Melyiktől kapsz gutaütést?

A "de viszont" kifejezésről:

"Ellentmondás, ellentét kifejezésére:

Az ó bornak új borrali töltése után keletkező ecetességet [...] távoztatni kell. De viszont láttam egy 1802-ki hordó jó aszúbort 1817-ben is ép állapotban (1856, tudományos szöveg)

Kölcsönösség kifejezésére is:

Várasbéli major külső jószágai nélkül; És ezek a’ nélkül de viszont ne maradjanak (tehát egyik se maradjon a másik nélkül. 1779, irodalmi szöveg); hozomány nélkül nincs házasság. [...] De viszont, házasság nélkül nincs úri jog! (egyik nélkül nincs a másik. 1877, irodalmi szöveg)

Híres de viszontozók közül néhány: Verseghy Ferenc, id. Fáy András, Baróti Szabó Dávid, Paulay Ede, Karinthy Frigyes, Balázs János. Ők nem tartották cikinek leírni. Persze honnan gondolhatták volna, hogy kerülni kell?

A nyelvművelők vagy a tanárok nem tudnak megváltoztatni vagy eltüntetni egyetlen nyelvi elemet sem. Csupán a figyelem középpontjába állítanak néhányat: rendszerint éppen terjedő jelenségeket, divatokat (a de viszont ellen is akkor léptek fel, amikor észrevehetően terjedni kezdett).

Ebben az értelemben nyelvművelői sikertörténettel van dolgunk: van egy n + 1-edik valamink, amitől felállhat a hátunkon a szőr, amit kerülhetünk vagy amit kikorrigálhatunk a szövegeinkből. Klassz."

"Ha és amennyiben":

Az a helyes, amit az emberek használnak. Márpedig azt használják, hogy ha és amennyiben. Ráadásul ennek a mondatbevezetőnek (hagyományosan talán „kötőszónak” hívják) nagyon precízen meghatározható, sajátos funkciója van.

Nos, ezt a szófordulatot általában jogászok alkalmazzák. Ez körülbelül azt fejezi ki (ha precízen használják, de miért is beszélne mindenki jogászul?), hogy ’amennyire, ha egyáltalán’. Például: Ha és amennyiben a vevőnek panasza van a termékkel kapcsolatban, a forgalmazónak kötelessége a panaszokkal foglalkozni. Értsd: ’ha egyáltalán van panasza, azzal foglalkozni kell, és ha több panasza van, azokkal mind foglalkozni kell’. Minél több panasz, annál több foglalkozás.

Tehát nekem a fent említett két kötőszó együttes használatától nem áll a szőr a hátamon. Amitől feláll a szőr a hátamon az a következő:

- Mi a vélcsid a napszemcsimről? (Erre azt tudnám válaszolni, hogy: Szarcsi!)

- Ez fantasztikusan kicsomisztikus!

Aki ezeket a kifejezéseket használja, és terjeszti, azokat kellene becsomizni, és kiröpcsizni a világűrcsibe, hogy ott vhogy talizzon vkivel, ha és amennyiben ez létrejön, nem fogom sajnálni, de viszont az udvar közepén énekelni fogom a Te deum-ot!

Gutaütést nem kapok. Ahogy telnek az évek, kezd nekem is megkopni a helyesírásom, figyelmetlenebb is vagyok. "Mellet, kellet" néha becsúszik. Amikben régen biztos voltam, ma már időnként megakasztanak, aztán, ha lusta vagyok utánanézni, szinonimát keresek, vagy megváltoztatom a szórendet.

Azt nem mondom, hogy a kaotikus szövegek miatt néha nem forgatom a szemeimet, de ha a lényegét ki tudom bogarászni, akkor nincs vele gondom. Sosem voltam nyelvtannáci, de az igaz, hogy régebben valamelyest zavart. Ma már nem. A szándékot nézem, ami az írás mögött van.

Engem mindegyik zavar, talán a leggyakoribb hiba, amikor egybe kéne írni a szavakat.

De nincs min csodálkozni, a tanárok közül is akadnak nem is kevesen, akik nem tudnak normálisan írni. Kedvencem amikor kiírják: "angol tanár nyelv tanítást vállal". Holott ő magyar, nem pedig angol állampolgár, és nemcsak tanít valamit, hanem pontosan angolt, de ez ugye itt nem derül ki.

Valamint még ami idegesít, az az, hogy nem tesznek írásjelet a mondat végére.

#26

Egyelőre: úgy ejtem, hogy egyelőre.

Egyenlőre: elharapott n-nel ejtem, ami dupla l-nek hangozhat.

Nem tudom, körülöttem mindenki egyenlőrének ejti az egyelőrét.

Szerintem így is helyes, tekintve, hogy ezt a legkönnyebb kimondani.

"ezt a legkönnyebb kimondani"

Miután megszoktad rosszul, könnyebb. :D