Munkába állás- félek a robottól. Hogyan lehet ezt leküzdeni?
Fél éve itthon vagyok pályakezdőként, szakmával, érettségi nélkül. Nem volt szülői hátterem, párommal élek már évek óta, és suli mellett, meg most is "maszekoltam", adtam, vettem, hogy legyen egy kis plusz. Voltam pár interjún, de sehova nem voltam jó... Most fenn áll a lehetősége egy gyári munkának, 90%-os eséllyel (protekció), ami nem lenne rossz, de ma jöttem rá, hogy félek a rendszertől... Másnak is ilyen szar volt az első munka gondolata? Dolgoztam diákmelón szalagon, 8 óra után azt se tudtam, mi van a lábam közt... Ez egy igen jó cég, korrekt, nyugis, de mégis be vagyok tojva... Hozzászoktam a "jóléthez", nem tudom, hogy szokhatom majd meg a váltott műszakot... Főleg fél év itthonlét után. Pedig erre várok már mióta.
A kategóriáért elnézést, nem találtam jobbat.
19L
Bírom az ilyen gyári munkásokat. Mert ők sérthetetlenek és keresztbe lenyelik a sz*rt, akkor ők a királyok, aki meg nem bírja a műszakolást, az vacak ember, nem is akar dolgozni és stb.
Én sem bírom a műszakolást, sosem éjszakáztam, még a buli kedvéért sem. Viszont oylan dolgokra is képes vagyok, maire az emberek 95%-a nem.
Az meg hogy gyári munkásként tönkreteszed azegészséged (gyomrod kikészül 2-3 év után, nők vetélnek), talán nem dicsekvésre mltó. Én pl csak és kizárólag egészséges nővel jövök össze, beteggel sosem! Gyári munkással sem.
Kedves Utolsó! :)
Örülj neki, hogy Te megteheted, hogy megválogatod, hogy hol dolgozz. Van aki hónapokig/évekig sikertelenül keres magának munkát és végül nem marad más mint a gyári munka. Ezt a hülyeséget mégis honnan szedted, hogy a nők elvetélnek csak mert gyári munkásként dolgoztak??:)) Nyilván aki teherbe esik, Ő maga dönti el meddig dolgozik. Nekem már van egy lányom és gyári munkásként dolgozom. Sosem cseszek le senkit aki esetleg nem akar ilyen munkát végezni ha épp van más. Na de ne haragudj, amikor például az embernek lenne lehetősége elmenni gyárba dolgozni, de mondjuk az adott személy hasonló mentalitással rendelkezik mint Te és inkább otthon marad és eltartja magát valakivel, azt már megvetem, ne haragudj. Aki akar dolgozni az dolgozik, aki pedig nem én meg azzal nem jönnék össze hosszabb távra. Ennyi!
Munka mellett próbáld letenni az érettségit, majd esetleg estin, levelezőn egy főiskolát. Ez tudom nagyon hosszú idő, de ha olyan munkát szeretnél, ami nem robot esetleg, akkor diploma kell, mert érettségivel is csak gyárba tudsz elmenni dolgozni vagy hipermarketbe.
Vagy, próbálj félretenni pénzt és pár év múlva alakíts egy vállalkozást, amihez lenne kedved, amit szeretnél, ami érdekel. Sajnos, ha nincs segítség, akkor csak így lehet vinni valamire az életben. Vagy jó nagy szerencse és nagyon jó kapcsolatok kellenek.
Ismét csak köszönöm az építő válaszokat!
Utolsó: régebben szerettem volna főiskolára menni, ma már másban gondolkodom. Rengeteg szép szakma van, ami érdekelne is és szívesen csinálnám... Pl. cukrász, szakács, asztalos, elektrotechnika,informatika, ez mind vonz, némelyikbe bele is kóstoltam már, van, amiben önképzem is magam. Ahogy a nyelvtanulás, fordítás-tolmácsolás is... Sajnos a mostani szakmám hiába is érdekelne, hiába is igyekszem nem kiesni a rutinomból, jelenleg és a jelen szintemmel használhatatlan, nincs rá igény (női szabó) De ma már nem akarok itt tanulni, hosszabb távon nem ebben az országban gondolkodunk mi sem.
Utolsó, az élet nem erről szól, maximum neked és a hozzád hasonló alkoholista gyári melősoknak. Bár te azt se tudod mi az élet. Robotolsz, majd haza és alszol. Robot, alvás, robot alvás. Néha piálás. Tudod az ilyen embereknek az élete teljesen leszűkül a nullára. Sok ilyen van. Az élet teljesen másról szól, de neked fogalmad sincs miről.
Engem háromszor küldtek el állásinterjún. Szó szerint ezt mondta a HR-es: "Értse már meg XY (én), ide idióták kellenek, nem értelmiségek. Minden gyárba idiótákat veszünk fel, nem értelmiségeket."
Kicsit durva, nem akartam hinni a fülemnek.
Kérdező, neked meg: kár, hogy szabóként ma nem lehet megélni. Pedig annyira jó lenne, ha az emberek meg tudnák fizetni! Mert azért teljesen másként áll az emberek a személyre szabott ruha, mint a bolti "mindenkire legyen jó".
Ha adhatok egy tippet, szakácsnak menj, ne cukrásznak! Mert ma már az éttermekben a szakácsok csinálják a desszertet is. Szakácsként sokkal hamarabb találsz munkát. Utána persze megcsinálhatod a cukrász végzettséget is. Örülök hogy ennyi minden érdekel. Elárulom, elég lelkes vagy és értelmes, nem fog menni neked a gyári sz*r.
Azért az érdekelne, hogy a kedves tapló válaszadónak hány apjától van ennyi esze... Az egy dolog, hogy jórészt hülyeséget beszél, de hogy még bunkó is...
Abban az egyben viszont tényleg igazat kell adnom neki, hogy nem dolgozhat mindenki asztal mellett, de mivel az IQ-ja is alacsony, a szövegértése meg pláne, ezért fel se fogta, hogy itt KÉTKEZI MUNKÁRÓL, SZAKMÁRÓL van szó. Nem manikűrözgetős semmittevésről. És azt honnan vetted, hogy nem akarok dolgozni? Végülis csak nyár óta 6 vagy 7 interjúm volt...
És igen, nekem is a képembe vágták, hogy a nyelvvizsgával túlképzett vagyok... Nyelvvizsgával?! WTF? a 7ből 3 helyen ez volt az indok... no comment...
Kedves 56%-os azért az egy elég durva általánosítás, hogy gyárban csak alkoholisták dolgoznak ... És Te tartod magad értelmiségi embernek?:) Ne haragudj de egy valóban okos, értelmes, BÖLCS ember, nem hangoztat ilyen rosszindulatú véleményt egy adott munkásrétegről... Mindegy, hogy van köztük alkoholista, drogos(??), akkor is tekintettel lehetnél azokra akik nem azok. Te, aki megveted a gyári munkát és közöd nincs hozzá, mégis hogyan tudsz reális képet alkotni az ottani emberekről, munkakörülményekről?:) Ez kb. olyan mintha egy vak ember elkezdene arról fennhangon beszélni, hogy márpedig Ő jobban tudja, hogy mi a különbség a királykék és a neonzöld között ...
Nekem rengeteg olyan ismerősöm van aki szakmával, egyetemi/főiskolai végzettséggel, érettségivel egy gyárban kötött ki, mert a mai világban egyszerűen nem teheti meg az ember, hogy finnyás módon válogat a munkák között, pláne ha van családja akit el kell tartani. Nyilván Neked erről fogalmad sincs. Nehezen tudom elképzelni, hogy egy ilyen nagyképű embert túlzottan sokan tudnának megtűrni hosszabb távon!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!