Volt már egzisztenciális válságotok? Mi a megoldás, csak szerintem nem szabadna léteznünk? El vagyok keseredve.

Amit leírtál, tökéletesen fedi a materialista világképet. Ebben nem találsz választ a kerdesedre.

A választ csak a spiritualitásban találod meg.

@3: Bármi más gond valósabb ennél, ugyanis a te gondod nem gond. Felfedezted, hogy az élet egy természeti jelenség, pont mint teszem azt, a röghegységképződés vagy a csillagfejlődés.

És igen, egy természeti jelenségnek nincs "objektív" célja. Wow, micsoda felfedezés...

Mondhatnám, hogy szubjektív célt mindenki találhat magának, mint ahogy megláthatja a szépséget is bármely természeti jelenségben. A röghegységképződésben, a csillagok fejlődésében vagy épp az életben is. Szerintem mindegyik lenyűgöző. De erre azt mondanád, hogy ez neked nem jó, ez nem valós szépség, ez csak egy embernek nevezett óriásmolekula szubjektív gondolata, amit valójában a benne áramló kisebb molekulák mondatnak vele, és az objektív valóság maradt hűde rossz. Elárulok egy titkot; az, hogy te ezt ilyen hűde borzasztónak értékeled a világot, hajszálpontosan ugyanúgy csak és kizárólag a te szubjektív megítélésed a dolgokról. Az objektív valóság pedig az, hogy az, hogy mind a természet részei vagyunk és a természet törvényei szerint működünk, mint ahogy a teljes világ mindenestől, nem jó vagy rossz. Értelmetlen ezeket a szavakat aggatni rá, mert ezek csak az ember értékítéletéből fakadó szubjektív fogalmak, a valóságban, objektíven nem léteznek. Az, hogy te ilyen szörnyűségesnek ítéled a helyzetet, a természet szempontjából hajszálpontosan olyan értelmetlen és értelmezhetetlen, mintha fantasztikus jónak ítélnéd.

Persze, az ember olyan óriásmolekula, aki jónak és rossznak sorolgatja be a dolgokat. De látod, te nem azért sorolod be a természet működését és az ember helyét rossznak benne, mert az is. Pont ugyanannyi értelme lenne jónak besorolni. Vagy hagyni a túróba és más dolgokon agyalni. (Nem, nem hűde mély az agyalásod, a trivialitás csúcsát pofozgatod, de egyébként én is itt.) Azért agyalsz ezen és ítéled rossznak, mert baromira unatkozol. Vagy mert menekülsz. Kis szerencsével elmúlik majd, amint a kiváltó ok elmúlik.

olvasd el ez a könyvet: Ernest Becker: A halál tagadása

Ez az "élet értelme" nyugati, analitikus megközelítésének a csúcsa.

Miután pedig elolvastad, ne foglalkozz vele többet. Építsd fel a saját, társadalomba illeszkedő tagadási mechanizmusod és élj mint egy normális ember.

Vagy: zárt osztályra is kerülhetsz pszichózissal, hidd el nem jó buli.

Nem stupid, pesszimista, csak nem tudja. rákattant olyan könyvekre, amiket nem ért meg, és el van keseredve. A pesszimizmus egy kémiai állapot, és nem elhatározás kérdése, hogy megszabaduljunk tőle.

Kérdező menj pszichiáterhez. Mielőbb!

Nem tudsz mást tenni, mint megpróbálod élvezni az életet. Az elvonja a figyelmed, és nem gondolsz ilyen dolgokra.

Az élet értelmetlenségéről az vonja el legjobban az ember figyelmét, ha tud valakit szívből szeretni, és van legalább valaki aki szívből szereti, és fontos neki. Szóval az emberek egymásban tartják a lelket, ezért vagyunk társas lények. A harmonikus emberi kapcsolataink teszik boldoggá az életünket. A boldogság definiciója pedig itt pont az, hogy nem gondolni a lét alapvető értelmetlenségére.