot, eltitkolnád a barátaid elől, akiknek tudod, szintén jól jönne az ilyesfajta segítség?
Csak szerettem volna, ha kicsit a cég dolgaival tisztában vagy, hiszen valószínűleg te is tapasztalod, hallomásból elég sok félinformáció születik :-)
Egyébként Veled is nyitott vagyok egy találkozóra (szintén privát üzenetben intézve), az MLM-el kapcsolatban. Ígérem, hogy amennyiben nem szeretnél beszélni a cégről, és nem hozod szóba, én egy szót nem fogok róla ejteni, csupán a network marketing értelmét (és hogy miért hisznek benne ennyien) adom át számodra, amit valljunk be, egy 5 perces kis firkálmánnyal itt interneten keresztül nem lehet.
"Olyan ember vagy, aki mások által befolyásolva dönt, vagy aki teljes egészében szereti látni a képet az adott dologról, amiről véleményt alkot?"
Annyira aranyos csúsztatás. Komolyan, a pszichológiai hadviselés gyöngyszeme.
Az ember mit csinál, jellemzően, az ilyen döntések előtt? Átbeszéli a rokonokkal, barátokkal szomszédokkal, mindenkivel, akivel tudja. Félő azonban, hogy a sok vélemény között sok olyan is lesz, ami minimum elbizonytalanít, ennek elébe kell menni. Neki kell menni az ember önképének, "hát olyan gyenge jellem vagy, hogy hagyod hogy lebeszéljenek? Másokra hallgatsz?". De ott a másik alternatíva, a "teljes kép", amit természetesen az ügynök egymaga tárt elénk. És akkor egyedül döntöttél, a "saját sorsod kovácsa vagy!" :)
A két dolog pont hogy nem üti egymást. Olyan ember vagyok, aki szeret teljes képet látni a dolgokról, pláne ha pénzről van szó. Teljes képet pedig nem attól remélek, akinek anyagi érdeke fűződik hozzá, hogy vele szerződjek le.
Lehet egy reggelizésben azért benne lennék. És ha még jobbat is tudnál mondani, mint a jelenlegi megtakarításaim, na akkor tényleg megemelném a kalapom.
Nem saját, de nagyon ide vág a következő idézet:
Nem ördögtől való dolog ez, viszont az ördög is így akarná eladni neked.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!