Releváns alternatíva a cukor helyett a mézet ajánlani?
Nagyon sok rossz ömlik az internetből a különféle mesterséges édesítőszerekről. Olyanokat írnak, hogy a legtöbb rák előidézője, mások pedig strokot okoznak. Így a cukor helyettesítőjeként a mindennapokban már alkalmatlanná vált. Ha nem akar az ember cukrot fogyasztani, mert candida, cukorbetegség, elhízás, rák generátora a testben miket használhatnánk?
Megkérdeztem a házi orvosomat erről, aki az asszisztensére mutatott. Ő mézet javasolt nekem. Az interneten a magukat spirituális, tudományos guruként hirdetők is mind mézet javasolnak. A közbeszédben a méz a legelterjedtebb, mint egészséges alternatíva. Én magam utána néztem és a méz legnagyobbrészt cukrot tartalmaz, tehát ugyanott vagyunk egy nagy kerülővel 😂
Most belegondoltam, hogy pl; sütéshez, főzéshez simán hőre elbomlanak a mézben levő jótékony vegyületek és ugyanolyan cukrot eszünk. Az ára viszont sokszorosa a cukorénak. Releváns alternatíva a méz?
@31: Hogy a túróba ne kellene. Illetve valamilyen szénhidrát kell. A szénhidrát aztán lebomlik cukorrá. Szénhidrát hiányában valóban zsírt és fehérjét bont a szervezet. A zsír bontásának mellékhatásaként ketonsavak keletkeznek, ami egy ideig oké, de ha túltoljuk a dolgot - pl a szénhidrát teljes elhagyásával -, akkor túlzottan elsavasítják a vért, ketoacedózist okozva, ami kezeletlenül, sőt, még csak továbbtolva a káros folyamatot, halálhoz vezet.
Ezen kívül ha semmi szénhidrátot nem viszel be, akkor, talán nem meglepő módon nem lesz glükóz a véredben, a vércukorszint fokozatosan tartani fog a nullához. Az agy pedig olyan környezetben nem fog tudni működni. A vércukorszint csökkenése már különféle igencsak kevéssé kellemes tüneteket okoz, de egy szint alá csökkenése - pláne nullára - simán csak visszafordíthatatlan agyi károsodásokhoz, kómához, majd halálhoz vezet.
Szénhidrát nélkül nincs emberi élet. Egy ideig lehet anélkül élni, mert a szervezet a glikogén raktáraihoz fordul. De ezzel csak elodázni lehet a halált, elkerülni nem.
A répából, nádból kinyert cukor viszonylag új találmány, és sokáig nem is volt elérhető mindenki számára, az emberiség mégis megvolt nélküle tízezer éveken keresztül.
A gyümölcscukor a természetes cukor forrás, az van a mézben is, de még azt sem fogyasztották rendszeresen.
A gyümölcsök szezonálisak, a tartósítást sem ismerték mindíg, és valahogy mégis éltek cukor nélkül is.Éltek emberek szélsőséges körülmények között, pl az eszkimók, ahol még a gyümölcshöz, mézhez sem jutottak hozzá.
Szőlőcukrot a szervezet elő tud állítani a szénhidrátok lebontásával, arra van szükségünk.
Igen, a régi időkben sokkal több betegséget nem tudtak kezelni, halálos volt, rövidebb volt a várható életkor, közéjük tartozott a cukorbetegség is.
Arányosan viszont lehet ritkábban fordult elő akkoriban a cukorbetegség, amikor még nem tömtük magunkba a cukrot.
A mértékkel szálltunk el nagyon egy olyan "alap élelmiszer" lett, ami nélkül évezredeket élt túl a fajunk, nem pusztult ki a cukorhiány miatt.
@34: A szervezetnek glükózra van szüksége. Hogy azt másféle szénhidrátból állítja-e elő, vagy eleve glükózként visszük be, már lényegtelen. A cukorhiányba akkor fogsz belepusztulni, ha semmiféle szénhidrátot nem viszel be. Azt hittem, ez elég világosan lejött a hozzászólásomból.
A gyümölcscukor a fruktóz, semmi értelme azt kiemelni, hogy az a természetes cukor. Másféle cukor is előfordul a természetben.
Az egyes típusú cukorbeteg kialakulásának pedig az égvilágon semmi köze ahhoz, hogy mennyi cukrot eszünk. Én pedig arról beszéltem. (A kettesnek van köze hozzá, de minimum annyi köze van a zsírfogyasztásnak.)
@35: Természetesen elhiszem, hogy így van. De ő még gyengén tolja, van aki még marhahúst sem eszik. Semmit. Csak fényt. Na, azok még egészségesebbek. Gondolom, mindegyikük a télapótól kívánta ezt a szuperképességét.
36: Nem értem, miért nem lehet komolyan beszélni a témáról. Jordan Peterson esetén én nem látom, mi alapján lehetne megkérdőjelezni a szavahihetőségét. A fényevés nyilvánvaló baromság, nagyon nem korrekt kísérlet ezzel összemosni.
Említetted, hogy nem jó, ha a ketonok elsavasítják a vért. Mi a helyzet a fehérjék lebontásával, ott mi a probléma?
@37: Pont azért nem lehet erről komolyan beszélni, amiért te a fényevésre legyintesz. A kettő nem csak, hogy összemosható, abszolút ugyanaz. Maximum az egyikhez több háttérismeret kell, hogy értse az ember.
A fehérjék lebontása jó kérdés, nem képződnek ketontestek, ami jó dolog. Ha a fehérjét bontja el az ember energiaszerzés céljára, akkor az izomtömegéből veszít, azt kezdi el bontani. Kérdés az, hogy fehérjedús táplálkozással ez mennyire pótolható vissza. Illetve a szervezet nem fogja azt mondani, hogy oké, a zsírokhoz nem nyúlunk, csak a fehérjéhez. A zsírokhoz is hozzá fog nyúlni.
A helyzet az, hogy igen-igen hosszú ideig igen-igen sok kétségbeesett ember megpróbálta a saját maga, vagy még tipikusabban a gyereke életét megmenteni, és szénhidrát nélkül élni, de kereken 0% volt a túlélési arány. Nem 0,1%, nem 0,0001%, hanem 0. Ezzel nem nagyon lehet mit kezdeni.
Amúgy ugye azt hallod, hogy JP azt mondja, hogy "I've been eating fundamentally only beef" csak marhát evett. Ez vajon mit jelent? Mert nekem azt, hogy alapvetően csak marhát. És az az egy szó annyit tesz, hogy az az étkezése középpontja, ezen kívül eszik mást is. Ha kizárólag csak azt enné, nem kellene oda az az egy szó, hogy alapvetően. Így nyilván túl lehet élni, de azért azt nem gondolom, hogy a húsevés, főleg a vörös húsok evésének szélsőséges túlhajszolása jelentené az egészséges élet titkát. Kicsit sem.
Túlélési arány? Mégis kik haltak már bele a szénhidrátmentes diétába? Nagyon kíváncsi lennék egy ilyen esetre.
A ketogén illetve csak húsevő diétákról elég pozitívan szoktak nyilatkozni akik kipróbálták. Szerintem nagyon nehéz lenne negatív tapasztalatokat találni az interneten. Vállalod a kihívást, hogy keress ilyet?
@39: Ahogy mondtam, az 1920-as évekig az összes egyes típusú cukorbeteg. Arra azért elég hamar rájöttek az emberek, hogy nekik a cukrral nem tud mit kezdeni a szervezetük, az halmozódik fel bennük. Már az ókorban is a vizelet édes szagáról/ízéről lehetett megismerni a cukorbetegséget, valójában a diabetes mellitus kifejezésben, ami a cukorbetegség becsületes neve, a mellitus rész pont erre az édességre utal. Az orvostudomány fejlődésével pedig egyre egyértelműbb lett a dolog.
Az egyes típus tipikusan - bár nem kizárólag - gyerekkorban jelentkezik. A kettes típus ritkán fordul elő ilyenkor. És nem nagyon tudtak mást javasolni az orvosok és a szülők sem tudtak nagyon mást tenni, mint szénhidrátmentes diétára fogni a betegeket. Ezzel meg lehetett egy kicsit növelni a hátralévő időt, de nem volt más kimenetele a betegségnek, mint a halál.
Egyébként egyes típusként eleve mindegy a helyzet. Ha nem hagyja el a szénhidrátot, akkor sem tudják felvenni a sejtek. A vese a vizeletbe ki tud nyomni valamennyit - innen a vizelet szaga/íze -, de hasznosulni nem fog.
A ketogén diétás kihívásról: Ennyire nem unatkozom. Miért nem te keresel, ha téged érdekel? Érdemes mondjuk inkább tanulmányokat keresni, mint egyéni beszámolókat, ez utóbbiaknak igazán sok értelmük nincs. Ha ebben kérsz segítséget, amint időm engedi, megpróbálhatok segíteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!