Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Bérfeszültség: hogyan viselhet...

Bérfeszültség: hogyan viselhető el?

Figyelt kérdés
A munkahelyemen a pozíciómban 2 kategória van, tapasztalat, interjúbeszélgetés stb alapján sorolják be az alkalmazottakat. Engem anno évekkel ezelőtt az alacsonyabb kategóriába vettek fel. Mindig volt feszültség abból, hogy ugyanazt csináljuk, ugyanúgy, ugyanúgy felelősségre vonnak, de a bérünk között 100 ezer a különbség. Mára már eléggé eldurvult a helyzet, most pl 4 új ember jött, abból 3 egy százassal azonnal többet keres, pedig én ott vagyok évek óta. És még tanítanom is kell őket. Ez nem csak engem bánt. Próbáltam beszélni a vezetőséggel, hogy évek után minket miért nem lehet átsorolni más kategóriába, hiszen mindent tudunk, mi tanítjuk az újakat, stb. Egy kisebb vita után finoman megkaptam, hogy az állásommal játszom, ha ezt feszegetem. Nem kapunk semmit, ahogy felvettek, úgy maradunk... Egy kis szemléltetés: Minden évben van egy automatikus kisebb béremelés, amit mindenki megkap, mindegy ki mennyit keres, ugyanazt kapja. Ha ezzel az évenkénti emeléssel számolok, akkor még 5 év, mire annyit kereshetek, akik most jöttek. Mármint amit most keresnek... de az övék is automatikusan emelkedik, szóval sosem érném utol.Engem minden nap bosszant. Pláne, amikor tanítom az újakat és némelyik legalapvetőbb ismeretekkel is bajban van, de így is sokkal többet keres, mint én. Nagyobb a különbség a fizetésünk közt, mint amennyibe pl az albérleti szobám kerül, tehát esetemben egy lakhatásnyi különbség. Nem igazságtalan ez? Hogy kezelitek, ha bérfeszültség van nálatok? Miért nem érdeke a cégeknek, hogy egyenlően kezelje az alkalmazottakat? Mi ebben a logika?

2020. jún. 29. 16:47
1 2 3
 11/26 anonim ***** válasza:
35%

^...ismét _ugyanott_ dolgozol...

(10-es)

2020. jún. 29. 23:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/26 anonim ***** válasza:
77%

Jogosan basztatja az igazsagerzeted. DE...


Honnna tudod ki mennyit keres? Jobb helyeken a berezes nem nyilvanos adat, van ahol tiltjak is hogy kiadj ilyen infot. Es az is hulye, aki ilyeneket elarul.



Amugy meg a berezes megegyezes kerdese,alku targya. Meg ha nem is fair, nem torvenytelen. Annyit fizetnek amennyit akarnak, es annak akinek akarnak.

2020. jún. 30. 07:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/26 anonim ***** válasza:
69%

Add be a felmondást, mindjárt emelni fognak!


Az újoncokat meg tudod mikor tanítgatnám...

2020. jún. 30. 08:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/26 anonim ***** válasza:
100%
Ott kell hagyni és kész. Ha meg még fenyegetnek is? Hol élnek ezek.
2020. jún. 30. 09:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/26 anonim ***** válasza:
34%
Amint elhangzott, hogy az állásommal játszom ilyen esetben, én fel is mondtam volna. Velem nem szórakoznának, hát minek képzelik magukat? Amúgy tudtommal van valami EU-s törvény, hogy ugyanazon beosztásért ugyanazon bérezés jár. Legalábbis valami ilyesmi mintha rémlene. Ez egyszerűen már a vicc kategória.
2020. júl. 1. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/26 anonim ***** válasza:
80%

Tevedesben vagy. A berezes megegyezes kerdese. Mindenki annyit keres amennyit er vagy amennyit ki tud alkudni maganak.


Ha en potolhatatlan vagyok es el akarok menni de marasztalnak es adnak emelest cserebe, akkor minden munkatarsam automatikusan megkapja? Szep is lenne.



Nyugaton nem szokas a berekrol beszelni. Tabu, sot egyenesen tilos.

2020. júl. 1. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/26 anonim ***** válasza:
29%

"ugyanazon beosztásért ugyanazon bérezés jár"


Hát ez egy piaci viszonyok között működő cégben semmiképpen nem lehet igaz.

2020. júl. 1. 11:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/26 anonim ***** válasza:
100%

A volt melóhelyemen ugyanez volt.Jött az új ember,szinte semmit nem tudott és kétszer annyit keresett,mint én.

Nekem erre annyi volt a megoldásom,hogy odaadtam az igazgatónak a búcsúlevelet.Egyből elkezdtek alkudozni,hogy mennyiért maradnék,de annyit nem mondtak,mint a másik embernek.

Végül az egyik barátom beajánlott a munkahelyén és azóta is itt dolgozom.

Annyit azért hozzáfűznék,hogy a közvetlen felettesem hónapokig lobbizott az érdekemben,aztán elmaradtak a bértárgyalások,mindez úgy hogy a céghálózat egyik legnagyobb megrendelése részben rajtam múlt.Szerintem azóta is utálnak,mint a szart,mert ott hagytam őket.Annyira megsértődtek a fejesek,hogy a 30 napot se kellett ledolgoznom.

Szerintem hosszabb távon nem éri meg ilyen helyen dolgozni.Egyik az,hogy felőröl,a másik pedig hogy arra fogsz haragudni,aki nem is tehet róla,hogy te kevesebbet keresel nála.A másik pedig,hogy a hangulatodra és a munkakedvedre is rányomja a bélyegét.

2020. júl. 2. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/26 A kérdező kommentje:
Megkaptam az emelést! Kerestem egy másik munkahelyet, felmondtam, azonnal felajánlották azt a pénzt, amit akartam. Maradok :)
2020. szept. 10. 21:25
 20/26 anonim ***** válasza:
100%
Így kell ezt csinálni. Gratulálok!
2020. szept. 11. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!