Volt már egzisztenciális válságotok? Mi a megoldás, csak szerintem nem szabadna léteznünk? El vagyok keseredve.

Kérdező - tudod te, hogy a normális eszű emberek mit értenek az "egzisztenciális válság" fogalma alatt?

Például azt, hogy nincs mit enni, nincs hol csendben, nyugalomban és biztonságban aludni, nincs orvosi kezelés a könnyen gyógyítható, de kezelés nélkül életveszélyes betegségre, stb.

Szép idő van kint, lassan már fűteni se kell - tehát fogjál bele valamilyen hasznos tevékenységbe, ne a gyakori tárhelyét terheld a nihilista sirámaiddal - értem?

#Kérdező: "mert az evolúció feltett az emberekre egyfajta rózsaszín szemüveget."

Huh... mi van ezzel a rózsaszín szemüveggel???? Amíg nem fogalmazta meg a tudomány az evolúció elvét, addig... addig mindenki látta, hogy mennyire értelmetlen az élete??? Vagy, mi va'? :)

#12: "Volt-e egzisztenciális válságom? Egy kezem nem is elég összeszámolni."

Ez igazán sajnálatos, mégis észre kellene venned (bár nem egyszerű), hogy a saját sorsodból levezetett filozófiád nem biztos, hogy a globalitást tükrözi. Sajnos nincs arra érzékszerved, hogy észrevedd azokat, akik jól érzik magukat a bőrükben. Így abba se tudsz belegondolni, hogy az ilyenek sosem fognak veled egyetérteni (max. csak együttérezni), mert belőlük meg az az érzékszerv hiányzik, amit benned a keserűség kifejlesztett.

Viszont ha rengetegen nem arra jutnak, amire te, akkor tényleg állíthatod ezt magabiztosan?: "A legtöbben nem látják, mennyire abszurd, egy értelmetlen tragédia az emberiség szemszögéből ez az egész"

És ha azért nem látják, mert tényleg nincs mit látniuk?

Az ember esetében milyen lehetőségekre mutattál rá a "NEM(!) értelmetlen" létezésre? - ugyanis a megoldásra nem tértél ki, ami nélkül viszont sokkal inkább a te állásfoglalásod az, ami egy üresjáratba tett "fecsegés" - már bocs!

Az embereket megteremtő Isten ad értelmet az ember létezésének? Aligha. Mivel Istent senki nem teremtette, így az ő létezése válik oktalanná és értelmetlenné, hiszen ő is csak úgy magában és önmagáért van. A problémát ezzel csak továbbgögettük válaszadás helyett. Valójában sosem fogsz tudni eljutni egy olyan "felső" szintre, aminél mondhatnád, hogy na kérem, itt a létezés értelmét önmagában a létezés magyarázza. Ergo, olyanon keseregsz, ami sosem volt, megfogalmazhatatlan, és csak arra jó, hogy szépen csengő intellektuális álproblémákat lehessen vele legyártani.

Szóval azzal semmi gond, ha kipanaszkodod magad, de közben kicsit próbálj meg örülni más örömének is, és ne tekintsd feladatodnak a mosolyt eltörlését. Ha ez ügyben fogsz tudni előre lépni, talán végül még halványan értelmét is fogod látni a létezésnek... ha rájössz, hogy az nem csak rólad szól.

Amennyi rettenet van a természeten, annyi csoda is. Ez engem pl. lenyűgöz. Milyen hihetetlen szépség árad egy madárból, vagy milyen hihetetlenül komplex egy szöcske páncélja, felépítése.

Az élet, ja kegyetlen is, mégis egy csoda - még ha tudományosan is le tudjuk írni a létrejöttét nagyjából - tehát egy őrjítő nagyszerű dolog, hogy mi élőlények itt vagyunk a végtelen űrben. Óriási dolog. Mondom ezt depresszióval küzdő függőként...

Aztán vannak nyomasztó dolgok, meg vannak feladatok, nem csak a számlák befizetése, hanem pl. amiről Fisher ír a Kapitalista realizmusban, vagy Macy: A környezeti kétségbeesés feldolgozásában, vagy Gyulai: a fenntarthatóság kapcsán...

keress valamit, ami szenvedélyesen érdekel, és töltsd azzal az idődet.

"@7 ez nagyon remélem csak szarkazmus, és nem gondolod komolyan :D"

Hát, ha nem vetted vón észre, a többiek pont ugyanezt írták le, csak tucatszor nagyobb terjedelemben. :D