Nikola Tesla hatalmasabb elme volt mint Einstein?
@69: Igen, én lütyő vagyok a műszaki tudományokhoz, de hát ezt írtam is.
Csak épp az, hogy az említett úriemberek levezették azt, amit valóban írtak, még egyik problémád sem oldódik meg, nevezetesen
- Nem tudjuk, hogy tényleg az általad említett urak tolla alól került ki, amit te idézőjelekkel nekik tulajdonítasz
- Egyetlen ellenérvet sem tudtál felhozni a vitapartnered által #56-ban leírtakra.
Annyi volt az összes érved, hogy "de amit én írtam, azt bizisten nagyon hozzáértők mondták". Ez pedig tekintélyre hivatkozás. Csodálom, hogy ennyire nehéz ezt felfognod, pedig igencsak egyszerű dolog.
Amúgy elég beszédes, hogy a világon minden másról írsz, meg mindennel próbálkozol vagdalkozi, mindenbe próbálsz belekapaszkodni, csak egy dolgot nem teszel: nem magyarázod el szakmai érvekkel, hogy mi a baj az #56-ban írtakkal.
Ebből mindenki számára világos, hogy fogalmad sincs róla. A poén az, hogy ettől még lehet, hogy igazad van, lehet, hogy tényleg hozzáértőktől idéztél hibátlan megállapításokat, én nem tudom. De azt most már az elmúlt jópár hozzászólás teljesítménye alapján biztosan tudom, hogy halvány lila gőzöd nincs valójában a témáról, maximum pár bemagolt mondatot tudsz róla, de hogy az miért van úgy, ahogy, arról már fogalmad sincs. És ez még a rád nézve legjobb eset.
Milyen tökmásról? Minősítettem a minősítésedet.
Amúgy minek magyaráznám neked?
Most már pihent aggyal jobban ráérek, kissé kiegészítem a korábbi megjegyzésemet, hogy mindenki megérthesse ezt a életbevágóan gyakorlatias témát. A háromfázisú "vezetékspórolást" indokoltam ezzel a kapásból megírt válasszal, de ezért leszóltak (és ezennel Mojjonak köszönöm szépen, hogy a védelmemre kelt):
"Ezzel az 1. ponttal nem értek egyet, mert a látszólagos vezetékanyag spórlás a megváltozott feszültségszint miatt következik be. Ezt sokan benézik, hisz egy három fázisú elosztószekrényben 400 volt potenciálkülönbségre is rá lehet taperolni, nem csak 230-ra."
Most számszerűsítsük a témát:
A vezetékeken például legyen egységnyi az áramsűrűség és az áram, tehát az összteljesítmény ezen a szimmetrikusan üzemeltetett háromfázisú rendszeren:
3A*230V = 690W
Mi van akkor, ha egy egyfázisú rendszert az előbbi 230 voltos fázisfeszültségű háromfázisú rendszer cca. 400 voltos vonalfeszültségével üzemeltetünk, és eközben ugyanannyi fémet használunk a vezetékek megépítéséhez? Tehát az áramsűrűségünk marad, így a vezetékenkénti áramunk másfélszeresére emelkedik:
1,5*400 = 600
Ez bizony csak 87%-a az előbbi háromfázisú rendszer képességeinek! Tehát az egyfázisú elrendezés kevésbé lenne hatékony? Mégiscsak hülyeséget állítottam volna az előző válaszaimban? Hol a hiba?
A megoldás abban van, hogy nem vettük figyelembe, hogy fizikailag nem csak az áramsűrűség mértéke az egyetlen paraméter, amivel fizetni kell az energiaátvitelért, hanem a rendszer feszültségtűrése is, tehát nem helyes pontosan a (3^0,5)-szeres vonalfeszültséggel számolni, mert a fizikai valóságot - vagyis a megkerülhetetlen rezsit - figyelembe véve az egyfázisú rendszerünknél egy kicsivel nagyobb feszültségszint ekvivalens a például vett háromfázisú vonalfeszültségével. Az egyfázisú kétvezetékes rendszerünknél ez az érték pontosan 2*230V = 460V, tehát a kisebb komplexitás miatt elvileg ez sem igényel több konstrukciós anyagot, mint a háromfázisú.
Hasonló eszmefuttatásokkal ki lehet elemezni a kétfázisú és a többi hálózattípust is. Gyorsan ráébredünk arra is, hogy a távolsági szállításnál az egyenáram a legelőnyösebb választás, ha a hatékony konverzió technikailag megoldható.
Konzekvencia:
1. A két- és három-fázis előnye a minden időpillanatban teljesen egyenletes energiaátvitel. (Az egyfázisú rendszer lüktetése sin^2(omega*t) arányossággal bír.)
2. A 3 vezetékes háromfázisú rendszer teljesen szimmetrikus szerelvényei egyértelműen előnnyel bírnak a kevésbé szimmetrikus 3 vezetékes kétfázisúéval. A kétfázisú rendszer csakis 4 vezetékkel lehet teljesen szimmetrikus szerelvényű - és ez bár azonos hatásfokot feltételezve nem anyagigényesebb, de szerkezetileg komplexebb mint a 3 vezeték!
@78:
"Képes is vagyok rá."
Én meg repülni tudok. Csak nem mutatom meg neked.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!