Fel akarok mondani a munkahelyemen, mi történik, ha nem dolgozom le a felmondási időt?
Én is kb ugyanebben a cipőben vagyok. A héten mondtam fel, mert eddig vártam arra, hogy kirúgjanak. Ugyanis nem akartam én se 30 napos felmondási időt ledolgozni. De amiért nem akartak kirúgni (összegyűlt minimum 3 igazolatlan napom, nem mentem be dolgozni), kénytelen voltam bemenni felmondani.
Hiába hivatkoztam magánéletbeli dolgokra, pl költözésre, a felettest nem hatotta meg. Csak azt tudta hajtogatni, hogy én mivel kompenzálom az anyagi kárt, ami az én be nem menésem miatt keletkezik náluk.
Az igazolatlan napokat is be akarják hajtani rajtam, mondván anyagi kár érte őket, merthogy én nem mentem be dolgozni, miközben számítottak a munkámra.
Tudtommal, ha nem megy be az ember felmondási idő alatt, akkor az "jogellenes", meg követelheti a munkáltató a távolléti díjat azokra a napokra. Meg ha kár érte a munkáltatót, azt is követelheti az embertől...
Tehát vagy szépen betipegsz a 30 napra még a munkahelyen dolgozni, vagy vállalod annak veszélyét, hogy később távolléti díjat követelnek rajtad meg jönnek munkajogi bírósággal. (nem tudom hogy hívják)
Legszívesebben be se mennék én se, mert ha kell, akkor az igazolatlan napokra fizetem magam után a tb-t, de tartok tőle, hogy bizony fizetnem kellene a munkáltatónak.
Ja, én operátor vagyok egy cégnél.
munkabéred max 1,5x-ig vagy megtéríteni az okozott kárt. Persze pereskedésnek nincs felső határa.
Miért nem hivatkozol arra, hogy költözni kell, családi ok miatt és arra vonatkozóan azonnali hatállyal felmondasz?
Imádom, amikor a munkavállaló kénye kedvére akar dönteni. Egykét komment, meg a kérdező is olyanok, mint az óvodások. Ember, felnőtt vagy. Eléd raktak annó egy munkaszerződést, amit elolvastál és aláírtál. Ami tartalmazta, hogy egy hónap felmondási időd van (amit jófejségből elengedHET a cég). Felmondtok, jön az egy hónap felmondási idő és meg vagytok lepődve.
Ha nem töltöd le, meg nem járkálsz be dolgozni, az szerződés szegés. Aztán a legkevesebb gondod az lesz, hogy a napjaidat nem fizetik ki. Jól beperelnek, aztán járkálhatsz egy évig bíróságra, meg elkölthetsz ügyvédre majd másfél millió forintot. Mer neked nem volt kedved.
Döntéseiteknek következménye van. Egy munkahelyhez szerződés köt (normál esetben). Ahova mit ad isten, be kell járni dolgozni. Igen, felmondás alatt is.
Egyik nem járkál be dolgozni, másik nem SZERETNÉ ledolgozni a felmondási időt. Aztán az ilyen emberek ilyen hozzáállással csodálkoznak, hogy nem jutnak egyről kettőre az életben.
5/6:
Óvodás ez most komoly ember?
Megnézném a te szádat is, miután kidolgoztatják a beledet is, úgy hogy ígérnek neked minimum nettó 300 ezer Ft munkabért kezdőfizuként, de 3 hónap után is 230-240 ezer Ft-al kiszúrják a szemedet minden szir sz@rra hivatkozva ami nem a te hibád. De te biztosan szeretsz megalázkodni és 177 ezerért mosolyogva bemenni dolgozni, amikor fizetsz albira 180 ezer Ft-ot.
A te kommented az óvodás, hogy nem látsz bele a dolgokba, és így okoskodsz.
Ja a másik fele, ha kell a pénz az embernek, akkor amíg nem talál másik munkát, addig muszáj maradni a körülmények ellenére is, és lehet le tellik a 3 hónap mint az én esetemben is mire talál másik munkahelyet.
6/6: Kitartást kívánok!
Semmi nem fog történni, max a borítékod béred nem kapod meg. Kivéve, ha olyan pozícióban vagy, hogy ténylegesen probléma pl cégvezető, pénzügyi menedzser- ekkor ha nyernek a bíróságon, akkor a felmondási idődre járó béred lesz kb a kártérítés.
Egy operátori munkakörben nem tudják bizonyítani, hogy kár érte őket
A papîrjaid se tarthatják vissza, ha megteszik, attól még vállalhatsz munkát máshol és a kormányhivatalban segítenek a papírjaid beszerzésében is
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!