Mi a véleményetek az írásomról?

Első fejezet - Ahol minden elkezdődött

Lebámultam a szikláról, egyenesen az alattam elterülő végtelenbe. Döntenem kellett. Ugrok, és sikíthatok, mielőtt meghalok, vagy megvárom, míg ideérnek. Nem akartam ezen gondolkodni, ezért hagytam, hogy az ösztöneim a peremre vigyenek.

A zöld mezőkön legelésző vadlovak apró foltoknak tűntek, a hatalmas tó nem volt nagyobb egy esőcseppnél. Én pedig csak álltam és vártam az isteni szikrát, valamit, ami megmutatja, mi legyen a következő lépés. Aztán meghallottam a kiáltásokat.

Üldözőim a nyakamon voltak, és pillanatokon belül átadnak a sötétségnek, hacsak...

Hacsak nem megyek önszántamból. Egyik énem maradni akart, megvárni, kivárni a következményeket, míg másik énem azonnali ugrást követelt. "Meg tudod tenni. Egyetlen apró lépés. Képes vagy rá."

Lehunyt szemmel sétáltam bele a semmibe, de nem lebegtem, mint azokban az ostoba mesékben. Zuhanni kezdtem, olyan lélegzetelállító sebességgel, melyet eddig elképzelni sem tudtam. Sikítottam, ahogy a torkomon kifért, mintha utolsó leheletemmel a világ tudtára akarnám adni, hogy léteztem, valahol, valamikor, elbújva, elveszve, de léteztem. Kitártam a kezem, magamhoz akartam szorítani az egész mindenséget, a boldogság szétáradt az ereimben, és akkor rájöttem, hogy nem fogok meghalni.

A föld sebesen közeledett, már csak karnyújtásnyira volt tőlem. Egy szürke csődör felnézett rám, majd visszatért a legelészéshez. Nem érdekeltem. Láthatatlan voltam.

A becsapódás fájdalmas volt, de csupán néhány pillanatig érzékeltem bármit is a testemet átjáró kínból, aztán a sötétség rám borította fekete köpönyegét. Ujjaim úgy maradtak ahogy voltak, rázárulva a kezemben szorongatott, apró virágra.