Egy olyan munkát talált a számomra az anyukám, amire nem érzem alkalmasnak magam. Mit tegyek?

LÉGYSZÍVES OLVASSÁTOK VÉGIG, MERT FONTOS. KÖSZÖNÖM!

Gyermekkoromban rákos voltam, aminek sajnos szövődményei maradtak fent. Hat éves koromban azt mondták, maximum 3 hónapom van vissza. Ezt kevesen tudják, milyen érzés, de sajnos a mai napig érzem a hatását.

Tegnap kb. másfél órát mentem, pontosabban csak egyet, mert fél órát pihennem kellet. Nem bírtam egy órát folyamatosan sétálni, de ezt sajnos csak én érzem, kívülről lehet, hogy nem látszik. Viszont mire felértem a harmadikra a lépcsőn, egy szót nem bírtam már szólni, annyira kimerültem. Pedig nem is mentem sokat! Sajnos ez még nem is a legrosszabb, volt olyan is, hogy a boltba nem tudtam elmenni, annyira rosszul voltam. Ja, a szomszédba volt a bolt, több órás lelki felkészülés után sikerült vennem egy kenyeret, meg szalámit, de az eladó látta rajtam, hogy valami nincs rendben. Ez apukámnál volt, most kb. 2 hónapja anyuval élek.

Anyu annyit lát, hogy jól fizető munka lenne, csak épp semmi szakmai tapasztalatom nincs a betöltendő munkakörben, mivel nem eladó, hanem boltvezető helyettes lennék, ha felvesznek. Mondtak is pár szakszavat, hogy mit kellene csinálnom, olyant, amit még sosem hallottam, azt sem tudom, hogy mi. De nem csak ez lenne, ez egy része csak, nagyrészt álló munka volna, meg árupakolás. Az önéletrajzomat ma adtuk be, persze abban is anyu segített, gondosan odafigyelve arra, hogy ezek a rosszulléteimről egy szó ne essék benne. Én úgy érzem, hogy ezzel hazudunk, ő azt mondja, hogy amit írtunk, az igaz, csak nem írtuk le a negatívumot. Egyébként pont abban a boltban lenne ez az állás, ahol ismernek, és észre vették, hogy sokszor rosszul vagyok.

Tegnap a másfél óra sok volt, levegőt nem kaptam, állni alig bírtam, pedig többször pihentem útközben. Ez a munkaidő 8 órás lenne, bár azt mondták, hogy sok a túlóra, tehát több.

Ezek a rosszullétek sajnos rendszeresek nálam, és a magas bér miatt elég magasak az elvárások is, melyeknek szinte biztosan nem fogok megfelelni.

Ja, már két alkalommal nem sikerült a dolog. Az egyik helyen tanuló voltam, és a nagyszüleim könyörögték ki, hogy az év végéig maradhassak legalább, már 3 hónap után nem akarták, hogy ott dolgozzak. Nem tettszett, hogy mire beértem, már fáradt voltam, meg sokat kellet ülnöm. A másik egy három hetes nyári gyakorlat volt, ott meg lényegében csak annyi volt a feladatom, hogy felporszívóztam az üzletet. Utána találtak nekem valami számítógépes munkát, de így is délben mehettem, pedig 5 óráig lett volna a munkaidőm. Ott is látták, hogy nem bírom, csak azért voltak rendesek, mert három hetes volt csak.

Ez biztos nehezebb lenne, mint az eddigi két munka, mert ezeken csak tanuló voltam, ahol kisebbek az elvárások, de most élesben kellene csinálnom, nem engednének haza azért hamarabb, mert nem vagyok jól. Vagy ha igen, már másnap nem is kellene bejönnöm, max. vásárlóként.

A leszázalékolás folyamatban van, két lehetőség van:

1. Anyu tényleg nem érti meg az egészségi állapotomat. Azt csak sajnos én érzem, mennyire vagyok rosszul, de a napi 8 óra az sok lenne. Ez baj, mert amikor kirúgnak, akkor félek, hogy azt mondja, direkt csináltam. Pedig nem fogom bírni a 8 órát (na meg rendszeres a túlórákat), ez a munkahely veszett fejsze nyele.

2. A leszázalékolás miatt van szükség erre, hogy legyen arról papírom, hogy megpróbáltam, de nem sikerült. Ez meg azért rossz, mert becsapjuk a munkáltatót. A betegségeimről egy szó nem lett írva az önéletrajzomban, lényegében hazudva lett benne. Sokat járok/jártam abba a boltba vásárolni, ez meg az én lelkiismeretemnek rossz, hogy becsapom őket. Mindenkit ismerek abban a boltban.

Szerintetek melyik a kettőből? Mit tegyek? Mindig így van, ha el kell mennem hosszabb távra, egy órát nem birok menni. A bolti munka pedig nagyrészt álló lenne, meg pakolni is kellene. A 8 óra az sok.