Anyagilag független párok hogyan oldjátok meg a közös életet?
Kicsit lehet hangyabolyba nyúlok, de nekem abszolút nem triviális a dolog.
A jelenlegi felállás úgy néz ki a párommal, hogy az egyikünk önállóan (lakáshitellel) tudott vásárolni lakást, így el tudtuk hagyni az egyébként méregdrága albérletünket, így mind a ketten jól jártunk.
Ami az új kiadásokat illeti:
- az új lakástulajdonos fél fizeti 100%-ban a lakáshitelt, a lakásbiztosítást, az illetéket (10 havi részletben), az új lakás komplett felújítását az utolsó szögig, és a bebútorozást is.
- a másik partner, aki nem lakátulajdonos, ő fizeti a rezsi őrá eső részét, illetve az élelmiszerek felét.
Hogyan illik ilyenkor? A lakást vásárló fél most egy ideig az illeték miatt jóval több kiadást fedez, mint korábban az albérletben, ami feszültséget kelt, a másik partner pedig már albérletet sem fizet a rezsin kívül, így anyagilag jóval kedvezőbb helyzetbe került. Ez érthető is, hiszen miért újítana fel olyan lakást, ami nem az ő tulajdona?
Milyen költségekbe illik ilyenkor beszállni, és mi az, ami mindenképp a lakástulajdonos partner feladata?
Volt valaki ilyen helyzetben?
Plusz azt tényleg hozzáteszem, hogy ő egy bőrönddel költözött, én pedig 3 teherautóval. Azaz sajnos minden az enyém, az összes használati tárgy is, miközben ő is használja ugyanúgy. Nem szívesen kérek pénzt semmire, rólam azért tudni kell, hogy ha van pénzem akkor még a szomszéd kutyájára sem sajnálom, de azért kicsit zavar, hogy ezek után ha felmondja a szolgálatot a porszívó, akkor jeleznem kell neki külön, hogy nekem a hónapban elment 4x annyi pénzem így szeretném ha együtt vennénk új porszívót. :(
Nem szerettem volna, de tényleg bogarat ültettek a fülembe, hiszen ugyanazon a színvonalon élünk, nekem mégis minimum 4x annyiba kerül.
Persze ha kifut az illetékfizetési részlet hamarosan akkor máris 60e forinttal kevesebb a kiadásom, és végre csak ugyanannyi lesz mint amikor albiztunk.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

#19
Jó, de igy meg a párodon nyerészkedsz. Bérleti díjat szedni a párodtól, mintha egy idegennek adnád ki a lakást, elég vadkapitalista.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Igy meg a párod nyereszkedik rajtad...
Amugy meg semmi nyereszkedes nincs abban hogy nem egy teljes alberletet kell fenntartjon maganak hanem a tiedbe fizeti felet...
Amugy meg szerintem siman fel kell ajanlani a szetkoltozest, mert igy nagyon nem fair egyik fel szamara sem... Egybol jonne az hogy jaaaj o beszall felebe....
A törlesztő fele sokkal kevesebb mint az albi fele volt.
Eddig összesen 120 ezer volt az albi (fejenként 60), most a lakáshitel összesen 60.. csak az illeték nyomja meg, de az csak az első évben van.
Nyilván nyerészkedni nem szeretnék rajta :) csak érdekelt a véleményetek. De nehéz kérdés, ha ő vesz lakást majd akkor lehet mondom neki hogy cuccoljunk át hozzá, mert én ki akarom adni az enyémet, és ingyen laknék, a hitelemetmeg fizetné a bérlő?:)
Mert ugye neki az a terv hogy itt maradunk az enyémben, az övé meg hozzá be neki a bevételt.
Miért nem fordítva? Ebben a felállásban kizsákmányolás, hogy csekély osszeget adjon nekem?
Szetkoltozni nem szeretnénk, ahogy mondtam gyereket is tervezünk. Az alap felállás az volt hogy igyekszünk anyagilag függetlenek lenni, önállóan is biztosítani lakhatást, max majd a gyerekeink többet örökölnek. Nem akartunk csokot, babavarot, semmi ilyesmit. Nagyon sok kapcsolat van a környezetünkben, amik csak az anyagi oldal miatt lógnak az utolsó kis cérnaszálon.
Ezzel semmi gond , tovabbra is jó ötletnek gondoljuk, a kettő lakas mindig jobb, de lassan mégiscsak rajovunk, hogy ez nehezen kivitelezhető.
Ha 1-2 éven belül jön a bébi, akkor a babaholmit remélem felezzük, haha..
Nyilván ha már nem lenne hitelem, és csak a rezsi lenne kiadás, akkor tiszta sor lenne.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én nem terveznék családot egy ilyen ingyenélővel. Alig fizet most is, neki nő a megtakarítása, ha kiadja majd a lakását akkor szintén, te meg majd örülsz ha kijössz majd a gyerekkel. Ha vége a kapcsolatnak ő tök jól jár.
A ti kapcsolatotok meg erre fog rámenni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Éreztem én hogy a legjobb megoldás hogy hiába van saját lakás albérletben kell lakni.
És nincs kizsákmányolás nincs semmi, és nem baj ha a másik nem érti, nem kell megmagyarázni semmit se mert nincs kérdés, nincs probléma.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
OP, illetve #28
És mi lenne, ha már nincs törlesztő? Akkor már más a helyzet? Vagy olyankor is szeditek a pénzt a párotoktól?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!