Ha 800 ezres fizetés mellett úgy érzem, hogy a balaton sound nem fér bele, akkor velem van a baj?
2018-ban elvitt az akkori csajom, bár akkor még csak 370-et kerestem 28 évesen. Emlékszem 80 ezer volt egy hétre egy apartman, a bérlet meg 100 körül (VIP)?
Azóta is elmentem 2-2 napokra, amikor még gombokért is tudtam korrekt szállást a parton 10 percre a bejárattól, de mostmár tényleg pofátlannak tartom, hogy a korábbi években és egyébként a sound-on kívüli időben ~15 ezer forintos apartmanok 50-60 ezreket kérnek és ráadásul ki kell venni 4-5 napokra. MIWAN?
Akkor ezt hogyan fizetik meg 16 évesek vagy pályakezdők? Biztosan én csinálok valamit rosszul.
Nem mintha egyébként bármilyen pozitív energiájú emberrel találkoztam volna az egész soundon, helyette nyeltük a port, fizettünk a levegővételért is kb, valamint szagoltuk a rohadó kukákat.
"néha" jó volt a zene, meg menőzhettem az akkori csajommal mert jól nézett ki, de ennyi.
Oké, hogy infláció, de a balaton soundra járó belgák és hollandoknál nincsen akkora infláció mint amennyit a sound emelt, ráadásul a covid miatt kimaradt 2 év alatt feljött az új 16 éves látogatók generációja, akik meg a mostani árhoz tudnak viszonyulni csak.
ember, azért attól kicsit messze vagyok hogy egy random magyar fesztivál ne férjen bele, ennek sokkal inkább ELVI oka van már
nézzük máshogy:
ha a bmw x5ök egy év alatt 60 millióval többe kerülnének, akkor mennyien sírnának, hogy nem fér bele?
Nincs ezzel gond.
En 2014-2017-ig jartam. Akkoriban netto 140-230 kozott kerestem, 2 szezonban ott voltam 5 napot. Most 700-at keresek, de egy napijegyre sem koltenek. Masra csoportositom a penzt es megvaltozott az ertekrendem is.
Dehát kérdező nem is élvezi. Itt sír, hogy milyen xar zene volt, nyelték a port, satöbbi. De akkor minek megy oda?
Ja, tudom, mert menő, hogy voltam a Soundon fél milláért, de nagyon xar volt.
az exem is azért járt oda amiért én
én őt siratom ott, ő meg anno az előttem lévő szépfiu exét, akivel évekig járt oda, a fiú még arra sem volt hajlandó hogy megdugja a nyaraláson. Szóval fél életét odaadta volna a gyerekért ez a nő, viszonzás meg nulla, de tudjátok hogyan megy ez.
Én legalább rendesen megkeféltem, ha más jelentős érzelmeket nem tudtam kiváltani belőle.
Ehelyett azt hallgattam, hogy milyen sztorik voltak a korábbi csávóval a soundon, aki egyébként ott volt, de már az új FIATAL csajával.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!