Miért olvassák az emberek költők, írók műveit? (részletezem, hogy szerintem miért ne)

Kedves Válaszolók!

Hogy minden korban voltak lázadók az akkori rendszer vagy éppen iskola ellen? Ez igaz. De ma hatványozottan igaz.

Ugyanakkor te itt arról írsz, hogy megszerettessük vele az adott tantárgyat. Ez szép is lenne. De. Szerettesd meg azzal a diákkal az általad tanított tantárgyat, aki bejön drogozva, a világ közepének képzelve magát, tiszteletlen, az óra közepén kiáll az ablakba dohányozni, vagy nekimegy a többinek szintén az óra kellős közepén. Hátul elkezd kártyázni, füves cigit sodorni vagy épp bekapcsolja direkt olyan hangosra a lejátszóját, hogy a többi ne hallja, beleavatkozik a privát szférádba és szép szóval nem tudod leállítani, sem az intellektuális fölényed kihangsúlyozásával. Fékezd meg akkor őket, amikor esetleg neked rontanak vagy például sokaknak kapcsolatai vannak, a bűn útjára léptek. Legyen eszköz a kezedben, de sajnos nincs. Nem csodálom a pályaelhagyókat, akik belefásulnak a munkába vagy idegroncsok lesznek. Akkor miről is beszélgetünk?

Akkor elég sok rossz tanár van, mivel azok alapján, amiket hallok valóban nehéz bárkinek fegyelmezni manapság. Még egy idősebbnek is, nemhogy pályakezdőnek, de igazad van.

Viszont ha a tanáron látják a sebezhetőséget, a finomságait akkor szinte lehetetlen, hogy ezzel ne éljenek vissza. A bársonyos arc és szelídség magában hordja az érzékenységet, amit egy diák nem bír elviselni, hiszen neki keménység kell, aki kordában tartja őket.

Ennél a pontnál húznék éles határvonalat tanár és pedagógus között. Van aki rendelkezik pedagógiai érzékkel és nagyon jól rátalál arra éppen milyen fájdalmai vannak az adott diáknak, empatikus. Ezzel szemben ha valaki tanár az később taníthat felnőtteket és akkor néhány faktor ki van kapcsolva. Például ha nem tud fegyelmezni, irányítani elbutult sihedereket akkor ott van másik opcióként a felnőttoktatás. Valamilyen szinten nyilván ott is van konfrontáció, de ez feloldható.

Nem célom a vitatkozás, mások meggyőzése valós vagy vélt igazamról csupán a véleményformálás. Örülök, hogy leírhattam ilyenformán, amiket gondolok, de ha nem azonosultok azt is tökéletesen megértem.

Ebben én értek teljesen egyet Veled. Azt a véleményemet azért továbbra is fenntartom, hogy a diákság korábban nem mert ennyit megengedni magának. Diáklázadások voltak (1969, Párizs ha jól tudom). De. A mai helyzet nem hasonlítható ehhez csak nagyon kis mértékben.

Korábban volt nekem tanárom, akitől még féltünk. Bár az sem volt jó út. Talán valami köztes megoldás kellene. Az egyházi iskolákkal szerintem mindmáig probléma, amikor valamilyen ideológiát próbálnak ráerőszakolni a diákokra. Ők emiatt nem találják majd meg az útjukat vagy nem lesznek elfogadóak. Túlságosan keretek közé vannak szorítva, amiből ki akarnának törni, de a konformitásra nevelés nem engedi. Így valójában szerintem később nem fogják tudni mi az ő útjuk. Talán John Densmore fogalmazza meg ezt legjobban. Beleszületett egy családba és képtelen volt ellentmondani a szüleinek, pedig tudta a konzervatív szüleihez képest ő már egy más generáció tagja. Valahol a konformizmus és a totális szabadság közötti útvesztőben tévelygett. Megjegyzem szerintem egyik sem jó. Azaz a szabadság fantasztikus dolog, a korlátlan is, de néha nagy árat kell fizetni érte. Ki ne szeretne szabad és kötöttségektől mentes lenni? De vajon kis mértékű kompromisszum nem kell-e? Ennek a megválaszolása megérne egy kutatómunkát, amivel már sokan megpróbálkoztak.

Mindezt a kis kitérőt csak azért írtam, mert valójában pontosan arra a problémára reflektál, ami ma is jelen van. Azaz hogyan jó nevelni egy iskolában? Ha túl liberálisak vagyunk akkor elkallódik a diák. Ha elfojtjuk az ösztöneiket, a bocsánat a kifejezésért, de mindenféle sexual drive-ot mi történik? Később kiéli majd magát vagy pedig bezárkózik és falakat emel maga köré, amit nem tud lebontani? Lehet nem tud majd kialakítani egészséges emberi vagy szerelmi kapcsolatot.

Mi sem áll távolabb tőlem, mint a droghasználat, a szabad szexualitás, a hedonista életmód, mégis olvasom a beat költészet (Allen Ginsberg, Gregory Corso, Michael Mcclure, William S. Burroughs, Lawrence Ferlinghetti, Jack Kerouac munkáit). Szeretettel olvasom, mivel korrajznak tartom a hatvanas évekről. Ugyanúgy mint a rockzenét is hallgatom mintegy gyógyír vagy terápia az általam megélt fájdalmakra. Burroughs A narkós című regénye ugyan valóban a kábítószerek élvezetéről szól. De kezeljük úgy mint a társadalom szegmensét. Jack Kerouac, Allen Ginsberg esetében azonban csöppet sem ilyen egysíkú a szövegek megközelítése. "Úton lenni a boldogság, megérkezni a halál"

Ki ír ma ilyen korrajzot vagy csodálatos zenéket? Sajnos nem maradt senki, akitől, akiről példát vehetnénk.

Mindezt a kitérőt csak azért tettem, hogy érezhető legyen az olvasás fontossága. Sőt ha Allen Ginsberg szövegeket olvasnánk ebben a csöppet sem gyűlölködő világban, akkor lehet elfogadóbbakká válnánk. Az újabb kornak sikerült-e lesöpörni egy szellemiséget? Szerintem nem. Elhallgattak ugyan, de a megalkotott munkák ma is húsba vágóan aktuálisak. Sőt én még idesorolnám két kedvenc magyar költőmet (több is van) Adyt és József Attilát. Tehát olvassunk és megtaláljuk a problémákra a választ. A világ kaotikus ezt már megírták ezerszer. A Bibliában is vannak erről szóló, ehhez kapcsolódó idézetek. Ennek a generációnak is kellene könyvek által előre mennie és itt ugyan kicsit elvarratlan lett és időként csapongó, de leteszem a pontot.