Nem tudtam elviselni, ha ordít (ott) a baba. Hogy mondják helyesen?

"ha a második fele van múlt időben"

mármint úgy érted: ha a második fele múlt időben van

"Nem szerettem, ha valaki hangosan énekelt a kocsiban."

"Soha nem szerettem, ha valaki hangosan énekelt a kocsiban."

ezek olyanok, hogy volt egy ilyen tulajdonságod, de már elmúlt.

a sohás megoldás két dologban tér el, és ezek tkp. összefüggnek:

egyrészt azt mondja, hogy ez mindig is így volt, amíg meg nem változott (szemben a másikkal, amely lehet, hogy csak valamikor elkezdődött, pl. csak valami időszakra szól, mondjuk a terhesség idején volt valami, vagy amíg egyetemre járt, adig volt valami, vagy amíg városban élt, addig volt valami...)

másrészt – épp ennek a hangsúlyozása miatt – arra is utal, hogy volt egy fontos pillanat, amikor ez megváltozott (és esetleg ezt a folytatásban le is fogod írni).

persze a másik is lehet ilyen, ott is leírhatod, hogy mikor szűnt meg a dolog, csak az nem hangsúlyozza ezt...

kiegészítés

azt írtam, hogy a sohás arra utal, hogy "mindig is így volt".

"természetesen" még ez sem teljesen igaz, ez is relatív, ez is módosítható, hiszen ha van a mondatban olyan rész, amely meghatározza, hogy mióta van így, akkro az felülírja ("relativizálja") a sohát, pl.:

"Amióta az első gyermekünket elvesztettem, soha nem tudtam elviselni, ha ordított a baba, mindig "muszáj" volt megvigasztalnom – mígnem egyszer csak Zoli ráébresztett, hogy nincs azzal semmi gond. Azóta már jobban tűröm, persze azért ha valami konkrét baja van (pl. éhes vagy bekakilt), akkor segítek rajta."

tudom, hogy ez már elég nyakatekert, de így tudtam mindkét oldalról behatárolni, ezt az "örökkő tartó" "soha nem"-et: van egy kezdete, és van egy vége is.

----

nem tudom, hogy ettől okosabb lettél-e, illetve mi az, amit magadtól nem így gondoltál...

és természetesen ez mind olyan, hogy sosem 100%: az esetek nagy részére igaz, (írásbeli, gondosan fogalmazott szövegben pláne), de egy csomószor lehet, hogy éppen az egyik helyett a másik csúszik ki az ember száján. a szövegkörnyezet borzasztó sokat számít a megértésben, ezért is hangsúlyozom folyton, hogy csupasz (fél)mondatok jelentését nemigen lehet pontosan megmondani, mindig jön egy olyan rész, hogy "kivéve, ha...", "de ha elé írod a sohát, akkor már más...", "élő beszédben sokszor máshogy van..." stb.

az élő nyelv már csak ilyen kusza, feltérképezhetetlen dolog, talán már utaltam rá :-)

most már kíváncsi lennék ennek az 50+ kommentnek az összefoglalására, valahogy rendszerezve, észszerűségi sorrendben: egy mondat és alá a különböző vélemények beidézve, szépen sorban... mondjuk egy googledoksiban megcsinálhatnád. :-)

te még csak most?... :-o én már rég nem tudom, hol tartunk :-)

már csak benned bíztam, hogy talán átlátod...

akkor most mi a fene lesz??? ezentúl gondolkodás nélkül fogunk beszélni szép magyar anyanyelvünkön, és a nyelv furcsa működésének a megfejtését és megértését meghagyjuk a nyelvészeknek meg a magyar-mint-idegen-nyelvet tanulóknak?...

hát ez borzasztó lenne... :,-( csak úgy ösztönösen, ész nélkül, mint az állatok...

soha nem tudtam elviselni, ha valaki nem érti, hogy hogy működik az anyanyelve

vagy

soha nem tudom elviselni, ha valaki nem érti, hogy hogy működik az anyanyelve

vagy

nem tudtam elviselni, ha valaki nem értette, hogy hogy működik az anyanyelve

vagy

nem tudom elviselni, hogy valaki nem érti, hogy hogy működik az anyanyelve

vagy

...

szerinted? valamit írj róluk... te mit gondolsz?

(utána megírom az enyémet is :-)

én kicsit máshogy látom: nálam a második nemcsak "esetleg" utal konkrét esetekre, hanem nagyon is. épp ebben különbözik a többi kettőtől, amelyek tényleg általánosan vannak megfogalmazva. (úgy tűnik, ehhez a második tagmondat jelen ideje kell.)

a múlt idő nem feltétlenül mutat változást (gondolj pl. a "soha nem tudtam elviselni..." szerkezetre, de ezekben a mondatokban valóban múlt idő.

[köszi, ez így sokkal jobban tetszik: te megírod, én meg belekötök. – nem lehetne ezentúl is ez a szereposztás?... :-)]