Év végére kiderülhet, hogy létezik-e a koronavírus? (hitelt érdemlően)
Nem mondhatjuk, hogy a márciusi első hullám nagy nyomokat hagyott volna bennünk. Szerencsére meg sem éreztük olyan kevés fertőzött és még kevesebb elhalálozott volt. Így nem is csoda, hogy a konteo olvasók kételkednek a vírus létében. Azt mondják, hogy egy mesterségesen bemagyarázott szokásos influenzavírusról van szó
Most azonban visszajönni látszik egy újabb hullám révén, így szerencsére következetes azaz kézzel fogható bizonyítékot nyerhetünk létéről vagy nem léte igazolódhat be. Ki tudja !?
Az hogy nagyon fáj a fejed és izmod egyszerre hosszú napokig tompa érzés társul a tüneteggyütest megkoronázandó enyhe légzési nehézség. Néhol lélegeztető gép igénybevétele nem mondhatjuk, hogy nehéz eldönteni ezek után, hogy létezik-e a vírus maga. Naponta dőlnek meg a fertőzöttek rekordszámai, így év végére mindenki megláthatja, maga eldöntheti, hogy létezik vagy sem a koronavírus.
Ez hiteles teszt arra vonatkozva, hogy létezik-e a vírus vagy van még ebben is olyan dolog, ami miatt nem egyértelmű a kérdés?
Szép kombinációja a kupacnyi konteónak. Nem is tudom, mi maradt ki.
Ja, megvan.
A pandémia réme otthon tartja az embereket és nem megy el senki észrevenni, hol a laposföld széle. :)
"Szerintetek még kiderülhet? Nagyok sokan mondják és fészbokon is olvasom, hogy influenzába halnak meg."
Állj már le a FB ökörségeinek hiteles infóként emlegetésével.
A környékemet is több fiatal, egészséges ember halt meg vagy van válságos állapotban. A családjuk biztosan szívesen laposra verne minden álhír-terjesztőt. Köztük téged is, mert azzal, hogy beeszed és tovább terjeszted, közéjük tartozol.
"Ugyanakkor lecsukták a Gödény professzort, ami azt sugallja valamire rátapíntott a nagy öreg."
Tudod mit művel minden ilyen vírustagadó? Azt állítja, hogy az nem is aknamező, csak golfpálya, menjetek csak rá nyugodtan táncolni.
Mind potenciális vagy valós gyilkos, azok gyilkosa, akik elég sötétek, hogy higgyenek nekik és ne legyenek óvatosak.
Jogod a lecsukás.
Kérdező!
neked mégis mi lenne hitelt érdemlő bizonyíték????????
Hopp, valaki törölte a vírustagadó részt.
Mondjuk jogosan.
Nem járványtagadók vannak, hanem a vírus veszélyességét tagadók.
Viszont mikor döntötte be az influenza egy rakás földrész országainak egészségügyét?
"Év végére kiderülhet..."
Következő év első felére pedig még az is kiderülhet hogy a Föld mégsem lapos!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!