Mi a véleményetek az írásomról?
Bevezetés
Igazad volt.
Minden reggel ez az első gondolatom, mikor kinyitom a szemem és megpillantom a fehér plafont.
Igazad volt.
Ezt gondolom, mikor kinyújtóztatom a mozdulatlanságtól megmerevedett lábaimat.
Igazad volt. Ezt gondolom, mikor megfordulok és megpillantalak.
- Szia - suttogod. "Igazam volt", olvasom ki a tekintetedből, de nem mondom ki hangosan. Akkor mindennek vége lenne. Helyette visszaköszönök neked.
- Szia.
Felülsz, megdörzsölöd az állad, ahogy minden reggel, rám nézel és halványan elmosolyodsz.
- Szép vagy - jelented ki, de nem erősíted meg ezt az állításod tettekkel. Nem csókolsz meg, nem simogatod meg az arcom. Felállsz és az ajtóhoz sétálsz, hogy elkészítsed a reggeli kávéd. Onnan azonban visszafordulsz, nagy szemekkel nézel rám, aztán megcsóválod a fejed. Miért? Miért nem mondod ki hangosan? Azt akarod, hogy könyörögjek?
Hát könyörgök.
- Igazad volt.
Nem nézel rám, elfordulsz. Félvállról felelsz.
- Tudom.
Kilépsz az ajtón, néhány perc múlva meghallom, ahogy bekapcsolod a kávéfőzőt. Mikor visszatérsz, szinte várom, hogy kimondd. Reménykedem abban, hogy ma végre kimondod. Hogy ma erősebb leszel, mint tegnap, tegnapelőtt, vagy bármikor mondtál. De te nem teszel semmi váratlant, letelepedsz mellém az ágyra és a számhoz emeled a kávéscsészét.
Nagyot kortyolok a forró löttyből, ami keserűbb, mint szokott, de nem panaszkodom.
Megköszönöm a kávét, te pedig megint mosolyogsz. Aztán kisétálsz, felöltözöl és csengetsz az aktuális ápolónak.
Ő pár pillanat múlva felbukkan, vidám, mosolyog, rendezkedik körülöttem. Már öltönyben vagy, mikor legközelebb bejössz. Csókot nyomsz az arcomra, intesz és eltűnsz egy napra.
- Igazad volt - suttogom magam elé, pedig tudom, hogy már nem hallod.
- Mit mondott, asszonyom?
Megcsóválom a fejem.
- Semmit.
Pedig igenis mondtam valamit. Csak nem neki, nem ennek a szerencsétlen teremtésnek, aki arra kárhoztatott, hogy engem ápoljon. Lehunyt szemmel várom, hogy hazaérj, és kimondd.
Tudom, hogy tudod, mi jár a fejemben. Ismersz. Szeretsz? Igen, ezt állítod.
Mindketten tudjuk, mire várok. Mert igazad volt.
Tényleg csak egy vagyok Isten hibái közül.
válasza:
válasza:Remek kezdet! De tényleg. Egyedi a stílusod, megfogja az olvasót, viszi magával. Egy-két alkalom volt csak, hogy kicsit felhúztam a szemöldökömet:
"Hogy ma erősebb leszel, mint tegnap, tegnapelőtt, vagy bármikor mondtál." - Itt kb. kimaradt egy mondat, vagy egy sor.
"Nagyot kortyolok a forró löttyből, ami keserűbb, mint szokott, de nem panaszkodom." - mint lenni szokott; hiányzik az ige. Megoldható így is: ami keserűbb a szokásosnál.
válasza:Köszönöm a visszajelzéseket, az "mint bármikor *voltál akar lenni, csak elgépeltem.
Van háttértörténet, bár ez csak egy rövidke novella részlete, ami tegnap kezdett körvonalazódni a fejemben, még nincsenek meg a kidolgozott karakterek, az sem biztos, hogy ebből lesz egyáltalán valami. Akkor írtam le először, mikor ide begépeltem, azt hiszem, ezért vannak benne hibák.
válasza:Nahát, ez tényleg csak úgy kipattant a fejedből? Akkor milyen az, ha el is gondolsz egy történetet? :) Hát sok sikert, ha elindulsz az írói pályán, szerintem van esélyed! :)
(Megj.:jöhet a háttértörténet is, mert tényleg érdekel :))
válasza:a fogalmazás nagyon-nagyon tetszik, profi, ahogy felépíted, de tényleg
DE!
élből az Alkonyat ugrott be és ez nálam "nem a nyert"-kategória, nagyon visszavetett az élvezhetőségéből
de ugyebár az összkép számít, a kíváncsiságomat viszont nem igazán keltetted fel...
Általában az írások csak úgy kipattannak a fejemből, mindenfajta megfontolás nélkül, és utána (az első, második fejezet után) kezdek kigondolni valamit háttértörténetnek, vagy egyáltalán történetnek, de eddig mindig bevált ez a módszer.:)
Ennek a novellának végül a Vigyázz rám címet adtam, az egészet ugyanilyen stílusban egy harmincas nő meséli (nincs megnevezve), aki három hónapja jobb oldalára lebénult. Ezek után a szokásos módon használhatatlannak érzi magát, a férje sem tud ránézni, a nő pedig magát hibáztatja a történtekért. Férje nem veszi észre, hogy felesége saját malmában őrlődik, és egyre jobban elmerül az önsajnálatban, míg végül teljesen felőrli magát, az elméje megbomlik. A novella már ebben az állapotában íródik. A nő már egy ideje öngyilkosságot forgat a fejében, de fogalma sincs, hogyan is tudná ezt kivitelezni, hiszen valaki mindig vigyáz rá. Ahogy a napok telnek, a nő egyre elkeseredettebb lesz, vakon pislog a világ felé, a lét értelmetlenségén mereng, közben végig férjének címzi a gondolatait, az utolsó bekezdésben pedig megtalálja a végső megoldást, átharapja a saját nyelvét az éjszaka közepén, mikor a férje üzleti úton van, az ápoló pedig a szomszéd szobában alszik. Elvérzik, a férjének üzenetet hagy, miszerint "Csak egy vagyok Isten hibái közül." Ezt mondta neki a férje, mikor a nő elvetélt első gyermekükkel.
Gondolkozom azon, hogy írjak-e folytatást, melyben a férj önmarcangolását mutatom be, de egyelőre még az elsőt tökéletesítgetem.
válasza:írtam? max olvastam :)
ez a szerény véleményem, az érzéseimet, az első benyomást nehéz megmagyarázni, nekem legalábbis nem megy...
könyveld el, hogy másoknak cakumpakk tetszik, ez ritkaság :)
válasza:Szép történet, kérdező. Én sem igazán értem, hogy az alkonyat hogy jön ide...
Amit megjegyeznék, hogy ez a nyelvelharapós dolog viszont nem új, láttam már ilyet valamelyik filmben. Bár sokat nem ront a történeten, de szerintem más megoldást is ki lehetne találni oda.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!