Kezdőoldal » Tudományok » Társadalomtudományok és bölcsészet » Az ókori görögök sok időszakok...

Az ókori görögök sok időszakokban, a legtöbb poliszban miért voltak ennyire aberráltak?

Figyelt kérdés

Közszereplők, politikusok közül kinézték azokat, akiknek nem volt vele azonos nemű, serdületlen szeretője, úgy, hogy volt házastársa is. Gyakorlatilag státuszszimbólum volt a gyerek szerető, gyakorlatilag "szexrabszolga" tartása, de az volt az igazán "menő", ha nem is ellenkezőnemű volt. Egyes görög templomokban "szent prostitúció" zajlott, ahol aztán minden fajta szex volt, sőt, volt ahol még állatokkal is közösültek Pán isten tiszteletére. Az orgiák is sokszor voltak templomokban ünnepek alkalmával, ahol mindenki, mindenkivel, aki meg senkivel az is magával. A meztelen, néha nem is erotikus, hanem szexuális szobrok is jelen voltak az utcákon, tereken. Többek közül katonák közül sokaktól elvárták, hogy részt vegyen meleg orgiákon és közös önkielégítéseken. A háborúk során a másik helyekről érkező katonák, főként perzsák és zsidók, illetve az Ázsiából érkező kereskedők megrökönyödtek ezeken. Rómában sem voltak eredetileg ennyire toleránsak, inkább semlegesek, görög hatásra tombolt fel egy időszakban ott is a hedonizmus sok téren, többek között ezen a téren is.


Miért voltak ilyen téren ennyire hedonisták, szinte mindennel toleránsak és szabadelvűek?



2021. nov. 20. 21:28
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
86%
Azert valld be, hogy mire ezt mind leirtad, kicsit kozben felallt.
2021. nov. 20. 23:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 2*Sü ***** válasza:
90%

Hogy a kérdésben leírtak mennyiben fedik a valóságot, azt nem tudom. De biztosan vannak benne helytálló részletek.


A válasz viszont az, hogy te a mai kor, a mai kultúra szemüvegén nézed a dolgot. Ami ott és akkor volt, az nem számított aberrációnak. Ugye ma is vannak vegánok. Lehet, hogy 500 év múlva a veganizmus lesz a normális, és a ma (még) elfogadott húsevésre úgy fognak tekinteni, mint valami beteges dologra, kb. úgy, mint ahogy mi itt a mostani korban a kannibalizmusra nézünk. Vagy lehet, hogy a lakásban való háziállattartásra fognak úgy nézni, mint valami piszkos, gusztustalan dologra. Ettől ez még itt és ma teljesen normális dolog.


Megítélheted persze azt, hogy te itt és ma nem akarsz úgy élni, mint az ókori görögök. De a jelzőid nem az ókori görögöket minősíti, hanem csak az akkori szokásoknak és erkölcsnek és a ami szokásoknak, erkölcsnek az eltérőségét fejezi ki.

2021. nov. 21. 00:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 A kérdező kommentje:

#2.

De ez nem is feltétlenül a korszaktól függ. Mint írtam, a zsidó és perzsa katonák, valamint az ázsiai és távol-keleti kereskedők, kalandorok is megrökönyödtek ezeken a "szokásokon".


Miért volt akkoriban, ott ez az erkölcsösség? Mai szemmel eléggé nehéz belegondolni, hogy a társadalom nem elítélően állt a pedofilokhoz, hanem gyakorlatilag úgy tekintettek rá, mint valami apa-fia kapcsolat, egy jó adag szexualitással megtűzdelve...

Egyszerűen nem értem, miért nem döbbentek rá vagy egyáltalán miért alakult egyáltalán ez ki náluk. A legtöbb népnél ez nem volt jelen. Az ázsiai népek, illetve a perzsák és zsidók elítélően álltak az ilyen dolgokhoz általában, míg a többi semlegesen. Később a rómaiak a görög kultúra átvétele után kezdtek el így viselkedni egy ideig.

2021. nov. 21. 01:05
 4/17 anonim ***** válasza:
100%
Véletlenül nem azért álltak elítélően ehhez, mert más istent imádtak közben, mint ők?
2021. nov. 21. 01:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 2*Sü ***** válasza:
93%

Ahogy utaltam rá ez kor ÉS kultúra/társadalom kérdése. Bizonyára találunk ma is mondjuk olyan afrikai törzseket, akiknek egynéhány szokásán megrökönyödnék, és ők ugyanúgy megrökönyödnének a mi szokásainkon. Mert egy teljesen más kultúráról beszélünk.


Amúgy azoknak az ókori zsidóknak és perzsáknak valószínű lenne min megrökönyödnie a te életmódodon is. Sőt meglehet, hogy még azok az ókori görögök is megrökönyödnének a mi szokásaink, értékrendi elemünk egyikén-másikán.


Ráadásul a dolog még csak nem is jelent feltétlenül időbeli fejlődést. Egy középkori ember igencsak erkölcstelennek tartana minket: házasságon kívüli szex, az emberek nagy része nem jár templomba, a nőknek kilátszik a szoknya alól nem csak a bokája, de a térde is.


Röviden: Más kor és hely, más szokások, más erkölcsi pozitívumok, más erkölcsi negatívumok.

2021. nov. 21. 01:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
31%

A régebbi korokban nem csak ez volt más, például nagykorúsítás is hamarabb történt, Rómeó és Júlia 13-15 éves tinik voltak, de már felnőttnek számítottak, igaz, fiatal felnőttnek. Ezzel természetesen a szex is hamarabb kezdődött, mert az is előfordult, hogy lányokat már korábban férjhez adtak, akár tizenegy, tizenkét éves korban.

Koronként egyébként is más a szex megítélése, a Biblia is ír a bővérű szabados szexről, a pátriárkák bizony felcsinálták a szolgálókat is, a zsidók a perzsa fogságból hazatérve lettek kimondottan prűdek.

Vagy vegyük a tahiti szigetén élő bennszülötteket, Cook matrózai elképedtek a szabad szexuális szokásaikon, de ugye félig törzsközösségben éltek, vagyis a gyermekeket közösen nevelték fel, amíg a mi társadalmunkban meglepő lenne, ha a szomszéd pénzt kérne tőlem, mert a gyerekének cipő kell.

Ami a homoszexualitást illeti, ma megint kezd ez a trend kialakulni, az LMBTQ előretörésével kezd a világ egyre toleránsabbá válni a másság iránt - na jó, nálunk kevésbé - és sokak szemében meg az ezt ellenző magatartás a botrányos, lásd aktuális politika, a luxemburgi, vagy a holland meleg miniszterelnök szája szinte habzik a gyűlölettől, ha a magyar pedofil törvény kerül szóba, mert mi az, hogy a melegeket bármiben is korlátozzák?

2021. nov. 21. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 A kérdező kommentje:

#6.

Az érdekes, mert a mózesi törvények, illetve az ábrahámi szövetség mindig is kötötte a zsidókat. XD Szóval ezt nem tudod jól. A zsidóknál gyakran jelen volt, hogy az önkielégítést végző fiúknak (ugye körül voltak metélve), homokot szórtak a makkjához, ezáltal annyira érzéketlen lett, hogy a normális szexet sem tudta igazán élvezni. A perzsák citromlevet facsartak szintén oda.

2021. nov. 21. 19:11
 8/17 anonim ***** válasza:
76%

Nem olvastam a Tórát, de az Ószövetségben vannak dolgok a pátriárkák korából, bizony Ábrám eladja a feleségét a fáraónak nagy gazdagságért, aztán a fáraó visszaadja, majd ez a felesége dugja az ágyába a saját szolgálóját, Hágárt, de a asszony később elűzi, mert pimaszkodik vele a szerető.

De nem folytatom, Izsák és Jákob is meglepően erkölcstelennek tűnő dolgokat tesz, meg mások is ebben a korban, szerintem régen olvastad ezeket a sorokat, talán elfelejtetted, vagy nem figyeltél rá, esetleg olvasd el még egyszer.

2021. nov. 21. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 A kérdező kommentje:

Mi az, hogy nem olvastad a Tórát? A zsidó vallás alapműve. Minden más csak körítés igazából. A 10 parancsolat is megtiltja a házasságon kívüli szexet, az önkielégítést, a homoszexualitást, a prostitúciót, illetve a hűtlenséget is. Többnejűség volt a zsidó vallásban, de az házastársi, teljesen hivatalos és a vallás erkölcsének megfelelő volt.


A Tanakh (a zsidóknál nincs Ószövetség, mivel csak ebből áll a Bibliájuk) bűnként említi ezeket. Mutass egy olyan verset a Tanakhból, ami nem negatívan beszél ezekről! Nincs ilyen!

2021. nov. 21. 20:27
 10/17 A kérdező kommentje:
Mózes is egy csapodár, bálványimádó férfi volt, de később megtért, istenfélő lett, egyként vezette népét az ígéret földjére és ezt hangsúlyozza a Tóra.
2021. nov. 21. 20:32
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!