Szerintetek mi a legnyomósabb érv egy munkahelyváltáshoz, hogyan döntöttetek?
Év elején elég sok bajom volt a munkahelyemmel - nem emeltek normalisan a fizetesemen, nem kaptam meg a beígért bonuszt, rengeteg volt a túlórám- egyszóval semmi nem volt jó, csak a csapatot szeretem, és a munkakört, így emiatt elkezdtem interjúkra járni , és most az egyik helyen megadnák a kért bérigényt , de kicsit elbizonytalanodtam.
Ti mi alapján mérlegeltetek, volt aki megbánta a döntését? A pénz is sokat számít,de az is, hogy full normális emberekkel dolgozom együtt, még akkor is ha néha nagy a szívás, a másik munkahelyi légkör pedig nem tudom milyen lesz majd. Tapasztalatok érdekelnek, ki mire voksol, mi volt a fő szempont munkahelyváltásnál?
Az alapján mennyi ideje vagy a cégnél? Ha több mint másfél év, simán lépnék.
#1 Én eddig 3 informatikai munkakörben dolgoztam huzamosabb ideig, összesen vagy 70 kollégám volt már: eddig csak eggyel volt bajom.
Ellenben 5 főnökből 1-el. Tehát szerintem a menedzsment a kritikusabb.
Ha valamilyen okból kifolyólag nem érzed jól magad egy munkahelyen, az hosszú távon megmérgezi az egész életedet, magánélettől kezdve az egészségügyi állapotod, mindent. Igazából bármi lehet váltási ok. Egy olyan állás ahol 20-25%-al többet keresel, de ha nincs emelésre kilátás a cégnél, akkor 10-15% is lehet az, ami miatt érdemes váltani. Lehet egy vagy több kollégával való viszony, ez attól függ mennyire vagy konfliktuskerülő személyiség. Lehet a főnökkel való rossz viszony, vannak olyan főnökök akik tejesen elnyomják az önbizalmad, ami hosszú távon nem csak a munkádra hat ki, hanem a magánéltedre is, ilyenek a tipikus autokratikus vezetők. Én találkoztam már a másik véglettel is, mindenkinek meg van engedve minden, a projektek úsznak, senki sem halad semmive, teljes a káosz. Ez még akkor is tud benned illetve közted és kollégáid között feszültséget kivátani, ha nincs ratatok vezetői nyomás. Voltam már olyan szituációban is, hogy a vezetőségtől kezdve a kollégákig mindenkivel nagyon jó viszonyom volt, viszont a kövzetlen főnökömmel (akivel együtt dolgoztam) olyan sok szakmai kérdésben nem értettem egyet, hogy rájöttem nem tudok úgy dolgozni, hogy mindig ráhagyok mindent, azaz nem tudtam vele együtt dolgozni. A nem kfizetése, egy szint fölött már az elvárása is felmondó indok lehet. Az idő pénz, egészség, pár évig lehet nyomni az "ipart" de előbb-utóbb mindent megelégelsz. Ahogy itt írta valaki, a munkába járás ideje is döntő tényező lehet. Én mikor munkát váltottam, ha kaptam egy ajánlatot mindig kiszámoltam az órabéremet úgy, hogy a cég által biztosított feltételekkel levontam az utazási költségemet a béremből, és a munkaidőhöz hozzáadtam az útidőt. Nyilván a munkáltató nem az utazásod idejére fizeti a bért, de neked mint munkavállalónak ez is fontos lehet, főleg a fővárosban. Nem mindegy, hogy ugyan azért a pénzért napi 3 vagy csak fél órát utazol.
Ülj le, számold ki a havi költségvetésed az új bérrel, és döntsd el, hogy az a plusz amit ez hoz neked (mind anyagilag, mind szabadidőben), megéri-e otthagyni a kollégákat. Van akinek igen, van akinek nem, ezt csak te tudod.
Az én esetem:
jók a programok, csak sok itt a köcsög....
Emiatt tervezek váltani.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!