Melyik a legrosszabb könyv, amit valaha olvastál?

#30

Tudod, a kötelező olvasmányban a taszító az a *kötelező* rész. Én magamtól kezdtem bele a már említett Egri csillagokba 12 évesen, nagyon élveztem. A felénél tartottam mikor bejelentették, hogy kötelező olvasmány lesz a nyárra. Egy mondatát sem élveztem onnantól. A két Lottival is ugyanez volt a helyzet. Azt is magamtól kezdtem el, aztán a végére már ránézni sem bírtam.

Sokszor EZ különbözteti meg a kötelező olvasmányt a többi könyvtől.

A majom is csak egy ártalmatlan majom amíg élesített fegyvert nem adnak a kezébe.

#31

Igen, ezt értem és sokat hallottam már, hogy „Ez amúgy jó könyv, csak kötelező, ezért rossz.“, csak sosem értettem. De valószínűleg sohasem fogom, mert én képtelen vagyok másként kezelni azt, ami kötelező (hát igen, nem vagyok egy lázadó típus, legalábbis a nem káros dolgok ellen). Én általában örülök, ha kapunk egy kötelező olvasmányt, amolyan „Jee, elolvashatok még egy könyvet, ráadásul a tanárok még örülni is fognak!“ módon. Hmm...ez szörnyen "stréberes" mondat volt. De visszatérve a témához, szerintem akkor sem kéne megutálni örökre egy könyvet, azért, mert egyszer régen kötelező volt. El lehet olvasni mondjuk egy év múlva, akkor már nem kötelező.

Egyébként miért utáltad meg a kötelezősége miatt az Egri csillagokat? Ennyire lázadni kívántál valami ellen? Vagy úgy érezted, hogy azáltal, hogy az iskolában is feldolgozzátok, már nem a te saját, kis magánjellegű könyvélményed? Vagy más miatt? (Nekem, egyszerű gyermeknek nehéz ezt felfognia, szóval kérlek, magyarázd meg!)

#32

Kicsit nehézkes megfogalmaznom.

Tegyük fel, ha az ember önállóan fedez fel valamit, az sikerléményt ad, ellenben azzal, ha utasításra/parancsra teszi.

A gyerek kimegy az udvarra, talál számára ismeretlen bogarakat. Nagyon megörül neki, soha nem látta, hát megfigyeli mit csinál.

(Elolvasom a könyvet, nem tudom mi fog következni.)

Másnap megint kimegy, az apja azt mondja, keress barna bogarat, vagy nem kapsz vacsorát (olvasd el a könyvet, mert büntetek [nálunk legalábbis ilyen volt a tanár, karó]).

A gyermek munkát/feladatot végez, nem szórakozik, nem tud felfedezni.

Az olvasás egy felfedezés mind felnőttnek, mind gyereknek. Nem tudod mi fog következni, akár csak egy filmben. Meghal? Nem hal meg? Megtalálja? Nem találja meg? Megeszi? Nem eszi? és így tovább. Ha ettől megfosztanak, -főként gyermekkorban- rossz élményként, negatív hatásként, fog beépülni az agyba.

Tűz => Meleg, pattog, király! => Fogd meg => Megéget => rossz => többet nem.

Könyv => Miről szól? => Olvasd el! Állati! => Megparancsolom, olvasd el! => Muszáj? Határidő? Bünti? => Rossz élmény, többet nem!

(Emiatt hülyeség, hisz gyerekeknél rögződik, pont hogy ilyenkor nem kéne ezt csinálni, lásd: pl.: a traumák, a fóbiák)

Persze könnyebb azoknak akik élvezik a kötelezőket, személy szerint kicsit irigy vagyok rád. Habár ezzel már nincs gondom, azt olvasok és akkor amikor akarok, nem kell több kötelezőt lapozgatnom.

Csakhogy bekapcsolódjak a kötelező olvasmány vitába :D Nem tudom hanyadikban volt kötelező, ha jók az emlékeim kb 3-4.-ben. És igaza van azoknak, akik azt mondják, hogy nem oda való. Valóban nem. Én tavaly megvettem könyvesboltban és el is olvastam. 23 évesen! :D Tetszett, jó könyv, de arra is rájöttem, hogy ennyi erővel a Sötét Impériumot is olvastathatnám 10 évesekkel. Az Egri Csillagok tulajdonképpen egy masszív háborús regény. A háború meg nem való tízéveseknek :D A nyelvezete nehéz, nyilván korhű.

Viszont véleményem szerint egy könyv akkor jó igazán, ha elgondolkodtat, hatására utánanézel dolgoknak, stb. Az elmúlt években nyilvánvalóan nekem is jelentősen megkopott a tudásom a törökkorii harcokról, így hát a regény olvasása közben utánanéztem a dolgoknak, hogy volt akkoriban. De ugyanezt tettem például, amikor a Twist Olivért olvastam. Ott sem egyértelmű a kor maga, így hát utánanéztem mik voltak azok a dologházak, mi volt a szegénytörvény, mi volt az a gazdasági válság, ami éppen akkor volt, satöbbi. Az utolsó mohikánnál dettó, és még sok más könyvnél is, legyen valós vagy kitalált univerzumból való.

Tágítja a tudásodat, a látókörödet. Ez az a kincs, amit az olvasás valóban ad neked. Így csak egyetérteni tudok azokkal, akik azt mondják, hogy a kiskori kötelezően olvasd el ha akarod ha nem, az csak a gyereket fogja eltántorítani az olvasástól.

Most kinevethettek, de én elolvastam a Szent Johanna gimit is. Úgy voltam vele, erre másig emlékszem, hogy az Altonai foglyok meg a Mesterségem a Halál (aki olvasta ezeket tudhatja, hogy nem éppen gyerekmesék) után kellett valami könnyed agyradír. Igazából új gondolatok nem ébresztett bennem, de fenntartotta az érdeklődésemet. A feladat típusú olvasás ezért nem tartja fent a nagy többség érdeklődését, hacsak nem szereti az adott tematikájú könyveket, mert benned van ez a csinálni kell érzés, és mellé a párja, hogy nem akarom csinálni. :D

Most is van mellettem például egy könyv, csak most megjelent az Alien, így hagyok magamnak egy kis hatásszünetet :D

Nálunk külföldön elég jó kötelezőket adtak, a legtöbb főszereplője korunkbeli gyerekek voltak, akik bemutattak egy élethelyzetet és azt, hogy hogyan bírkóztak meg vele.

Semmi elmélkedés vagy untató leírás vagy lényegtelen monológ, ami megállított volna abban, hogy haladj a történettel. Az üzenet olyan volt, amit egy korunkbelieknek üzenhetnek, légy büszke arra, aki vagy, a céljaidért küzdj meg, ne ítélj elsőre.

Ahogy idősödtünk, a könyvek nyelvezete és tartalma meg üzenete is komolyabb lett, de 12-13-14 évesen inkább azért adtak nekünk kötelezőket, hogy mi saját magunk fejlődjünk és, hogy megszeressük az olvasát.

Ott idegennyelvből is volt kötelező a helyi nyelvi olvasmányokon kívül. Az idegennyelv, amit tanítottak, az angol volt. Az elég unalmas volt, de szerencsére csak kb 20-30 oldalas kisméretű könyvek voltak, gyorsan át lehetett futni, aztán a tanár egyesével kihívott minket, addig a többieknek szabadfoglalkozás vagy valami feladat volt és feltett nekünk pár kérdést a történetről.

Néha együtt olvastuk, ami a halállal volt egyenlő, mert így nehezebben figyeltem, ráadásul a gyengébb csoportba kerültem, pedig 2 fiú meg én erősebbek voltunk, csak így tudták megoldani, hogy egyenlően legyünk elosztva, de elsőre megértettem, hogy miről szól a történet, szóval mindig elkalandozott a figyelmem, amíg mondatról mondatra értelmezték, fordították a többiek, meg azt kivárni mire teljesen helytelen kiejtéssel a gyerek hebegve-habogva-dadogva felolvas egy mondatot, az volt a hab a tortán, mert a tanár mindenkire ráhagyta a kiejtést.

Voltaire: Candide...

Szeretek olvasni, perverz módon a kötelezők nagy részét is szerettem, de ezt annyira utáltam, hogy közel húsz év alatt nem tudtam feldolgozni...

Pedig a Vörös és feketé-vel is megszenvedtem, de abból csak arra emlékszem, hogy alig vártam a végét, annyira nem jött be.

De a Candide... Huh...

A mai napig hideg ráz tőle...