Miért olvassák az emberek költők, írók műveit? (részletezem, hogy szerintem miért ne)

A szépirodalom arra jó, hogy fejlessze a szókincsedet és javítsa a stílusérzékedet. Például a J és a LY betűk helyes használata is olvasással rögzül az emberben, nem egyenként tanuljuk meg őket. A szépirodalom egy bizonyos szint után már felesleges, csak az agyad lekötésére alkalmas.

A történelem ismerete azért fontos, mert bizonyos mintázatok ismétlődnek az idők során, és ha ezeket átlátod, akkor abból a jövőre nézve is levonhatsz következtetéseket. A jelen helyes formálása érdekében fontos dolog látni az összefüggéseket, analógiákat.

A filmes kérdés is jogos. :D

De tényleg, mi szórakoztat?

A te logikádat követve a dokumentumfilmeknek sincs értelme, mert én is mehetek kutatni, minek nézném meg.

Kíváncsi lennék, hogyan éled meg a holdfényes éjszakát a Szaharában anélkül, hogy elolvasnád Exupéry Éjszakai repülés könyvét. Persze, odamész. Én nem nyertem a lottón.

De olvastam a könyvet és innentől azt mondom, egyszer odamegyek, ha addig élek is. Pedig olyan remek a leírás, hogy olyan volt, mintha ott lennék. És épp ezért akarok odamenni, mert kóstolót kaptam az élményből.

És tudod, ha neked az ilyen olvasmányélmények hiányoznak az életedből, sajnállak.

Nem tudom neked ezt elmagyarázni. Az ismereteknek szintjei vannak, hierarchiába szerveződnek. És mindig alul kell kezdeni, az iskolák is eszerint szerveződnek. A kérdésből kiolvasható, hogy az ismeretek elég magas szintjének ugrott neki a kérdező, sok szint kihagyásával.

A körülöttünk lévő világ (így mi magunk is) sokféle módszerrel ismerhető meg. Van ezek között egy nehezen megfogható érzelmi szál is, ami különös hajtóerőt ad a megismerést igényelni. És ez a szál nemcsak hajtóerőt ad, de pihentet, kikapcsol, azaz felkészít a következő erőpróbára. No ezt a módszert csak nagyon kevesen képesek művelni annak érdekében, hogy embertársaik számára hasznos legyen. Akik képesek, őket nevezzük művészeknek (íróknak, költőknek, festőknek, zenészeknek, stb.). Persze az emberi cselekvés sokféle szinten nyilvánul meg, és sokan vannak, akik költők, írók, de talán nem a ritka fajtából. Ők a dolgos középszer, rájuk is szükség van.

De Szophoklésztól, Dantétól, Madáchtól, vagy Aranytól, netán Illyéstől olyasmit tudhatsz meg az életről, amit máshonnan nem. És el sem tudod képzelni, mennyivel szegényebb vagy ettől. Ahogy egy közép afrikai, falujából soha ki nem mozduló embernek sem tudod elmagyarázni, milyen a gleccser. Pedig olyan van. Még.

"Miért kell a múlttal foglalkozni ahelyett, hogy a jelenben élnék?"

Verted be már valahol a fejed úgy, hogy egy életre megjegyezted, hogy ha legközelebb ott jársz, húzd be a fejed?

Na, a történelem ugyanez nagyban. A múlt ismerete segít, hogy szebb-jobb jövőt lehessen tervezni.

De ez az egész kérdés ugyanolyan értelmetlen, mint múlt héten a "minek a fizika?". Attól, hogy valaki tudás, élettapasztalat, oktatási hiányosságok vagy sima "mindenbebelexarok" hozzáállás miatt nem tudja, nem akarja felfogni, hogy valamit megtanulni, megismerni hasznos neki, az nem jelenti azt, hogy az a valami tényleg nem hasznos.

Durván mondanám mindenkinek, aki valamilyen tudományhoz, tantárgyhoz, művészeti területhez így áll hozzá, hogy lehet visszaaraszolni az erdőbe szakócát pattintgatni, de nem lenne jogos, mert a szakóca-pattintás iszonyatosan nagy szaktudást, anyagismeretet és sokéves tanulást, gyakorlatot igénylő folyamat, a kőkornak ez volt a csúcstechnológiája és a maga szintjén tökélyre volt fejlesztve. Ezt is nagyon is tanulni kellett.

És talán azok az "ősemberek" voltak olyan okosak, hogy nem kérdezték: minek?

"És el sem tudod képzelni, mennyivel szegényebb vagy ettől."

De még mennyire igaz!

> De ha tájat akarok látni elmegyek az adott országba és megnézem.

Oké, de pont az ilyen élmények miatt válik a vers, próza is értékké, mert meg tud benned szólítani egy érzelmet, segíthet kifejezni azt. A legtöbb embert örömmel tölti el, ha a környezete reflektál a saját érzelmeire. Ezért olvasunk szerelmesen szerelmes vereseket, hallgatunk ilyen jellegű zenét. Vagy ha az ember szomorú, akkor is szereti ha az, amit olvas reflektál erre, alkalmasint segít feldolgozni az érzést, tehát még akár pszichoterápiás jellege is lehet a dolognak. Szó, ami szó, a legtöbb ember ezt élvezi.

> Utolsó felvetésem, ha még ír is valaki társadalmi, emberi problémákról attól nem fog megoldódni.

Nem, ettől még nem. De része lehet a megoldás folyamatának. Ha Petőfi nem írja meg a Nemzeti Dalt, akkor lehet a forradalom eseményei is máshogy alakulnak.

> De miért akarok olyan korszakokat megismerni, ami már elmúlt? Miért kell a múlttal foglalkozni ahelyett, hogy a jelenben élnék?

Mert az az idő valóban elmúlt. De a jelenségek megismétlődnek. Persze mindig kicsit máshogy, de megismétlődnek. Ha ismered azt, hogy egy adott történelmi korban milyen problémák voltak, hogy gondolkodtak erről az emberek, valamint megismered, hogy ez milyen eseményekhez vezetett, és az események aztán milyen irányban változtatták meg a helyzetet, az tanulságos lehet(ne) a mai korra is. Persze a legtöbbször annyira azért nem tanulunk tudatosan belőle, de ennek ellenére mégis hat ránk, befolyásolja a gondolkodásunkat, döntéseinket.

Persze valamennyire érthető a kérdéseidből kiszűrődő világkép is. Mondjuk egy buddhista kolostorban lehet, hogy ez működne is, bár ott is van tanulás. Az emberi civilizációnak pont az az erőssége, és az egyik legfontosabb meghatározó eleme, ami nélkül nem beszélhetnénk civilizációról, ami nélkül nem tartanánk ott, ahol; hogy képesek vagyunk a tudást átadni. Neked nem kell újra feltalálnod a kereket, a gőzgépet, a villanymotort, a számítógépet. De ez a fajta tudásátadás nem csak a technikai dolgoknál, a tudományoknál fontos, ugyanígy fontos a művészeteknél, vallásoknál, politikánál, filozófiánál.

"Mondjuk egy buddhista kolostorban lehet, hogy ez működne is, bár ott is van tanulás."

Bizony még ott sem működne. Sőt, lehet, hogy bottal kergetnék el onnan. :)

A buddhizmus nem szól a világtól, tudománytól való elfordulásról, csupán arról, hogy az ember csak akkor tudja a világot igazán megérteni/megismerni, ha először megérti/megismeri saját magát. Más az értékrendje, mint egy modern társadalomnak, de nem mond nemet az ott lévő értékekre, csupán máshogy súlyozza azokat. Konzervatívan őrzi a régi, ismert értékeke és objektívan szkeptikus az új dolgokkal szemben, de nem elzárkózó.

És bizony ennek az átéléséhez, megértéséhez igenis kell nagy tudás és bölcsesség.

A kérdező hozzáállása nagyon is messze van ettől. Sokkal közelebb jár a tudományellenes könyvégetéshez.

Az előttem szólók jó érveket írtak, de azért még hozzátennék egy-két dolgot ehhez az ostoba kérdéshez :)

Először is, a kérdés feltevője látszik, hogy csak a kézzelfogható dolgokat tartja értéknek, ami az aluliskolázottságra utal. Nem érti a művészet és a tudomány értékét. Holott ez a két dolog sokkal értékesebb annál, mint aminek kézzelfogható, rögtön látható értéke van.

Az írók nem azért írnak, hogy társadalmi problémákat oldjanak meg (legfeljebb csak felvetik a problémákat). Sokszor nem az egy mű célja, hogy megoldjon valamit, hanem az, hogy felvessen valamit. Hogy olyan nézőpontot adjon, olyan dimenziókat nyisson meg, amit az olvasó még nem látott, és a mű után több szempontból is képes szemlélni a világot. Nem csak annyi egy könyv célja, hogy bemutassa, milyen egy naplemente, milyenek az emberi kapcsolatok. Ezeket tényleg meg lehet tapasztalni, ha a kérdező szerint csak ennyi egy könyv célja, akkor tényleg ne is olvasson inkább, mert nem fogja élvezni sohasem. És ez az a dolog, amit viszont már nem lehet megmagyarázni, hogy mi az a több, amit a művészet nyújt. Ez tényleg az ismeretek egy magasabb szintje, ahogy írták előttem.

A másik kérdés a történelemről megsértett, mert én törit tanulok egyetemen. :) Nos, egyrészt már írták előttem, hogy a történelem az élet tanítómestere. Ez közhely, én azért írnék más dolgot is. Az ember attól értelmes lény, hogy kutatja a körülötte lévő dolgokat, igyekszik mindent megismerni. A múltunkat is ugyanúgy igyekszünk megismerni, mint a jelenünket. Van ennek egyéni és van általános oldala is.

Van, aki azért foglalkozik a történelemmel, mert szereti, mert jól esik neki, mint egy hobbival való törődés. A pecázásnak is ennyi erővel mi az értelme, ha a boltban is meg lehet venni a halat? Valami ilyesmi kihívás miatt pecázzák az emberek is az ismereteket, mert többet akarnak tudni, kihívásokra vágynak (a múltat kikutatni kihívás).

Ismereteket szerezni mindig kihívás, és ezek az ismeretek vonatkozhatnak akár a jelenre, akár a múltra, és akármilyen tudományágra.

A másik pedig, hogy az ember attól ember, hogy elvont dolgokat képes művelni, képes olyan dolgokat létrehozni, amik miatt el lehet mondani, hogy civilizált lény. Ilyen absztrakt dolog a tudomány is. A tudomány segítségével a saját életét teszi jobbá, már csak azzal is, hogy az ismereteit tágítja. Megismerjük a saját testünket (orvostudomány), lelkünket (pszichológia) a közöttünk lévő társadalmi folyamatokat, kapcsolatokat (szociológia, jogtudomány stb. tág értelemben), a múltunkat (történelem), a bolygót, ahol élünk, az univerzumot, a többi állatot a környezetünkben, olyan tudományokat hozunk létre, amik segítségével alkothatunk épületeket, eszközöket stb. Ezek a dolgok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az ember élete jobb legyen.

Nem tudok arra a kérdésre praktikus választ adni, miért kell a történelmet kutatni. Mert egyszerűen maga a kérdés hibás. Magától értetődik, hogy a tudomány oltárán áldozni kell, ez tesz minket azzá, amik vagyunk. Ha egyszer abbahagyjuk ezt az áldozást a tudomány oltárán, akkor mehetünk vissza a fákra ugrálni, ahogy évezredekkel ezelőtt tettük.

"Emberi kapcsolatok, társadalom ábrázolása azt az életből ismerem meg és úgy ha emberekkel találkozom"

Autóvezetést sem úgy szokás tanulni, hogy egyből ki a csúcsforgalomba, aztán majd menet közben megtanulom a táblákat meg az elsőbbséget. Elég csúnya vége lehet.

Ugyanígy van az emberi, társadalmi kapcsolatokkal, jelenségekkel is. Tanulhatod te a saját példádon is, a saját kis egyszerű környezetedben, újra és újra pofára esve, soha feljebb nem jutva. Vagy tanulhatod profitól, és akkor gyorsan előrejutsz.

Az igazi nagy írók nem azért nagyok, mert olyan szépen írják le a napfelkeltét, hanem mert jobban ismerik az emberi lelket, mint a legképzettebb pszichiáterek, és nem csak hogy jobban ismerik, hanem olyan módon tudják átadni, amit tudnak, hogy azt még a legegyszerűbb ember is megértse, megérezze valahol.

Úgyhogy írók, irodalom nélkül boldogulni az életben kb olyan, mintha minden eddigi tudományos eredményt magad akarnál újra feltalálni és megalkotni. Meg lehet próbálni, aztán meglátod, meddig jutsz.