Valaki nagyon érthetően és lényegretörően végre elmagyarázná nekem, hogy mi volt olyan rossz a 2. vh. utáni kommunista térnyerésben?

"az emberek vagyoni helyzete között nem volt nagyon nagy különbség"

Tehát, mondjuk aki a Naphegyen (Budán, a Dózsa György tér felett, a Várral szembeni domb) lakik egy 3 szintes, azaz 4 szobás társasházi lakásban, az ugyanolyan szegény volt, mint aki Tatabányán a bánya alkalmazottjaként szolgálati lakásban lakott? Hihi.

Egyébként hidd el, aki 1980-ban vonattal ment (volna) egy vidéki sporteseményre, de nem ment el, mert az első vonattal nem ért oda a kezdetére, és az utolsó vonattal meg előbb kellett volna elindulnia, mint a vége, az pontosan ugyanolyan szegénynek érezte magát a Skodáshoz képest, mint a mai Bentleyshez képest.

A tényleges vagyoni helyzetben nem volt olyan nagy különbség, mint ma. Természetesen voltak gazdagabbak és szegényebbek, hiszen laktak tanyán, panelban, sokan egy lakásban stb és voltak villák a naphegyen és ott is laktak. A villákat egyébként szintén államosították és sok családnak osztották ki, tehát ott sem feltétlen gazdagok laktak. Szinte nem volt olyan, hogy egy villában egy család lakott volna.

A gazdagságot nem kocsiban kell mérni, bár van abban valami amit mondasz (igaz hosszú időn keresztül nagyon kevés magántulajdonú kocsi volt). Meg lehet nézni, hogy azoknak a kocsiknak az ára hogy alakult, amiket egyáltalán kapni lehetett. Mondjuk a 70es évek közepén, mert tényleg voltak korszakok. Ha megnézed, hogy most mennyi különbség van az új kocsik árai között, meg akkor mennyi volt, akkor azt mondanád, hogy alig volt akkor eltérés. Szerintem a legdrágább és a legolcsóbb kocsi közt akkor max 5x árkülönbség volt. 2020-ban a legolcsóbb kocsi a dacia logan - 2,6 mFt, a legdrágább pedig amit forintért árulnak a ferrari f12 90 mFt-ért.

Hasonló a házak és egyéb nagyértékű dolgoknál is. Volt lehetőség sok pénzt keresni, de az nagyon szűk körnek volt lehetőség és nem volt általános. Most mindenki annyit keres amennyit tud, senki nem akadályoz ebben.

Azt szeretném érzékeltetni, hogyha akkor bekerültél a rendszerbe, sok ilyen ismerősöd lehet, ha 1980 előtt születtél, mondjuk 30-ban születtél, akkor az egész felnőtt életed a szocializmusban élted le. Nagyon kiszámítható volt, hogy milyen karriert csinálhattál. Lett egy viszonylag stabil, szűnni nem akaró munkahelyed, család, saját ház, amit valszeg te építettél, autó, ha szerencséd volt egy nyaralód. Ez nagyon-nagyon sok embernek adott volt, nem kellett miatta izgulni. Ez a kiszámíthatóság hiányzik jelenleg és ez a kiszámíthatóság okozza a kádári nosztalgiát. Vannak gyerekeim, de igen nehéz beszélnem róla (nem is szoktam sokat), hogy mit jelentett az, hogy a boltban nem volt banán vagy sorba kellett állni ezért-azért. Azt hiszem a rendszer részben azért omlott össze, mert nem lehetett banánt kapni:)

A vitában legyen már egy kis humor is:

Carter, Brezsnyev és Kádár utaznak egy autóban. Egyszer csak meglátják, hogy fut utánuk az ördög. Megszólal a Carter, majd ő beszél az ördöggel, beszél is vele. Mennek tovább, de az ördög továbbra is szalad utánuk. Aztán a Brezsnyev szól a sofőrnek, hogy álljon meg majd ő beszél az ördöggel. Ő is mond neki valamit, de az ördög még mindig szalad utánuk. Ekkor megszólal a Kádár, na majd én beszélek ezzel az ördöggel. Így is lesz a Kádár valamit súg az ördögnek, majd visszaszáll a kocsiba és tovább mennek. Hátranéznek és látják, hogy az ördög eszeveszetten szalad az ellenkező irányba. Kis idő múlva a Brezsnyev megkérdezi a Kádárt: te Jánosom, mit mondtál az ördögnek, hogy így megijedt és visszafelé szalad? A Kádár így válaszolt: csak azt mondtam neki, hogy ez az út a szocializmusba vezet.

Számomra az a rettenetesen szomorú, hogy történelmi léptékekben nézve még alig ért véget a szocializmus "dicső" időszaka, máris olyan generációk nőnek fel, akiknek fingjuk sincs, hogy mi volt az.

Én 1973-ban születtem, amire emlékezhetek, az már csak a "szoft" diktatúra rész volt.

És mégis emlékszem, mennyi igaz a nosztalgikus "akkor mennyivel jobb volt" sóhajtozásból.

Jobb volt. A mindenféle pártfunkciknak, KISZ-titkároknak, szakszervezetiseknek meg a családjuknak, mert ők abból a kollektív xarból a tetejéről ehettek, annak kárára, hogy akik alattuk voltak, helyettük dolgoztak és a meggebedésért a köszönöm egy kiváló dolgozó érem volt, amivel büszkén dögölhettél meg nyugdíjazás után két évvel a gyereked házépítésén gürizve.

Nekem a szüleim nem voltak párttagok.

Én parizeren és kenyéren nőttem fel.

Egyszer voltunk gyerekkoromban Balatonon 1 hetet egy lepukkant balaton-lábdihegyi SZOT-üdülőben, a takarítatlan szabadstrandon a térdig érő iszapban megsárgulva.

Apámat kollégái háromszor választották meg művezetőnek és háromszor szavaztatták újra az embereket, mert ő nem volt párttag, ezért nem kaphatta meg a pozíciót. Harmadik szavazásnál a szakszervezeti bizalmi figyelmeztette a népet, ha még egyszer rá szavaznak, ki lesz rúgva az egész banda a munka szabotálásáért.

Szüleim negyven évig fizették a részletét a 45 négyzetméteres panellakásnak. Előtte nagyszűlői házhoz épített 20 négyzetméter közműmentes lakásban kellett élnünk, vécé, csap az udvaron volt.

1990-ben lett először autónk, 17 éves koromban egy 17 éves Trabant.

Nekem ne szövegeljen senki arról, hogy milyen jó volt anno.

Egy biztos. Éhezni nem kellett. Munkahely volt.

Meg lehetett élni. Csak nem emberhez méltóan.

A hatalmi elit, az össze "jó káder" meg dőzsölt. Nyugathoz képest talán mértékkel, de az átlagemberhez képest rendesen.

Az egyenlőségnek az írmagja sem volt meg.

Hát ez is nagyon jó összefoglaló volt, bár a betűszámot tekintve nyilván kár volt írni, mert túlment a kérdező felfogóképességi határán - de talán van még más, aki nem csak el tud olvasni ennyit, de meg is érti.

Az utolsó előtti mondatodat helytelenítem, a mértékkel szót. Olvastam egyszer egy cikket, egy megyei párttitkárról, aki vadásztársaságok határait változtatta meg, hogy neki, saját magának, személyében, jobb esélyei legyenek kényelmesen trófeát lőni. Nem volt kevesebb az övék, csak az ország, és még csak nem is kellett a nevükre venniük - a mennybe mehettek azzal, hogy nemvolt svájci bankszámlájuk, minek kellett volna? :D Gyakorlatilag tényleg csak a pallosjog és az első éjszaka joga hiányzott.

Még a vadászatra visszatérve, kb 1970-ben voltam a mezőgazdasági múzeumban, ahol az összes kiállított trófeák alatt pártvezetők nevei díszelegtek. :D Kíváncsi vagyok, ez még vajon látható-e így.

"Az utolsó előtti mondatodat helytelenítem, a mértékkel szót."

Hát én itt inkább a közép- és alsókáderekre, a rendszer "sleppjére" gondoltam.

Azok csak úgy éppenhogy fölötte éltek az átlagnak.

Persze sok csak látszatra, otthon a dunyhahuzatban meg gyűlt a pénz.

Aztán rendszerváltáskor ki lehetett rázni a huzatból és gyorsan átmenni újgazdagba.

És amit írtál, abban van a lényeg. Látványos magánvagyonuk nem gyűlt, de akármekkorát meríthettek az állami vagyon előnyeiből.

Mondjuk nem Floridára jutottak el nyaralni, hanem Kubába.

#28:

Pont ettől félek.

"Mondjuk nem Floridára jutottak el nyaralni, hanem Kubába."

Meg Marseille-be. Azt mondta a vállalati igazgató, akivel beszélgettem: mert nyilván tudja, hogy a francia testvérszervezettel kötött együttműködés értelmében lehetett menni nyaralni... Válaszoltam neki, hogy honnan tudtam volna, harminc évi iparági munkaviszonyban ezt soha meg nem említették a közhuszárnak, de még csak folyosói pletykák sem terjengtek róla. :D

Másik sztori, nem tudom, mi igaz belőle, mert az idősebb bőrgyógyász, ki szavahihetőnek tűnt, mondta, hogy a hatvanas-hetvenes években kivételezett egyéneknek, mint párttitkárok, léteztek SZTK beutalók a Holt-tenger mellé pikkelysömör kezelésére.

A szomorú az volt, hogy mindenhol látszott, hogy az átlag melósnak a zsírján élnek, de mivel az Népszabadságban folytonosan az volt olvasható, hogy átlagmelós, te vagy a rendszer krémje, ezt igen sokan el is hitték a mindennapos tapasztalások ellenére. Nyilván el is akarták hinni, persze.