Sok közgazdász miért híve a mai napig is a szocializmusnak, amikor az a rendszer csak nyomort és éhezést szült?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Azért olvastam marhaságokat. Eleve a szocializmusban ott volt az 5 éves terv. Nem tudom, hallottatok-e Sztahanovistákról. Aki nem tudná, ez azt jelenti, hogy jelentősen túlteljesítette a tervet. Na ez nyilván hazugság, hiszen lehetetlen. De papíron jól mutat. Gyakorlatilag elsikkasztották az államvagyont. A másik oldal a korlátlan túltermelés. A terv nem foglalkozott az igényekkel, csak hogy minél többet termeljenek. Én láttam élőben, hogy működik a román hajóépítés. Mégpedig tengeri hajó. A Dunán hajóztunk, és egymás után álltak a félkész tengeri hajók, különböző készültségi szinten. Aztán jöttek a kész hajók, majd olyanok, amiket már rendesen kikezdett a rozsda. Gyakorlatilag úgy ment a gyártás, hogy semmi kereslet nem volt. El lehet képzelni, mi pénzek mehettek el. Mindez amellett, hogy ami pénzt hozott, az sem volt túl erős.
Ezt nálunk a szocializmus hozta. Ugyanakkor a kínai nagy cégek ezzel szemben élen járnak, a nyugati cégek tanulnak tőlük. Minden a kormányon múlik, mert ha gerinctelen emberek vannak az élen, akkor mindent tönkre tesznek. Ezért volt Csernobil is, ami már talán a csúcs volt. Ez mind gerinctelen, felelőtlen emberek műve, akiket az emberek a szavazataikkal támogattak.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Oroszországban millió számra tartották az ezüstrókákat, mert a bundájuk nyugaton is jól eladható. Csakhogy nem adták el, nem is tudtak róluk. Ez emberi hiba, emberek felelőtlensége.
Ugyanakkor Kínában ott a Huawei, a Xiaomi, ami mindegyik a világ legjobb mobiltelefonjait gyártja és persze minden más elektronikai termékben is sikeresek. Kínában pont bejött a szocializmus.
“ Ugyanakkor Kínában ott a Huawei, a Xiaomi, ami mindegyik a világ legjobb mobiltelefonjait gyártja és persze minden más elektronikai termékben is sikeresek. Kínában pont bejött a szocializmus”
Attól még az emberek szarul élnek
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
#75
Hát, Kínában az egy főre juto GDP kisebb, mint Magyarországon... Pedig MO sem egy gazdaf ország
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Igen, ezt szokták mondani, de valóban kifejezi-e a gdp a jólétet?
Itt lehet olvasgatni példák tömkelegét, hogy miért nem releváns a gdp a jólét tekintetében.
A deepl-lel tudod fordítani angolról, ha gondolod.
Alig van némi kapcsolat.
Egy erős példával élve: Amerika a világ legdrágább és legkevésbé hatékony egészségügyét tudhatja magáénak, ahol annyit kell költeni csak a magánegészségügy okozta költségtöbbletre, mint anennyiből a UK ki tud hozni egy sokkal jobb és általános, állami ellátást. Tehát az usa eü-je több pénzt mozgat meg, mint a uk-é, az eü mégis összehasonlíthatatlanul jobb, mint a tengerentúlon.
A többi példát a fent linkelt fórumon találod.
Való igaz, hogy a közgázon a gdp-t mint valamiféle szent tehenet kezelik, de ez öszintén mondva csak ideológiai okokból van így.
A hivatalosan oktatott közgazdaságtan dogmatikus.
Javaslom a youtubeon Yanis Varoufakis előadását meghallgatni Tübingenből,
From economy without capitalism to markets without capitalism
Adtam hozzá feliratot.
Sajnos a mai társadalmi problémák egy része amiatt van, mert a közgazdaságtan politikailag érzékeny téma, és ezért azt, hogy mit tanítanak a főiskolán, erősen befolyàsolja az, hogy mi az érdeke azoknak, akik a tásrsadalmi hierarchia tetején vannak.
És így a végzett hallgatók egy olyan közgazdasági világképet kapnak magyaràzatul a világunkról, ami valójában nem sok hasonlóságot mutat a valósággal.
Ezért sokszor ez vissza is üt, amikor ezek a közgazdászok, pozícióba kerülve olyan döntéseket hoznak, amiről azt tanították nekik, hogy az a helyes, valójában csupán a felső tízezer, vagy a nagyvállalatoknak kedvez.
Így pedig a válságokra adott válaszok se jók a többségnek.
Persze gyakran inkább az szokott lenni, hogy a tömegek jólétét segítő döntések fontossága eltörpül a kevesek jólétét, és a személyes karriert megalapozó döntések mellett.
A gdp szent tehén, a belévetett hit, a gdp hájpolása elhomályosítja a valóságot.
A valóság a sorok között van.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Ugyanakkor Kínában ott a Huawei, a Xiaomi, ami mindegyik a világ legjobb mobiltelefonjait gyártja és persze minden más elektronikai termékben is sikeresek. Kínában pont bejött a szocializmus."
Nem, nekik a kapitalizmus jött be. Kína az elmúlt 20-25 év alatt rengeteg kapitalista, piacközpontú elemet épített be a gazdaságába, emiatt lódult meg az ország, nem a szocializmus miatt.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Azt elismerem, hogy az amerikai egészségügy borzalmas. De Európában más a helyzet."
Az egészségügyet gyakorlatilag lassan egyetlen állam se fogja tudni finanszírozni. Mint ahogy a tömegek nem tudnának kifizetni egy bypass műtétet, úgy a munkáltatójuk által befizetett járulék sem elegendő ilyesmikre. Annak idején vaságy volt, meg villanyszámla a toroklapát meg az injekciós eszközök fertőtlenítésére és a folyosó végi világításra, lepedőmosatási költség, szén a kazánba, meg alulfizetett ápolónő, aki belenyugodott a helyzetébe, mert a férje tartotta el. Ma az ápolónő elvált, a fizetéséből egyetemen akarja taníttatni a gyereket, és ő is saját autóval akar dolgozni járni (jogosan), mint régen a főorvos, és az egy gyerek megmentésére egy kezelés egyösszegben hétmillió. Elértük azt, ha jól tudom (vagy efelé tartunk), hogy Magyarországon bárhonnan 20 percen belül a mentő elér egy kardiológiai centrumot, ahol kivakarják a koszt a szív ereiből, és beraknak egy tágító idomot. Ezek iszonyú költségek. Mit szólsz ahhoz, hogy a polgár Angliában 3 éve vár csípőprotézisre? Vagy hogy ha ott eltöri valaki az orrát, de szelel, akkor a társadalombiztosítás terhére nem rakják helyre, csak olyan nyolcmillió forint megfelelőjéért?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!