A kereszténység mennyire békés vallás ?
A kereszténység kétszínűségére jó példa a szimbóluma is, hisz nem csak kínzó-kivégző eszközt jelent a kereszt, hanem a legfontosabb emberi erogén zónák (száj, mellbimbók, pénisz/csikló) pozícióját is.
A kereszténység egyik alapvető paradigmája, hogyha nem veted magad alá a szexuális kontrollnak (úgynevezett erkölcsi normáknak) a papság elképzelései szerint, akkor csúnyán végzed!
Béke.
Azt gondolom, hogy az alap dolgok jók benne. De mégiscsak emberek képviselik. A keresztes hadjáratok idején rengeteg embert megöltek. Aztán ott volt/van a kapzsiság, aranyba borítottak szinte mindent a templomokban, ami a hatalmat sugározta. Ha jól tudom pedig van valami olyasmi mondás vagy nem tudom mi, hogy "ne arany bálványokat imádj" már nem tudom kitől származott, de erre is fittyet hányva még több arany kellett, miközben próbálták az éhező népben tartani a hitet, hogy majd a szenvedés váltja meg őket. Ha így lenne, kérdem én, érdemes egy olyan Istenben hinni vagy szolgálni őt, aki azt várja hogy az ember szenvedjen? Így szereti ő a teremtményeit? Ez így inkább egy szadista megszomorodott jellemre vall.
Mondom ezeket úgy, hogy nem vagyok ateista, de tudom hogy az egyház és a hit két külön dolog. Az egyház az emberek által létrehozott, emberek irányítására és befolyásolására alakult intézmény. A hit az, ami mélyen minden emberben ott van, ami táplálja a reményt. Nem feltétlenül Isten felé irányul, de ez ott van és tartja bennünk az életet akkor is, amikor minden romokban van.
Szerintem ez simán egy nagyon jól felépített üzleti vállalkozás, amivel egy időben még a királyoknál is nagyobb hatalmat tudtak szerezni.
Vajon miért volt az, hogy aki esetleg valamit tudományosan meg tudott vagy próbált magyarázni, azt jobb esetben csak száműzték, rosszabb esetben meg hamar eltették láb alól.
Nekik érdekük volt a hatalmukat megtartani és ehhez minden módszert használtak.
Amúgy jelenleg is van egy hatalmas ellentmondás: Azt hirdetik ugye, hogy a földi javak nem számítanak, és hogy a szegényeket kell segíteni amivel csak lehet. Közben meg hatalmas aranykészleteik vannak, a műtárgyakat nem számítva... Akkor miért nem adják el és segítenek belőle a szegényeknek, vagy épp a műtárgyakat jelképes összegekért múzeumoknak adományozni és a bevételt szintén arra használni hogy segítsenek...
Szvsz egy vallási közösség erőszakossága azon múlik, hogy a követői mennyire veszik komolyan, mennyire fanatikusak.
Egy fanatikus hívő ugyanis kételkedés nélkül hallgat a vallási vezetőre, bármit is mond az a vezető.
Szerencsére a kereszténységet manapság már szinte senki sem veszi komolyan, ezért aztán nem is jellemző, hogy a kereszténység nevében fejeket vagdosnak le meg robbantgatnak.
Az iszlámot viszont sajnos viszont még tömegek követik és hiszik ilyen fanatikus hévvel.
Szerintem a kereszténység békés vallás lehetne, csak a magukat kereszténynek valló emberek rengeteg bűnt követtek ( követnek ) el a kereszténységre hivatkozva.
Amennyiben van Pokol, ott jóval több keresztény van ( köztük jó sokan papok, szerzetesek ! ), mint nem keresztény.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!