Hogy tudnék nem hinni Istenben, hanem csak a tudományban?
Ateista voltam életem nagy részében, mindig is a racionalitás vonzott, szeretem, hogy a tudomány feltárja a világ és univerzum komplex mechanizmusát végtelen logikával ahelyett, hogy valami kozmikus varázsló kegyelmében bízna. Azonban az elmúlt pár évben olyan tapasztalataim vannak az életben, amelynek hatására elkezdtem hinni, hogy létezik valami felsőbb erő/intelligencia/tudat, amelynek a része az univerzumunk. Próbálok nem hinni ebben, de nem tudok. Valami biokémiai rendellenesség az agyamban?
Pozitív kimenetelű neurózis? Az agyam átveri önmagát? Vagy ne foglalkozzak vele? A probléma, hogy fizika-kémia szakon vagyok egyetemen, ahol elég nevetséges dolog ilyenekben hinni, úgyhogy szégyenérzetem is van miatta.
Jajajjaj. Ne szaladjunk ennyire.
"A probléma, hogy nem tudom beleilleszteni ezt a dolgot a világnézetembe." Oké, eddig világos. "Isten nem fér el egy olyan világban, ahol háború van, vér, rákos kisgyerekek, igazságtalanság, gonoszság," Ugyan, ugyan, ugyan. Bizonyos fajta istenKÉPek nem férnek bele az eddigi világmodelledbe. Viszont az eddigi világmodelled alapjában véve megfelel az elvárásaidnak: működik, kvázi ellentmondásmentes stb. Ebben az esetben -az alapjában véve a kultúrkörnyezet által sugallt- istenképeket kellene felülvizsgálni, nemdebár?
"plusz a tudomány megmagyaráz mindent." A tudomány ez után is meg fog tudni magyarázni mindent. Az értelmezési határain belül, természetesen.
"Egyszerűen logikátlan." Egyelőre csak azt tudjuk biztosan, hogy az eddig általad ismert logikának nem felel meg. Azt a kérdést nem vizsgáltuk, hogy létezik-e nagyobb, differenciáltabb, egymásnak ellentmondó adatokat kezelni tudó logika az általad ismertnél. Avval ráérünk később is foglalkozni.
7 vagyok
"A közvéleményben gyakran téves eszme él a keresztény hit mibenlétéről: aki hisz, az "elhiszi" Isten létezését, esetleg Krisztus istenségét, az üdvösséget stb. A bibliai hit fogalma azonban merőben más: a hit az ember helyes lelki magatartása Isten iránt, míg a hit hiánya az Istennel ellentétes, természetellenes állapot.[1]
A bibliai értelemben vett hit alapját egy erős meggyőződés képezi, nem pedig egy bizonytalan "elhivés"." wiki-ez ugyebár a vallásos hit
" A hit ismeretelméleti értelemben kijelentések, elméletek olyan elfogadását (vagy tagadását) jelenti, melyek közvetlen és azonnali igazolása semmilyen módon – sem érzékileg, ill. tágabb értelemben tapasztalatilag, sem logikailag – nem lehetséges.[1] Az elfogadás tehát a teljes „racionális” bizonyítás hiányában, esetleg – de nem feltétlenül – annak ellenére történik. " wiki
Ez a filozófiai értelemben vett hit.
az én meglátásom szerint te még a filozófiai értelemben vett "hívő" kategóriájába sem vagy teljes bizonyossággal besorolható-kérdés, hogy te ezen tapasztalatok alapján biztosan elfogadod-e egy felsőbbrendű valami létét.(bocs, de ez nem teljesen esett le) Ha igen, akkor filozófiai értelemben valóban hívő vagy. De itt jön a bökkenő:
a hit definíciójában ott van az a bizonyos "vagy tagadását" mondatrész. Nyugodtan javítsatok ki, de ezek alapján,bizonyos nézőpontból, a materializmus(ami naturalista), sőt BÁRMELY filozófiai irányzat elfogadása, tekinthető hitnek. Kérdező, arra, hogy a te korábbi életszemléleted a helyes, a legjobb számodra, sincs semmilyen bizonyíték. Ezen gondolkodj el.
@11
:D
a keresztény vallás(például), a saját érvelési rendszerén belül
ugyanúgy meg tud magyarázni mindent, ahogy a tudomány a saját érvelési rendszerén belül. Ettől függetlenül nagyon más a kettő.
amiket elmondtál, azokra ugyanúgy van magyarázat(a Biblia, stb alapján), mint ahogy a tudománynak van magyarázata különböző természeti jelenségekre. Ráadásul Isten alkotta a világot a keresztények szerint-és az intelligensebbje pedig azt is tudja, hogy
nem 6 nap alatt... Remélem értitek mire gondolok.
Ha valóban ezek miatt nem tudod beilleszteni a világnézetedbe, akkor
bajok vannak... Természetesen találhatsz valódi indokokat, de ezek nem azok.
13:32-es vagyok
Kedves Kérdező, Tehát? kérdésedre a válaszom az, hogy te elegendően intelligens vagy (valamint a te kizárólagos jogod és leheőséged) ahhoz, hogy magad döntsd el, mit kezdesz az eddigi gondolkodásmódod hozadékaival, mit kezdesz a friss tapasztalataiddal, az előre gyártott (vallási) értelmezési lehetőségekkel, elméd működésének megértésével és hasonló információkkal. Hogyan határozod meg magad a lehetőségek tükrében? Mint kutató, vagy mint megnyugvó? Mint kockáztató/integráló, vagy mint a szellemi kihívás elől elmenekülő?
Életed legnagyaobb kalandja ez!
Krisztusról meg felesleges beszélni, mert mint mondtam, még azt sem tudom mit értek Isten alatt, semmilyen vallást nem követek. Azt tudom, hogy mit nem értek alatta: egy jóságos embert, aki csodákat szór a világra. Isten lehet egy felsőbb ismeretlen erő, valamilyen téren és időn kívülálló, mindent átfogó metafizikai egység, jelenség, bár már ez is merész kijelentés,
Mellesleg köszi mindenkinek, mentek a zöld kezek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!