Mi a bizonyíték a Finnugor nyelvrokonságra?

A magyar nyelv finnugor származása egyáltalán nem tény, csupán egy elmélet. Ráadásul az a módszertan, amellyel igazolták, dogmatikus, tudományos szempontból komolytalan és ilyen formában elfogadhatatlan. Ha egy természettudomány területén valaki ilyen módszertannal próbálna dolgozni, senki nem venné komolyan.

Az én véleményem a magyar nyelv eredetéről:

Az alapszókincs egy része valóban mutat rokonságot a „finnugor” nyelvekkel, másik része viszont egyértelműen és bizonyítottan a törökkel mutat rokonságot (és az egyéb nyelvtani jellemzők, amelyek a finnhez hasonlítanak, azok a törökre is hasonlítanak általában). Hangsúlyozom, hogy az alapszókincsről van szó, amelyek nem jövevényszavak, bár szeretik őket annak bélyegezni (ugye a hivatalos nyelvtudományban alapszókincs az, amely a finnugor nyelvekkel rokon, minden más csak jövevényszó lehet, de a valóság ennél nyilvánvalóan sokkal bonyolultabb). Korántsem olyan sok „finnugor” eredetű szó van a nyelvben, mint állítják. A számnevek azonossága a legfőbb érv (amely átvétel következménye is lehetne, láttunk már ilyet a történelemben), a személyes névmásoknál már gondok adódnak (a finn ragokban ezek pl. felismerhetők, ha nagyon akarjuk, míg a törökben valóban a személyes névmásokban ismerhetők fel). A finnugor eredetűnek tartott szavak eredeztetésekor súlyos módszertani hibákat vétettek. Keresgéltek hasonló szóalakokat, fáradságos munkával, majd kitalálták, hogy ezek közös eredetűek, a gond az, hogy a szavak jelentése minden finnugor nyelvben más és más, általában még csak nem is hasonló. Van néhány kivétel (hal = kala), ezek szoktak a tipikus kirakatpéldák lenni. De az ilyen pontos megfelelések száma még a 100-at sem éri el, annyi viszont a törökben is van. Viszont ha valaki a töröknél is megengedőbb módszertannal dolgozna (mint ahogy a finnugor nyelveknél tették), a rokon szavak ott is felduzzaszthatók igen magas számúra, azonban ezt a módszert valamiért sosem fogadja el a tudomány. Viszont a finnugorság bizonyítékainál elfogadják ugyanazokat a módszereket. A szabályos hangmegfelelések sem jobb érvek, mivel azokra is akad számos példa a törökkel rokon alapszavainkban is (csuvasos hangtani sajátosságok, ezeket is lehetne szabályos hangmegfeleléseknek hívni, csak a nyelvészek nem teszik, érthető okokból). Az, hogy egy ilyen módszertant a nyelvtudósok elfogadtak, jól mutatja a nyelvtudomány módszereinek hibáit és véletlenszerű voltát, ez azonban csak akkor szokott problémát okozni a hivatalos álláspont képviselőinek, ha valami nekik nem tetszőt akarna valaki bizonyítani vele (akkor komolytalannak bélyegzik, és rámutatnak olyan módszertani hibákra, amelyeket a hivatalos álláspont kialakítása során ők maguk is elkövettek és elismertek). De mivel a módszertan nem kiforrott, így tényekről nincs értelme beszélni, csupán valószínűségi hipotézisekről. És ezek közül az a legvalószínűbb, amely a legjobban beleillik az összképbe.

A kérdést holisztikusan kell szemlélni, összevetve a régészeti leleteket, a történeti forrásokat, a néprajzi jellemzőket, a genetikát, valamint a nyelvet is. A régészeti leletek és a néprajzi kutatások adatai is teljesen más irányba mutatnak, mint a finnugor rokonság. Persze ezek alapján önmagában nem volna kizárható, hogy a finnugorokkal nyelvrokonok vagyunk, míg a kultúránk más területei másokkal rokonok. De mivel a módszertan vitatható, így a finnugor elmélet egyelőre csak elmélet marad, ugyanúgy, mint a török nyelvrokonsági elmélet. A kettő amúgy nem zárja ki egymást (urali-altaji nyelvcsalád, ez amúgy a hun-magyar rokonítás problémájára is választ adna), de további kutatásokat igényel a kérdés, nincsenek még egyértelműen eldöntött tények.

Végezetül néhány tudományos igényű írás, amely szintén szóba hozza a módszertani problémákat:

mnytud.arts.klte.hu/szilagyi/mokus.doc

[link]

Utóbbi a 65. oldaltól érdekes. Igen bátor dolognak tarom, hogy vannak olyan kutatók, akik le merik ezt írni PhD-értekezésben (bár egyes problémákat lehetett volna részletesebben is tárgyalni, de a jövő kutatói még megtehetik ezt). Bár ha valaki kicsit is gondolkodott, annak eddig is nyilvánvaló volt, hogy milyen problémák vannak a módszerekkel.

Ahogy többen is írták: a szabályos hangmegfelelések a fő bizonyíték. Ezen kívül még ma is megtalálhatóak a nyelvünkben azok a fordulatok/kifejezések, amelyek a finnugor életre utalnak. Pl. "eladó a menyasszony/lány". Ez arra a régi finnugor szokásra utal, amikor a nőket bizonyos fizetségért adták hozzá az emberekhez. A magánhangzó-harmónia szintén egy bizonyíték. A sokadik jó bizonyíték a cseremisz (mari) nyelv fejlődése, amely ugyanolyan változásokon ment keresztül a török hatás miatt, mint a magyar.

Sajnovics pedig ha a szlávos csengésű név miatt nem volt magyar, akkor Petőfi sem volt magyar, aki ugyebár Petrovics néven született :P

A magyarok valamiért szeretik túllihegni ezt a kérdést,. Mindenben valami kapaszkodót keresnek, hogy dicsőbb ősöket mutathassanak fel, mert a halászó-vadászó finnugorok nem felelnek meg nekik. Többek között ez a kivagyiság az, ami miatt közutálatnak örvend ez a nép. Nem ártana egy történelmi szembenézés, amely világosan kimondja, hogy "rossz oldalon harcoltunk, rossz alkukat kötöttünk, és finnugor a nyelvünk, punktum".