A TITOK- a vonzás törvénye. Működik? Mit gondoltok?
Utolsó. Nem.
A vonzás törvényébe az is beletartozik, hogyha savanyú képpel mászkálsz az utcán, mondhatni meglátszanak rajtad az érzelmeid, akkor el kell hinned, hogy az arcod hatással van másokra. Az emberi agy jobban figyel azokra a külvilági ingerekre, amelyekre egyébként is éles figyelmet fordít. Pl. mostanában nem tudom, miért, de már kétszer is megtörtént, hogy elhatároztam, hogy én most sétálok egyet teljesen random útvonalakon, és egyszer találtam egy borsspray-t (teli volt), meg egyszer egy negyed doboz cigit (bár nem dohányzom). És mikor sokat gondolok arra, hogy új tanítványokat akarok, akkor kb. 1 hét után elözönlenek, nem vicc, pedig nem csinálok érte semmit fizikailag.
És ne általánosíts. A vonzás törvénye csak szubjektív megfigyelések összessége, de attól, hogy valaki észrevesz összefüggéseket a hozzáállása és a vele kapcsolatos dolgok között, még nem lesz olyan aljas ember, mint ahogy azt te beállítod.
22/N
És nem te válaszolgattál itt nekem gyalázkodva?
A legutóbbiakat már a moderátorokkal kellett töröltetni!
Igen, lehetséges, hogy én voltam. De azért, mert nekem érzelmi problémáim voltak/vannak és emellett hiszek az efféle "törvényekben", nem jelenti azt, hogy a többiek, akik hisznek a vonzás törvényében, ők is olyanok, mint én. És attól, hogy valaki lelki betegségben szenved, az sem jelenti, hogy amit ő mond, az teljesen hiteltelen. Lehet, hogy mondhatta volna más hangnemben is, de ez nincs befolyással arra, hogy a törvény működik-e vagy sem. Ha működik, akkor nélkülem is működik. Ha nem működik, akkor mondhatok bármit bárhogy, nem fog működni.
De ugye ezt nem tudjuk tudományosan igazolni, hogy működik-e a vonzás törvénye, ezért kénytelenek vagyunk a tapasztalatainkra és világnézetünkre támaszkodni. Szóval ez amúgy is vitás terület. Majd a jövőben megpróbálom objektívebben vizsgálni ezt, de addig tényleg csak a hitemre tudok támaszkodni. Mást nem mondhatok. Esetleg még azt, hogy sajnálom, ha megbántottalak.
Azért még egyszer leírom, hogy: Bocsánatot kérek! Tényleg bunkó voltam veled. Sajnálom.
Remélem, azért jobban vagy azóta, hogy megbántottalak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!