Kezdőoldal » Tudományok » Társadalomtudományok és bölcsészet » Tényleg voltak az ősmagyarok...

Tényleg voltak az ősmagyarok és a velük érkező kisebb létszámú ázsiai népek között manicheusok és buddhisták a keleti pogány vallás követőin kívül?

Figyelt kérdés
Igaz, hogy nem csak és kizárólag a keleti pogány vallásukat követték, hanem voltak köztük a keleti vallásokat, főleg a buddhizmust, illetve a keleti kereszténységet, valamint ezen kívül a manicheizmust is gyakorlók köztük?

2021. dec. 1. 17:29
1 2
 11/16 A kérdező kommentje:
Persze klasszikus értelemben a tatár törzs valóbban muszlim többségű, azonban a köznyelvben, a tatár, a mongollal egyenlő. A tatárjárás alatt is mongolok és nem csak a tatár törzs járt itt.
2021. dec. 1. 21:50
 12/16 anonim ***** válasza:

Az sem kizárt, hogy a honfoglalás idején a magyarok nem is jelentéktelen része már keresztény volt, hisz Bizánccal hol szövetségben, hol ellenségként rendszeresen hadakoztak már a honfoglalás előtti időkben.

A kereszténységen belül is zajlott a hatalmi harc Bizánc, és Róma között, ennek a harcnak lehettek magyar "ütközetei" is, végül Magyarország római érdekszférába került (tőlünk délre már az ortodox kereszténység terjedt el).

Az is érdekes, hogy az európai történelem mennyire lazán kezeli, Konstantinápoly elfoglalását, a Bizánci birodalom megszűnését...

2021. dec. 2. 00:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:
lazán kezeli?
2021. dec. 2. 00:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:
A tatárok/mongolok mindent elfoglaltak a Himalája, Japán és a Kárpátok közt, ráadásul a több száz népet, akik velük harcoltak a múlt századig mind tatárnak hívták, ezért most se valószínű, hogy tiszta vérű mongolok támadtak ránk. Mi ezzel szemben a Volga és az Urál között hepajkodtunk az ottani türk népekkel.
2021. dec. 2. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 A kérdező kommentje:

#14.

Honnan tudod? Egyes ősi magyar dns-ekben találtak nyomokat kelet-ázsiai és közép-ázsiai származásra is. Nem éltünk aktívan Szibériában. Minden bizonnyal oda is csak vándoroltunk. Japánig nem jutottak el a mongolok. Visszaverték őket többször is. Japán egy olyan zárt világ volt, ahova soha szinte senki idegen nem tette be a lábát.

2021. dec. 2. 14:54
 16/16 anonim ***** válasza:

Valószínűsíthető, mert ott és akkor nagy volt a járás, ahogy az első írta


Más kérdés, hogy megmagyarázni nehéz lesz, mert a források nem sokat mondanak erről

2021. dec. 2. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!