Miért vesszen trianon?
17.28.
Nem igaz, amit írsz, akárhonnan is veszed.
Az "uraknak" semmi bajuk nem volt a nemzetiségekkel, mindegyiknek megvolt a helye az Eszterháziaknál is, a Batthyányiaknál is, biztos a többieknél is.
A nemzetiségek jó helyzetben voltak, nem kellett magyar iskolába járni, még a jegyzőik is németek voltak a sváboknak.
És bizony, hogy a családomban azért kellett a magyar gyereket a szomszéd faluba átkocsizni, mert ahol laktak, ott nem magyar, hanem két más, nemzetiségi iskola volt. A cigánygyerekek meg akkor se nagyon szerettek iskolába járni.
ÉS Trianon után az átcsatolt magyaroknak önrendelkezést, magyar nyelvű mindent kellett volna biztosítani, a papírforma szerint és nem kapták meg. Sőt. Igaz, nem kapták meg a németek se.
ÉS Trianon előtt népszavazást kellett volna tartani, hogy az emberek hova akarnak tartozni. Nem én mondom, nézzen mindenki utána. Trianon erősen terheli Európa, sőt a világ lelkiismeretét.
Erdélyt és a felvidék egy részét ahol tényleg magyar többség élt valóban nem kellett volna elcsatolni. De ezeket amúgy a második világháború előtt vissza is kaptuk, a németek, olaszok, angolok franciák a bécsi döntések értelmében jóváhagyták hogy ezeket a területeket visszakapjuk. De nekünk persze ez sem volt elég, hála nagyokos Horthynak és a debil nyilasoknak Hitler oldalára álltunk, holott már a háború előtt tisztán látta mindenki akinek egy kis esze volt köztük a miniszterelnökünk Teleki is, hogy nem nyerhet Hitler... De mi segítettük és rá...basztunk. Visszavették újra amit Trianonból visszakaptunk. Ráadásként még jött egy kis komcsi diktatúra is, és szívhattunk ezerrel...
Ezeket kéne inkább látni, hogy mi miben hibáztunk. Az hogy itt siránkozunk és gyűlölködünk senkin nem segít senkit. Éppen ez a hülye siránkozás vitt minket bele Hitler oldalán a második világháborúba és mi lett az eredménye...
"Nem igaz, amit írsz, akárhonnan is veszed."
Történészként végeztem az ELTE-n alig pár hónappal ezelőtt. :D Csak tudom már ba$zki, ebből a korszakból írtam a szakdolgozatomat. Onnan veszem ezeket az adatokat, hogy ez a tudomány jelenleg elfogadott álláspontja. Korabeli források százai említik ezeket, egyetemi tankönyvek stb. Ha érdekel szivesen ajánlok is párat. Megértem hogy nem tetszik amit írok, de attól még így van. Próbálj elfogulatlan lenni... Mert így egy szűrűn át nézed a történelmet és csak azt szajkózod velünk milyen sz...ar dolgok történtek, de azt nem érted hogy miért.
" a tudomány elfogadott álláspontja" könnyen lehet hamis, ha vannak érdekek, amik mögötte állnak. És vannak, jelen esetben.
Bocsánat, de a diplomamunkákat is lehet akármiből írni, a bizottságon múlik, hogy tetszik-e. Akármilyen végzettséget szerezhet valaki, ha elég ideje, energiája van hozzá, attól még nem lesz szakértő.
És nem "atrocitásokról" beszéltem, hanem kezdettől mindennapi, közösséggel kapcsolatos, számon soha nem kért jogsértésekről.
A legnagyobb kárt a hasonló vélemények okozzák, mint a tied; kedves papíron történész. Tekintélyelvi alapon elfogadva, sőt továbbadva a hiányos és hamis véleményeket.
DE nem kell félni, előbb-utóbb kiderül az igazság mindenben.
" a tudomány elfogadott álláspontja" könnyen lehet hamis, ha vannak érdekek, amik mögötte állnak. És vannak, jelen esetben. "
Milyen érdekek? Az összeesküvéselméletek? :DD
Egyébként az eredeti dokumentumokról beszélek, korabeli felmérések, népesség számlálások adatai, gyűlések jegyzőkönyvei, stasztitikai adatok, gazdasági adatok, korabeli emberek beszédei, levelei, naplói ezeket néztem át. Vagy szerinted ezek is valakinek az érdekeiből íródtak? Összehangoltan több ezer ember, hamis adatokat készített 1867től kezdődően 1920ig. hogy majd 100 év múlva a gyakorizó embereket becsapják?
Miért ragaszkodsz ennyire ehhez az elmélethez, hogy mi ártatlan szegény kis emberkék vagyunk akik semmit nem követtek el, hogy döntést hozzanak a nagyhatalmak Franciaországban? Erre válaszolj inkább! Mert azt a legegyszerűbb szajkózni, hogy amit mondok "az nem igaz." De indokolni nem tudod, hogy miért nem igaz, és így teljesen hiteltelen vagy.
A Trianoni döntésnek számtalan előzménye és oka van. A történelem sohasem olyan egyszerű mint sokan gondolják. Millió tényező, érdek, akarat, véletlen áll egy-egy jelentősebb esemény mögött. Trianont annyival magyarázni "hogy a szomszédok gonoszak voltak és el akarták venni a területeinket" elég nagy butaság. Gazdasági, társadalmi, etnikai, kulturális okai is voltak ennek. Jócskán.
Egyébként Trianon előtt Magyarország egyes területei a a világ legkevertebb népességű tájai közét tartoztak. Számos nép és néptöredék egymásba ékelődve, keveredve lakta a közös hazát: magyar, román, német, szlovák, horvát, szerb, ruszin, szlovén (vend), bolgár, lengyel, cseh, bunyevác-sokác, krassován, olasz, cigány, görög, örmény. E nemzetiségek közül a legnagyobb arány a magyaroké volt de még ez sem tette ki az ország lakosságának felét, a magyarok után 17%-al a románok majd 13,6%-al a németek, 13.5%-al a szlovákok, 4,5%-al a szerbek és ugyancsak 4,5%-al a horvátok jöttek. Ezeket a statisztikai adatokat az 1880-as magyarok által készített népszámlálásból vettem. (saját magunkat csak nem vertük át)
De mondok másikat. Ez az arány némileg javult 1910-re. Akkor más a lakosság fele magyar volt. 18.2millióból 9.5 millió magyar. De ez még mindig csak a fele.
Aztán itt van az Andrássy Gyula kormánya által alkotott nemzetiségi törvény 1868-ból. Ennek a szó szerinti szövege is fenn van a neten, de összefoglalom a lényegét.
A nemzetiségi törvény minden polgár számára biztosítja a Magyar Korona területein, hogy a közélet fórumain saját nemzetiség nyelvét használhassa. Mindenki saját nyelvén szólalhat fel községi gyűléseken, egyházi gyűléseken, saját nyelvén intézhet beadványokat és azokra ugyanazon a nyelven kap választ. A felsőbb bíróságok hivatalos nyelve a magyar lett, de a bíróságok ítéleteit, határozatait az érdekelt felek nyelvén is ki kellett hirdetni (tehát ha horvát volt az ügyben érdekelt akkor horvátul is). A nemzetiségek hozhatnak létre egyleteket, gyűjthetnek ezekben pénzalapot és a nyelv az egyletben az általuk választott nyelv lehet Az országgyűlésen hozott törvényeket a magyar mellett az ország minden nemzetiségének nyelvén közzé kell tenni. Lehető teszi továbbá a törvény a nemzetiségi iskolahálózatot, sőt annak fenntartását az állam kötelességévé teszi. Ezen iskolákban az adott nemzetiségek nyelvén kell folynia az oktatásnak.
Tudod ebből mi valósult meg? Lófa$z. Nyugodtan utánaolvashatsz hogy a szlovák iskoláknak mi lett a sorsa,az a 3 ami volt is be lett záratva... vagy a szlovák művelődési egyesületek, amik semmi rosszat nem akartak csak ápolni a kulturájukat...a magyarok betiltották őket. Soroljam még? és ezek tények, olyan tények mint hogy 1+1 az 2. Nem kitaláció, és nem valami háttérből irányító mumus meséi...
22.44.
Meg tudnám indokolni, de nincs értelme. Akit érdekel, maga is utána tud nézni.
Ezért lenne érdemes, -ha valakit tényleg az igazság érdekel-, a diplomamunkához ajánlott forrásokon kívüli anyagokat is átnézni. A nemgyőztesek által írtakat is. Idegen nyelvűeket is.
A probléma ott van, hogy minden 1 hamis anyag helyretételéhez 10 olyan tiszességes ember kell, aki nem hagyja magát megvezetni, lefizetni, eltéríteni.
Nekem az a hiteltelen ember, aki a történész diplomamunkáját Trianonról írva olyan választ ad erre a kérdesre, mint te. Főleg, ha Magyarországon írtad, és/vagy magyarnak tartod magad. De hát, lelked rajta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!