Kezdőoldal » Tudományok » Társadalomtudományok és bölcsészet » Az ókori görögök sok időszakok...

Az ókori görögök sok időszakokban, a legtöbb poliszban miért voltak ennyire aberráltak?

Figyelt kérdés

Közszereplők, politikusok közül kinézték azokat, akiknek nem volt vele azonos nemű, serdületlen szeretője, úgy, hogy volt házastársa is. Gyakorlatilag státuszszimbólum volt a gyerek szerető, gyakorlatilag "szexrabszolga" tartása, de az volt az igazán "menő", ha nem is ellenkezőnemű volt. Egyes görög templomokban "szent prostitúció" zajlott, ahol aztán minden fajta szex volt, sőt, volt ahol még állatokkal is közösültek Pán isten tiszteletére. Az orgiák is sokszor voltak templomokban ünnepek alkalmával, ahol mindenki, mindenkivel, aki meg senkivel az is magával. A meztelen, néha nem is erotikus, hanem szexuális szobrok is jelen voltak az utcákon, tereken. Többek közül katonák közül sokaktól elvárták, hogy részt vegyen meleg orgiákon és közös önkielégítéseken. A háborúk során a másik helyekről érkező katonák, főként perzsák és zsidók, illetve az Ázsiából érkező kereskedők megrökönyödtek ezeken. Rómában sem voltak eredetileg ennyire toleránsak, inkább semlegesek, görög hatásra tombolt fel egy időszakban ott is a hedonizmus sok téren, többek között ezen a téren is.


Miért voltak ilyen téren ennyire hedonisták, szinte mindennel toleránsak és szabadelvűek?



2021. nov. 20. 21:28
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
39%
Egy több ezer évvel ezelőtti, a maga korában sikeres társadalmat probálsz megitélni jelenkorunk aktuális társadalmi erkölcsi törvényei alapján. Miközben, az hogy mi a bűn az nem egy abszolut fogalom, hanem aktuális társadalmi, kulturális állapot, egy társadalmi konsrukció, amít egyszerűen megtanítanak az embereknek. Azt például hogy a szexet bünnek tartjuk, de mindenképpen valami kétes dolognak, az egyszerűen csak a hülye keresztény vallásunkból következik. Ahol nincs keresztény vallás, ott nincs a szexnek ilyen negatív felhangja, ahogy a 3 ezer éves Görögöknek sem jutott ez eszébe, hogy a szex az erkölcstelen vagy bűnös cselekedet.
2021. nov. 22. 07:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 Wadmalac ***** válasza:

Egyszerűen általános trend volt a teljes szexuális liberalizmus.

És nem volt grínpísz és WHO, hogy az állatok megússzák. :)

2021. nov. 22. 08:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:

Itt a pederasztián és állatokkal történő szexen kívül másban úgy objektíve nem igazán lehet kifogást találni. Utóbbi azért periférikus jelenség lehetett.


Ami a pederasztiát illeti, az nem serdületlen fiúkkal való kapcsolatra irányult, az akkor is bűncselekménynek számított. Viszont hogy mikor állt be a serdülőkor az nem feltétlen egyéni mérlegelés után állapították, hanem fix korhoz kötötték pl. 12. életévhez. Tehát ha a szülők beleegyeztek onnantól legális volt. És miért egyeznének bele a ténylegesen amúgy serdületlen fiuk kiárusításába? Mert pl. olyan helyzetben voltak hogy megvesztegethetővé váltak, a férfi kérő pedig nagyobb politikai, gazdasági befolyással bírt.

Bár a pederasztia nem feltétlen jelentett szexuális kapcsolatot is, és elviekben semmiképpen sem csak az volt hanem egy mentorprogram is. Aztán gyakorlatban meg az történt amit az idősebb fél akart.

Szóval ez tényleg egy gáz intézmény volt ebben a formában amit a korban is sok kritika ért a városi polgárok és idegenek részéről. Az egész társadalmat nem kell leírni emiatt, de a szokást nyugodtan el lehet ítélni. A korszellem és az eltérő kulturális szokásokra hivatkozás nem teszi szebbé, jobbá a dolgot. Mint ahogy arra sem legyintünk erre hivatkozva hogy pl. Afganisztánban bacha bazikat azaz női ruhába öltöztetett táncos fiúkat használnak kb. gyermek prostituáltként. Akkor sem ha ez a térségben évezredes hagyomány.

2021. nov. 22. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 A kérdező kommentje:

#11.

Részben egyetértek, azonban nem csak a kereszténység ilyen vallás. Az ekkori perzsák és zsidók például még hírből sem hallottak a kereszténységről, mivel még Jézus sem született meg. Ekkoriban zoroasztrianizmus, meg judaizmus volt. Az ekkori ázsiai kereskedők sem hallottak még róla, de ők még jóval később sem. Ők főleg buddhisták és taoisták voltak, ezekben a vallásokban is nagyon fontos szerepe volt az önmegtartóztatásnak és annak, hogy elsősorban másokra, nem magunkra kell tekintettel lenni.


A szexre pedig senki nem tekint általánosan bűnként. Ha így lenne, szinte kihaltak volna az általad lenézett véleményen lévő vallások. Csupán bizonyos, egyébként nem is túlzottan az emberre és a társadalomra pozitív hatású formáit.


#13.

Voltak olyan irányzatok a korabeli ógörög politikában és ógörög vallásban, amik elítélték ezeket a káros cselekedeteket?

2021. nov. 22. 17:33
 15/17 anonim ***** válasza:
A pederasztia sosem volt egy általános jelenség, a társadalom egy felsőbb rétegének volt szokása. Ezen belül pedig idők során változott a megítélése, kb. Periklész korától már igencsak visszaszorulóban volt, még az arisztokrácia körében sem folytatódott olyan nyíltan és felhőtlenül ez a praktika. Tehát ez egy mítosz, hogy akár a homoszexualitásnak akár bármi másnak az antik görög világban egységes megítélése volt, társadalmi csoportonként és korszakonként ez akkor is eltért, ahogy most is. A művészeti alkotásokból viszonlyag korlátozott következtetéseket lehet levonni, mert azokban egy szűkebb felső réteg szokásai és ideái jelennek meg túlsúlyosan. De főleg az i.e. 5-4. századtól a pederasztia ábrázolása fokozatosan megcsappan. A populáris drámákban meg nevetség tárgya a pederaszta elit. Az egész intézmény lassan megszűnt a klasszikus formájában és kb. a férfiak prostitúciójával lett azonos megítélésű.
2021. nov. 22. 19:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 MDaniel98 ***** válasza:
A másik hogy nem szerencsés előttünk 2000-2500 évvel élt, teljesen más életkörülmények és értékrend szerint élt embereket a mai kor normáinak megfelelően megítélni.
2021. nov. 23. 08:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 Dzsoki ***** válasza:
Valamivel,el kellett ütni az időt.Nem volt,se Győzike só,se Esmeralda,Columbo vagy éppen Cobra 11.Meg Sztárokat se kerestek.Se X faktor,se Való világ,Farm stb.Vagyis,maradt a háború,meg a szex.Esetleg,kenyér és cirkusz.
2021. dec. 3. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!