Most komolyan, mi értelme van az irodalomnak?

Szükség van erre?

Nem tudjátok privátban elintézni?

Ez a kettőtök harca.

Ez nagyon nem az én harcom. Nem az én állításomat vonta kétségbe a kérdező, és nem is felém nyilvánult meg b.nkó módon.

Az pedig, hogy a saját tudatlanságát nem szégyelli, és még bocsánatot sem képes kérni (névtelenül sem), az a saját szegénységi bizonyítványa.

Nem tartok igényt a bocsánatkérésére!

Vitatkozni sem szeretnék vele tovább.

Még nem érettségizett le, úgyhogy még nem párbajképes.

Köszönöm a sok építő jellegű és kedves hozzászólást, nekem volt, ami segített!

Haters gonna hate,

én most olvasok Závoda Pé-t

Nem hagyom magam a sok rosszindulatú válaszadó és a rossz tanárok miatt. Szerencsére akkor foglalkozhatom művészettel, amikor kedvem van hozzá, és nem akkor amikor elveszik a kedvemet mindentől és kötelezővé teszik az örömködést.

Egyik kuratóriumi ülésünkre ketten érkeztünk meg, mindenkit megelőzve. Ma-

radt tíz-tizenöt percünk egy kis személyes eszmecserére. Ez a beszélgetés életem

felejthetetlen élménye marad.

– Azt hallom, Sándor, hogy te afféle író és költő vagy.

– Így szoktak emlegetni – mondtam neki szemérmesen.

– Ha ez igaz, mondd csak határozottabban. Költők nélkül sivatagosabb mindig

a világ. Elárulok neked valami érdekeset az életemből. Én 1908-ban születtem

Budapesten. A Trefort utcai gimnáziumban érettségiztem. Aztán mentem a Mű-

szaki Egyetemre. Egy évig jártam csak itt Pesten, aztán a karlsruhei főiskolára

iratkoztam át. Később Lipcse következett, a Heisenberg irányításával működő

egyetemen, ahol az elméleti fizikába mélyedtem el. Arany Jánost még a gimná-

ziumban szerettem meg, de Ady Endrét legmélyebben akkor, amikor távol voltam

Magyarországtól. A költészet és a nyelv lett a hazám, a biztonságom. És szinte

észre se vettem, hogy Ady lett a legfőbb csiholóm. Ady olyan magyar nyelvet te-

remtett, amilyen se előtte, se őutána nem volt. És már nem is lesz soha. De én

tökéletesen értettem őt. Igen, igen, lángész volt az istenadta.

Valamely Isten-fejen állok,

Mert így bírom a bírhatatlant,

Mert így bírom el a szívemet,

Ezt a jó és mégis rossz katlant.

– Melyik költő tud így beszélni? – kérdezte tőlem és magától is. – Na, és

a szimbólumrendszerei!

A Hóvár-bércek alatt

Babonás bércek alatt

Zuhog le holdfényes, nagyerdőn

Ott zuhog a szerelem patak

Ott zuhog pallótlan háttal

Egy mélyvízű hegyi patak.

– Olyan táj ez, amilyen nincs a térképen. De az agyban, az idegsejtekben,

a látomásainkban ott van. S amikor rádöbbenünk, hogy a szimbólumok sokasága

és távoli képzeteké összeadódik, azt éljük át, hogy sokkal, de sokkal több szellemi

és érzelmi energia szabadul föl az ilyen versekből, mintha szép realista verseket

olvasnánk. Megismétlem, több energia! És mikor ezt megértettem, egy új fölisme-

rés villámlott át rajtam. Mégpedig az, hogy energiát nemcsak maghasadással lehet

előállítani, hanem magfúzióval is!

Ámulva néztem a rokonszenves lángelmére:

– Mester, ebből lett a hidrogénbomba?

– Ebből is! A magfúzióból.

Magyar szakos tanár leszek ha minden jól megy, így nem tudok szó nélkül elmenni a kérdésed mellett. Sajnos, ahogy előttem írták, a tanáron nagyban múlik, hogy milyen lesz az adott tantárgy minősége. Én sem vagyok híve annak, hogy megtanultassuk a gyerekkel, hogy "mire gondolt a költő" (hacsak nem tudjuk biztosan, hogy mire is gondolt, mert ilyen is van, pl. Ady írt értelmezéseket is a verseihez, mikor azokat a túl sok szimbólum miatt nem értették az emberek), ha a vers annyira elvont, higy egyértelműen nem lehet eldönteni, mi az alapgondolata, én szívem szerint ráhagynám mindenkire, hogy értelmezze, ahogy akarja. Szerintem ugyanis ez az irodalom célja - hogy az ember levonja a neki megfelelő tanulságot, értelmezést. Ugyanakkor vannak azok a versek is, ahol nincs mit "belemagyarázni", csak van a szöveg, és egyértelmű, mit akart vele kifejezni a költő -pl. Petőfi versein nincs nagyon mit gondolkodni, DE akinek tényleg nincs érzéke az irodalomhoz, az a arra is ráfoghatja, hogy belemagyarázás, ha én azt mondom, hogy a Szeptember végén egy szerelmes vers, és a költő vívódik, kétségei vannak a feleségét illetően. Hiszen például a vers első versszaka csak az őszi természetet írja le, akkor most mi van? Ugyanakkor ha veszek mondjuk egy dadaista verset (jó, most nagyon extrém példa, lehet akár szürrealista, expresszionista, amit csak akarunk), ahol a költő csak random szavakat tett egymás mellé, és én elkezdek hozzá magyarázatot írni, az már belemagyarázás. Érted, kedves kérdező? Az embernek me kell tanulnia, mi a belemagyarázás és mi nem. Én ezek ellen vagyok személy szerint, és a jövőben szeretnék úgy tanítani, hogy az ilyen verseknél rábízom a gyerekre, mit hoz ki belőle - csak hozzon ki belőle valamit! Adjon át neki valamit az a vers, vagy regény. Ha negatáv véleményt, az sem baj, én magam is kritikus vagyok, de ez kell! Ezért értem az aggályaidat, nem szép, ha a tanár nem fogadja el a véleményedet, mert tudnia kell neki is, hogy az irodalom egy ilyen tantárgy. Viszont ne hidd azt, hogy nincs semmi értelme. Az talán nem olyan fontos az élethez, hogy tudd, mit gondolt Illyés Gyula Németh László műveiről, de az fontos, hogy tudd, miről szól mondjuk a Gász vagy az Iszony. És talán nem jön elő sokszor társalgás közben hogy mi az az oximoron meg szinesztézia, de ugyanakkor, ha magamat veszem, én sem fogom sosem hasznát venni annak, hogy meg kellett tanulnom mondjuk hogy mi az a hidraulikus berendezés, vagy az ekvidisztáns görbe. Ezzel csak azt akarom kifejzni, hogy akit nem érdekel az adott tantárgy, ezek a dolgok feleslegesnek tűnnek neki (én magam is így éreztem), de a gimnázium ilyen, nem személyreszabott, hanem alkalmazkodni kell, és elfogadni, hogy nem csak azt tanulod, ami téged érdekel. De hidd el, ilyen még az egyetemen is lesz.

Ezt már csak a végén jegyzem meg, hogy az a baj sajnos, hogy a természettudományos beállítottságú emberek nagyon buzgón szeretik szidni és/vagy feleslegesnek feltüntetni a humán tantárgyakat, mert azt hiszik, egy versbe könnyű belekötni, és az "egyszerűbb", nekik is megvannak hozzá a képességeik, hogy ezen vitázzanak, míg egy humán beállítottságú ember nem fog belekötni az elektromágnesességbe vagy akármibe, mert úgyse ért hozzá. Meg kéne érteni, hogy az irodalom sem egyszerűbb, és ahhoz ugyanúgy lehet nem érteni. Csak el kell fogadni, hogy minden ember más, és nem egymást cseszegetni azért, mert a másik mást szeret, és azon vitatkozni, melyiknek van több értelme.

„Én ezek ellen vagyok személy szerint, és a jövőben szeretnék úgy tanítani, hogy az ilyen verseknél rábízom a gyerekre, mit hoz ki belőle - csak hozzon ki belőle valamit! Adjon át neki valamit az a vers, vagy regény.”

S ha egy gyerek zárkózott, akkor hogyan ellenőrzöd, hogy kihozott-e belőle valamit? Mert ha nem akarja elmondani, hogy mit érez a verssel kapcsolatban az kívülről pont ugyanolyannak hathat, mintha nem foglalkozna a verssel, azaz nem csinálna semmit, azaz 1-es.

Nagyon utáltam, ha irodalomórán el kellett mondanom, mit érzek a verssel kapcsolatban, vagy mikor arról kellett fogalmazást írnom, hogy „Első szerelem a villamoson”. Nekem ez olyan érzés volt, mintha levetkőztettek volna. (Hogy ezt elmagyarázzam, ahhoz meg megint az érzéseimről kell beszélnem, ami eléggé s*** érzés…) Így utáltam meg az irodalmat, és „természettudományos” emberként ezért szidtam folyamatosan, hogy ne kelljen ilyet csinálnom.

Nagyon szívesen ritmizáltam egy verset, megmondtam a rímképletét, megkerestem benne a költői eszközöket, még a költők életrajzát is szívesen megtanultam. De a hideg kivert, mikor a magyartanárok azt próbálták kiszedni belőlem, hogy mit hozott ki belőlem a vers.

Az ilyen diákokkal, mint én, mit csinálnál?

Matematikatagozaton elég sok ilyen van. Ha véletlen arra vinne a sorsod, és ezzel a mentalitással oktatnád nekik a magyart, akkor tartok tőle, hogy egy csomó olyan természettudományos ember kerülne ki a kezeid közül, aki szidja az irodalmat. (Sajnos itt meg kell jegyeznem, hogy a matematikatagozaton a diákok alapból be vannak oltva azzal, hogy nem kell nekik az irodalom, így gyakori, hogy tényleg nem foglalkoznak vele/eredendően félnek tőle… De ha az irodalomnak nem az „mit hozol ki” belőle részét oktatják nekik, hanem konkrétan elmondják az „objektív” részét – életrajz, motívumok, költői eszközök, memoriterek –, akkor a ezekből a diákokból is iszonyat művelt emberkéket lehet képezni.)

Köszi! Ez elég elfogadhatónak hangzik.

(Megjegyzés: a bekezdések hiánya zavaróbb az ékezetekénél.)