Az evolúció során miért váltunk csupasszá?
Laikusként úgy gondolom, azért, mert a test részéről a szőrzet megtartása csak addig járt előnnyel, amíg ősemberként tébláboltunk.:) És egy adott pont után már esetleg hátrányt jelentett.
Most gondolok itt arra, hogy amíg nem öltözködtünk, addig a szőrzetnek a hőháztartásban volt fontos szerepe, azaz melegített, hogy ne fagyjunk meg a hidegben. Esetleg rejtő színt biztosított a vadászat során.
Mármost amikor elkezdtünk öltözködni, és már nem a szőrösebb ember fagyott meg kisebb eséllyel, hanem az, aki jobban felöltözött, ezért a szőrzet egy csapásra hátránnyá is válhatott, gondolok itt például bakteriális fertőzésekre. Vagyis, hogy egy seb kisebb eséllyel fertőződhetett el, ha nem volt szőr körülötte, és közvetlenül tudta pl. nyalogatni.
A szőrzet hőháztartásbeli szerepére onnan következtetek, hogy ha megfigyeljük a ma emberét, olyan helyeken hajlamosabb erősebb szőrzet növesztésére, ahol a legfontosabb erek közel vannak a bőr felszínéhez. Ugye, hónaljban, illetve a combok belső felületén nagyon fontos erek mennek, amiken keresztül a test rengeteg hőt tud veszíteni; ha fázunk, és összegubózunk, akkor testtartásunkkal ezeket "takarjuk", védjük, és fordítva, ha melegünk van, akkor ezeket a pontokat "szellőztetjük".
No, de ezt csak laikusként, logika alapján következtettem ki, és nem biztos, hogy helyesen.:)
semmiért.
ez nem így működék, még akkor sem, ha sokan szeretik hangoztatni.
a dolog kb. úgy néz ki, hogy történik egy változás. ez a változás lehet:
A. előnyös
B. lényegtelen
C. előnytelen
ha C, akkor általán rövid időn belül (akár azonnal) eltűnik, de elképzelhető, hogy egy-egy egyednél az öröklődés miatt olyakor újra előtűnik
ha A, akkor elterjed, kiszorítja a korábbi tulajdonságot
ha B, akkor bármi lehet, lehet, hogy eltűnik, lehet, hogy elterjed, akármi.
a dolog szépsége az, hogy ez a választás nem csak egyszer zajlik le, hanem folyamatosan. azaz lehet, hogy egy korábban előnyös tulajdonság hirtelen előnytelenné válik és akkor esetleg egy egész faj pusztul ki, de az is lehet, hogy egy lényegtelen, előnytelen tulajdonság hirtelen előnyössé válik és elterjed.
egyébként nem váltunk csupasszá. bizonyos mennyiségű szőrzet mindenkin megtalálható. kin több, kin levesebb. a szőrösség evolúciós szempontból ma leginkább lényegtelen.
Ez evolúció egyértelmű tévedése a szőrzet. Addig jó, hogy valamennyi kell, mert a szörtelenre és tollazatlanra tenyésztett állatok böre karcolódik, sérül sebesedik.
Node miért a férfi szakálla marad meg és a haja hullik ki, amikor fordítva sokkal sikeresebb lenne a nőknél?
A kínai orvoslás szerint minden mindennel összefügg. Lehet hogy ezek a változások is más szükséges dolgok melléktermékei. Tudjuk, hogy a felnőttéválás része a szörzet erősödése itt-ott.
Mindig is "csupaszok" voltunk.
Az evolúciós elmélet már a múlt század elején megdőlt.
Nagyon érdemes elolvasni:
Nehogy ne olvasd el azért mert mondjuk nem vagy vallásos. Ez attól független. Nézd tudományos szempontból. Megdönthetetlenül bebizonyítja mennyi hülyeséget összehordott Darwin, Lamarck és a többi, csakhogy bebizonyítsák az igazuk.
"a vízben hátrány a szőrzet, "
Nem tudom, hogy láttál-e valaha vidrát, hódot vagy pézsma pockot. Mind vizi életmódot folytat és az egész testüket befedő, finom prémük van. Sőt, a fókák is szőrösek.
"Az evolúciós elmélet már a múlt század elején megdőlt. "
Persze, és a föld lapos. És a gólya hozza a kisbabát... :-D
"Node miért a férfi szakálla marad meg és a haja hullik ki, amikor fordítva sokkal sikeresebb lenne a nőknél? "
Ennek hormonális oka van, és a haj többnyire akkor hullik, amikor az utódgeneráció már le van gyártva.
"A kínai orvoslás szerint minden mindennel összefügg."
Persze, és impotencia ellen a legjobb az őrölt orrszarvú tulok... a régi kínaiak tudtak valamit... :-D
"Ez evolúció egyértelmű tévedése a szőrzet. Addig jó, hogy valamennyi kell, mert a szörtelenre és tollazatlanra tenyésztett állatok böre karcolódik, sérül sebesedik. "
De, ha a szúrzet véd, akkor mitől tévedés? :-D
"ha C, akkor általán rövid időn belül (akár azonnal) eltűnik"
Ez nem feltétlenül van így. Ha egy másik nagyon előnyös tulajdonsággal szorosan kapcsolt változatról van szó, akkor megmaradhat sokáig. Illetve, ha kicsi a populáció méret, akkor is elterjedhet kedvezőtlen tulajdonság, mivel nincs intraspecifikus kompetíció. Ezt alapítóhatásnak nevezzik.
# 5
Ez majdnem olyan tudományos, mint a Blikk főcíme...
Mert történt, hogy mikor az Úr meteremtette volt az első embereket, és azok a paradicsomban tengették életület, buták lévén még az élet dolgaiban, mert nem kóstolták volt meg az tiltott gyümőcsött, Évának mint asszonyi állatnak mejövén az havi tisztulásának baja. Ártatlan lelkek lévén nem tudták ezt mire vélni és kétségbe esének. Jaj, jaj mi baja vagyon az ídös árgyélus madárkámnak, sopánkodott Ádám. Össze is szaladának az állatok és ők sem tudták mire vélni. Biztosan nagyon nagy nyavalya támadá meg. Elsőnek a majom próbálkozott elállítani a vérzést. Reáült vala az likra. nemsokára felálván róla, mind megdöbbenve láták, hogy a vérzés nem álla el, de az Éva szemérmére reáragadá az majom szőre a valagáról, és onnan pediglen hiányozeék és a vértől vörös maradt mindörökre. Másodiknak Ádám próbálá eltömíteni az likból az vérzést. Belehelyezé veszejét és később kivevé azt. De jaj, az sem segítet vala. De a majomszőréből reá is áttragadott, és ez is úgymaradá. Harmadiknak a góly próbálta kikutatni mi is történik. beléhelyezé a hosszú csőrét, de ő sem jutott semmire. Csak a csőre maradá mindigre piros. negydiknek a hjal próbálkozott. beleúszott, ott körünézvén megállapította az valódi okot és kijövén megnyugtatá mindenkitt, hogy nincsen abj, ez mindig így lesz havonta, ahogy ahold jár. Mindenki megnyugodván, csak Ádám kezdé el szimatolni. Szaglászik, szaglászik, felkapja a halat, bidös vala az. Megszagolá Éva micsodáját, az is ugyan olyan szagú. Azóta sem jött rá, hogy a hal kapta é a szagot az likból, vagy az lik a haltól?
/teremtés könyve 1,3/ ☺
döncike
azért abba gondolj bele, hogy a kutyák szőre eléggé megszívja magát vízzel, csak tippelek, de szerintem az általad megemlített állatok szőre valamennyire taszítja a vizet
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!