Igaz hogy az atomfizika szerint a dolgok csak megfigyelésükkor léteznek tárgyakként különben ha nincs megfigyelő nem léteznek tárgyakként?

Akkor próbálj filozófiát váltani.

A köznapi tárgyak pont úgy léteznek, ahogy megszoktad.

Apró méretekben viszont egészen másképp működik a világ. Itt például nem érnek össze a dolgok, hanem olyanok az anyagok, mintha egy játszóházban kipárnázott labdákkal játszanál (folyadéknál), vagy pedig ezek rugókkal össze vannak kötve (szilárd anyagnál).

Amiről pedig te beszélsz, az az, hogy az anyagnak van valamilyen saját állapota. Ha nem kényszeríted semmire, akkor ebben az állapotban van. Ha valamire kényszeríted, akkor pedig bekerül valamilyen másik állapotba, és itt már meg tudod figyelni.

Példa: létezik a víz. A vízre mi jellemző? Tó, vagy folyó az ő természete?

Nyilván az, amilyen formára kényszeríted.

HA VISZONT nem kényszeríted egyikre sem, akkor formátlan pára, és nem igazán tudsz róla sokat mondani, hogy milyen.

TEHÁT nem maga a megfigyelés okozza ezt - hanem az a helyzet, amiben meg tudod figyelni.

Ja, és nem te figyeled meg, hanem egy mérőműszer.

"Akkor mit állít erről pontosan az atomfizika?"

Elmondhatatlanul dióhéjban* fogalmazva, egy kvantummechanikai rendszer, addig, amíg meg nem figyeljük, azaz mérést nem végzünk rajta, nem választ a lehetséges megfigyelhető állapotok közül. Méréskor (megfigyeléskor) pedig az egyik lehetséges, megfigyelhető állapotba "zuhan" bele.

Ha a mérés előtt ismertük a rendszer kvantumállapotát**, akkor meg tudjuk mondani, hogy melyik lehetséges, megfigyelhető állapotát mekkora valószínűséggel veszi fel a mérés / megfigyelés hatására.

*Mert többre itt nemigen van lehetőség, s ezért félre-, esetleg egyáltalán nem érthető, amit írok.

** Ami nem feltétlenül az egyik lehetséges, megfigyelhető állapota a rendszernek(!).

Szegény macska túl nagy ahhoz, hogy kvantumállapotban legyen.

Szóval vagy él, vagy nem, és a kettő között nem fog lebegni.

"A "nem választ" alatt mit kell érteni? Olyankor hol van?"

Épp ez a lényeg, mindenhol és sehol egyszerre.

Magyarán nem tudjuk.

A tudomány ma ennyit tud.

Ezt el kell fogadni, legalábbis, ha a tudomány talaján akarunk maradni.

Ha nem, akkor ez filozófiába/ezotériába csap át.

A helyzet az, hogy a kvantummechanikai jelenségeket a makrovilágban használt szavakkal írjuk le, ezért aki nem tanult ilyent, és nem értette meg a tanultakat, természetesen az általa megszokott (és megtapasztalt) fogalomként értelmezi. És ez érvénytelen, mert ott a dolgok más szabályok mentén működnek, és nem lehet a mi világunkban (ahol mindent az érzékszerveinkkel érzékelünk) érvényes szabályok szerint elképzelni. Ez olyan, mint a vak embernek próbálnád elmagyarázni, mi a különbség a piros és a kék szín között. Az eszével tudja, de megtapasztalni nem tudja.

A mikrovilág részecskéi mozognak a saját törvényeik szerint, ha az ember hozzájuk képest egy otromba mérőeszközzel megzavarja őket, akkor a mérőeszköznek megfelelő jelenséget mutatnak. Másik mérőeszköznél másikat. Ezt fogalmazzuk úgy meg, hogy a részecske egy másik sajátállapotba kerül. Ami valójában van, azt nem tudjuk, de bonyolult matematikai eszköztárral alkotunk róla egy modellt, és azt számítással kapjuk. A matematikai számítás által megjósolt helyzet megfelel a tapasztalatainknak, tehát elfogadjuk jónak. Aki ezt a módszertant nem tanulta meg és nem értette meg, annyi a lehetősége, mint vaknak a piros és kék közötti különbségről beszélni.