Mi az élet értelme?
Hello Chau.
Igazság szerint nem én írtam ki a kérdést, szóval nem nekem kellett volna címezd a válaszodat, hanem a kérdezőnek. :)
Bízom benne, hogy a következő válaszodban megosztod velem ennek az okát, s akkor lereagálom, ha már nekem szólt. :P
Azon dolgok tudatában, azon dolgok elfogadása végett, hogy TALÁN van valami a halál után, TALÁN folytatódik az élet, TALÁN Isten lesz aki ítélkezik, nem meglepő, hogy az emberek ebben meg abban keresik életük értelmét és célját, ugye saját kútfőből megkreálva, hiszen "gőzük sincs" miről szól a való élet...pontosabban lenne, de ahhoz kicsit nyitottabbnak és elfogulatlanabbnak kéne lenni. :)
Ha pedig valaki kicsit többet lát, az lehet nem véletlenül mondja, hogy nemhogy az embereknek, de az egész univerzumi társadalomnak(és most az utolsó ki kvarkra is gondolok) van egy kollektív célja, és egy kollektív értelme a létüknek, ami szerintem teljesen logikus, mert te ugyanezt csinálod, csak kicsibe. Te a saját közösségeddel próbálsz harmonikusan együtt élni úgy, hogy a tudatodat arra állítod be, hogy ezen embereket feltétel nélkül szeretni tudd, vagyis önzetlenül, nem elvárva semmit a segítségedért, kedvességedért. Én pedig azt mondom, hogy ez a közösség világegyetem szinten működik, és az élet értelme, hogy komplettül, teljes tudatunkból/elménkből az egésznek élünk, ahogyan te a közösségednek(szeretteid, barátaid) teszed, hiszen a világ egy nagy egész.
"Ahogy páran írták már előttem, kollektív cél konkrétan nincs."
ez a kijelentésed min alapszik például, a szabad tudni, mert érdekelne. :)
üdv
26/F
LastOne.Left
Üdv, LastOneLeft!
Igazból a válasz úgy született, hogy nem fedeztem fel, hogy 5 oldal van már, így olyat reagáltam le, ami már talán elévült :)
Az idézett mondatom - valaki írta előttem, hogy nincs kollektív cél. Hát te ezt smot szépen megcáfoltad :)
De egy kérdés: ha az egész unvierzum így működik, hogyan tudod beilleszteni a tömeggyilkosokat, efféléket? A velejéig gonosz embereket? Ez egy hiba a rendszerben, vagy az egyensúly érdekében van így, és csak a mi "leszűkült" világunkban táűnik úgy, hogy nem kéne lennie?
üdv
18/F
Chau
Chau. :P
Ha megértetted, hogy az életnek van értelme, akkor rátérhetünk a céljára is, ami az értelméből fakad. Ugye abból, hogy egymásért, egészként működve kell élni. Az élet, mivel megosztani akarja önmagát vélünk, fejlődésnek kell kitegyen minket, amiatt ugye, hogy képesek legyünk egymással(igazából mindennel) együttműködve létezni. Ahhoz, hogy elsajátítsuk tehát az ehhez szükséges jellemvonásokat, ugye a pozitívakat teljesen, hogy önzetlenné váljunk full, kénytelenek vagyunk először megtapasztalni azt, ami nem az(önzetlen). Ezért szükségszerűen léteznie kell a negatívumoknak, hogy a pozitívumok értékelhetőek és használhatóak legyenek, hiába van bennünk alapban az(jó). Ez pedig szintén jóságból van, ha jól megértjük. Szóval igen, jól látod, tényleg csak a mi "beszűkült" világunkban tűnik úgy, hogy nem kéne lennie, pedig kötelező. :)
Viszont egy ilyen kijelentésnél jöhetnek a kötekedések...de ha figyelembe vesszük, hogy az élet végül is értünk van, akkor kikövetkeztethetjük, hogy létünket meg nem szünteti, mivel megosztani szeretné velünk a világot, de ehhez "idő" kell. :)
üdv
26/F
LastOne.Left
A kérdés feltevőjének:
A kérdés az,meddig akarok elmenni a keresésben.Vannak-e elképzeléseim amikhez ragaszkodom,vagy maga a válasz fontosabb mindennél.Vagyis ha van válasz,hajlandó vagyok-e annak megfelelően élni?
Ha az ember élete az óceán közepén süllyedő hajóra hasonlít,akkor azoknak akik megelégszenek a mentőöv nyújtotta gyors,de nem tartós biztonsággal nincs válasz,illetve csak viszonylagos.Amolyan inkább ne gondolj bele itt a semmi közepén,hogy meddig tart ki a mentőöved,tereld el a figyelmed jobbat úgysem tehetsz.
Ha viszont a célom,hogy partot érjek,akkor van válasz.
Nem rövid,nem könnyű,de a part létezik.
LastOne.Left melyik szektába tartozol? Mégis milyen "Egész"ről és "szabályok"ról beszélsz? Nem falanszterben élünk...
A másik dolog meg, hogy aki akármilyen szektába belép, az csúnyán meg lett vezetve.
Le kell mondania az élet örömeiről -gondolok itt pl. hogy szexelni csak utód létrehozása céljából lehet(!).
Szerintük csak ők élik túl az armageddont, és aki nem tartozik a szektájukba, rossz ember, és a pokolba kerül.
Az ilyen szekták tagjai gőgösek, mert azt hiszik, csak ők a jók.
Közben pedig csak arról van szó, hogy nem tudják, mit kezdjenek az életükkel, képtelenek boldogulni, ezért abba kapaszkodnak, hogy majd a túlvilágon milyen jó lesz nekik.
Egy kis további "kedvcsináló":
A szekták modern rabszolgaságot hoznak magukkal, lelki fasizmus veszélyét rejtik magukban, ami a személyiség feladásához vezethet.
tegnap 23:30
Nem tartozom semmiféle szektába és tökéletesen egyetértek veled abban, amit a szekták hátulütőiről megfogalmazol, de azért mindig vannak kivételes emberek, akik nincsenek megvezetve, még ha akaratlanul is, hanem látnak. Igazság szerint minden ember ugyanolyan, csak kérdés ki mennyi "jót" hagy magában érvényre jutni, ja és az emberiség egy nagy közösség, nemhogy az univerzum...szóval egységnek kéne lennie, de nincs...ezért hoztam szóba az Egészet, mert akármit teszünk az van és szabályokra épül, a szabályok pedig a mi érdekünkben vannak, ha most csak az emberiséget vesszük, azért, hogy mi felüdültségben, boldogságban létezhessünk egymás "mellett". :)
üdv
26/F
LastOne.Left
tegnap 23:30 vagyok
Mivel nincs egység, épp ezért kár "Egész"ről beszélni.
De milyen szabályokra gondolsz?
A mai világban mindenki azt csinál, amit akar.. csak anyagi és képzeletbeli, SZUBJEKTÍV HATÁROK vannak. És nem szabályok.
A válasz írója 85%-ban hasznos válaszokat ad.
A válasz megírásának időpontja: tegnap 22:53
Igazad is lenne, csak ne haragudj meg, de te szűken szemlélsz, és csak az emberiségre gondolsz, de a kérdésbe a komplett életről volt szó. Az ami létezik(és most csak fizikai szinten veszem) egységet alkot, egyetlen nagy egészt, az Univerzumot.
A fizikai szabályokat ismerjük. A mentálisat is, de oda se hederítünk rá, mert azt gondoljuk, az nem is szabály, csupán csak mérce, vagy ilyesmi, de nem betartandó, nincs következménye kimondottan. Ebből is jön az, amit leírsz, hogy a bolygón szinte mindenki azt csinál, amit akar...mert vakon cselekednek 6 milliárd irányba...mivel nem látják azt, hogy egység van, elkülönültséget éreznek egy aprócska tévedés, pontosabban rossz feltételezés miatt.
Határ pedig csak egy van...és az a maximum...korlátok vannak, amiket mi magunknak hozunk létre, mert nem tartjuk be a szabályt...a mentálisat.
üdv
26/F
LastOne.Left
Ha jól rételmezem, amit mondasz, LastOne.Left, arra gondolsz, amit én úgy ismerek, hogy kellő akaraterővel bármi lehetséges.
18/F
Chau
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!