Lecsukhatnak, ha azt mondogatom, hogy "Vesszen Trianon"?
17 évesen ne marhaságokkal foglalkozz.
Nem fognak lecsukni, mert nem sértesz törvényt. Viszont tudatlan vagy és ostoba.
A monarchia volt az első világháború kirobbantóan. Benne a Magyar Királyság. A háború miattunk volt, s mi vesztettük el magunknak. Ettől függetlenül a trianoni békeszerződés miatt lehet búslakodni. Az osztrákok is nagyon sokat veszítettek, nem csak mi. ők mégsem visszafelé néznek többségükben.
És azóta két békeszerződés is volt, amelyek megtartották a jelenlegi határokat. Trianon miatt már lehetne újra Nagy-Magyarország.
Arról tudsz, hogy a trianoni határok kb. 4 évesek voltak. ti, ami előtte volt. Korábban volt nagyobb is, kisebb is.
És arról hallottál-e, hogy a Magyar Királyságon belül a magyar ajkúak aránya nem érte el az 50%-ot?
Igaza van a 2-esnek, én is hülyének nézlek, mert csak lejáratod magad, mert:
1.-Nem változik ez miatt semmi.
2.-Voltak ennél rosszabb és igazságtalanabb dolgok is.
3.-48-49% volt a magyarok aránya.
4.-Lengyelország területének kétszer is nem a 2/3-át, hanem a 3/3-át csatolták el.
5.-Ausztriának ~75-80%-át csatolták el, mégsem ezen siránkoznak (meg lehet nézni az eredményét).
6.-Kb. az '50-es évekre ilyen-olyan módon itt tartanánkw
7.-Az elcsatolt területek szinte egészén nem magyarok éltek (Tátra, Kárpátalja, Dél-Erdély, Temesvárnál délebbi terület, Horvátország, Szlavónia, Muraköz, Burgenland, a Száva és a Duna környéke), a többi terület pedig várhatóan bármilyen háború vesztesétől el van véve (Dél-Tirol, Poroszország
Gyermekeim a kezek nem tetszik/nem tetszik gombok.
Nem csukhatnak le, de illene megismerned a történelmet és annak összefüggéseit.
Sajnos nálunk a látható magyarságtudat fordított arányban áll az értelemmel.
Nem nagyon akartam hozzászólni de úgy látszik az #5 ös tévhitekben él.
1.Nem változik e miatt semmi.(Írni azért tanuljunk már meg)
2.Konkrét példát is hozz fel
3."Felszabadítottak" 1.702.000 tótot, úgy, hogy őket cseh uralom alá helyezték és velük együtt cseh uralom alá helyeztek 1.874.000 egyéb nemzetiségűt.
"Felszabadítottak" 2.800.000 románt, úgy, hogy 2.465.000 más nemzetiségűt román uralom alá helyeztek.
"Felszabadítottak" 1.029.000 szerbet, de úgy, hogy 1.727.000 horvátot és 1.366.000 más nemzetiségűt szerb uralom alá helyeztek.
"Felszabadítottak" 232.000 németet, de úgy, hogy velük 126.000 egyéb nemzetiségűt is osztrák uralom alá helyeztek.
Végeredményben tehát a 13.321.000 elszakított lakosnak csak 30%-a, összesen 4.100.000 lélek azonos nemzetiségű a "felszabadítókkal" és alig 25%, azaz 3.400.000 lélek, aki velük rokon nemzetiségű. De 5.800.000 lélek, vagyis az elszakított lakosság 45%-a teljesen idegen uralom alá került. Az elnyomó szerb és cseh uralom alatt a "rokon" horvát, illetve tót lakosság nem kapta meg azt az autonómiát, melyért az elszakítás óta kétségbeesett, meddő harcot folytatott. ˙Ennyit a 48%-49% ról)
4..Igen ez így van de ők vissza is kapták mi meg nem :)
5.Nem tudom honnan tudod hogy nem siránkoznak ezen,valszeg belelátsz a gondolatukba és Ausztriában élsz
6.Nem értem mit akarsz kifejezni ezzel.Vagy rohamod volt vagy nem tudsz helyesen írni.
7.Dehogynem éltek Magyarok.Akik az új határokon kívül éltek vagonokba rakták és kitolták a határig majd ott hagyták VAGY mindentől megfosztották:jagiktól,munkáiktól,házuktól.
Pl:Példa a magyar-csehszlovák határról: ezt a kereken 7.000 km2 területet, amelynek a lakosságában 95% a magyar és csak 5% a nem magyar, azért kapcsolták Csehszlovákiához, mert a csehek a Duna vonalát kívánták határul. A hamis statisztikai adatokkal és térképekkel félrevezetett bírák csak ezen az egy ponton 415.000 magyart dobtak oda a cseh imperializmusnak áldozatul.
Példa a magyar-jugoszláv határról: a pontozott vonal a trianoni határ, a beárnyékolt terület a Jugoszláviához kapcsolt magyar nyelvterületet jelenti. A feltüntetett területen 125.000 magyar ajkú lakos él és elszórtan csak 22.000 szerb. A Tisza két oldalán lakó magyarokat a trianoni szerződés mégis elszakította a velük területben összefüggő magyarságtól.
Példa a magyar-román határról: a Csonka-Magyarországgal összefüggő tiszta magyar nyelvterületet Romániának kellett adni, mert Románia stratégiai okokból le akart jönni a nagy magyar Alföldre. A békeszerzők ezúttal sem ismerték a nemzetiségi viszonyokat.
Jah és még valami a veszteségekről:
Népesség:
Mi történt Németországgal?
Németországtól a versaillesi békeszerződésben minden húsz németajkú lakosból elvettek egyet.
Mi történt Bulgáriával?
Bulgáriától a neullyi-i békeszerződésben minden húsz bolgárajkú lakosból elvettek egyet.
Mi történt a Magyarbirodalommal?
A Magyarbirodalomtól a trianoni békeszerződésben minden húsz magyarajkú lakosból elvettek hetet.
Ennek fényében okoskodjatok a továbbiakban:)
Elnézést elfelejtettem a linket.A hitetlenek kedvéért azért ide rakom:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!