Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Munkahelyváltás. Ti mit...

Munkahelyváltás. Ti mit tennétek a helyemben?

Figyelt kérdés

Jelenleg pénzügyi területen dolgozom, 15 éve egy cégnél, ez az első munkahelyem. Szeretem nagyon, amit csinálok, gyerekkorom óta erre készültem.

Régen bennem van, hogy szeretnék váltani, de itt vidéken szinte egyáltalán nincs másik munkahely. Eddig ahova pályáztam, minden helyen a garantált bérminimumot akarták ideadni, ami kb 130 ezer forint. Jelenleg ennél 75 ezerrel többet keresek, viszont a fizetésem kb harmada csak zsebbe megy. Épp egy kicsivel többre vagyok bejelentve, mint a bérminimum.

Még az ünnepek előtt kaptam egy fülest, hogy egy másik céghez keresnek embert, és voltam ma interjún is. Kiderült, hogy nem éppen szakmába vág a feladat, viszont kb 45-50 ezerrel több lenne a fizetésem, mint jelenleg és teljesen bejelentve, nem úgy, mint a jelenlegi munkahelyemen. Szeretnének engem felvenni a pozícióra, de kaptam pár nap gondolkodási időt.

Nagyon nagy dilemma ez most, hogy menjek vagy maradjak, hiszen nyilván jobb a fizetés, viszont félek, hogy nem fogom szeretni a munkám, mert nem azt csinálom, amit tanultam és amire vágytam.


2019. dec. 30. 13:05
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
26%
Nekem ismerősöm Borsod megyében financial analyst, szintén 15 év körüli szakmai tapasztalattal és fél millió forint körüli nettó fizetése van.
2019. dec. 30. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 anonim ***** válasza:
37%
Én Kazincbarcikán vagyok könyvelő 7 éve, vegyipari multinál, 380 a nettóm.
2019. dec. 30. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 A kérdező kommentje:
Úgy sikerült a lakás, hogy sokáig otthon éltem lett spórolt pénzem, a páromnak is volt és az önerőt így sikerült összehozni. Itt azért még mindig jóval olcsóbbak az ingatlanok, mint a fővárosban. Nyilván jóval kevesebb a jól fizető munkahely. Nem is szeretnénk elköltözni, nem mindenkinek való a főváros.
2019. dec. 30. 13:48
 14/18 anonim ***** válasza:
81%

Válts mindenképp. Lépj ki az állóvízből. Arra már rájöttél, hogy itt nem jó neked. Nyilván félsz 15 év után az új kihívástól, de meg fogsz birkózni vele. Pénzügyileg ez előrelépés. Szakmailag nem tudom, de szerintem pozitív lesz egy kis profilváltás. Aztán bármikor jöhet még jó lehetőség. Oké, hogy nincs dögivel állásajánlat, mert szűkebb a piac, de azért a kisebb városokban is élnek és dolgoznak az emberek.


Nem lehet mindenki budapesti programozó, meg ssc-s. Mi sem vágytunk oda gyermeket nevelni például, mert helyben van segítség, nyugodtabb a környezet, elengedhetem gyalog iskolába a kölköt, stb. Míg egy fővárosi lakásvásárlás még kb. 10 év spórolást jelentene albérlet mellett.


Egy szó mint száz, válts, hajrá, sok sikert! A jelenlegi helyen jobb nem lesz, nem nagy kár érte.

2019. dec. 30. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 anonim ***** válasza:
23%
Szeged nagyon messze lenne neked? Ott jobb lehetőségek vannak, mint Békéscsabán.
2019. dec. 30. 17:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:
67%
15# Szeged? Itt semmi sincs, egyre több a munkanélküli ismerős.
2019. dec. 30. 17:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:
75%

Szegedről én is azt hallom mostanában, hogy oda nem érdemes menni. Max csak annyira, hogy megnézi a főteret az ember.


A kérdésre válaszolva egy új munkahely vállalása mindig rizikós. Benne van a pakliban, hogy nem jön be valamiért, nem olyan a főnök, kollégák mint amit vártál.

De a havi 50 az évente 600 ezer Ft. Én váltanék.

Plusz az is lehet, hogy jelenlegi munkahelyed azt mondja, hogy inkább ad többet csak ne menj el. Ha azt mondaná a jelenlegi helyem, hogy ad mondjuk 30-al többet akkor nem váltanék.

2019. dec. 30. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:
70%
Persze, Szegeden sem túl rózsás a helyzet, de Békéscsabához képest jobb.
2019. dec. 30. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!