Másnak is hatalmas csalódás volt a Fallout 4 a korábbi részekhez képest?
Nemrég befejeztem az első részt, a New Vegast pedig már 3x kijátszottam, és most fogok belekezdeni a 2-be. Viszont a 4. epizód egyre gyengébbnek tűnik, pedig kezdetben élveztem, de mire végigjátszottam, kiábrándultam belőle, a New Vegas + DLC-k újra játszása, és az első Fallout pótlása után még rosszabbnak tűnik.
Szinte teljesen lebutították az egészet, inkább egy akciójáték mintsem egy rpg.
Itt összeszedtem, a játék hiányosságait, negatívumait:
1. Nincsenek speech check-ek, vagy challenge-ek, melyek karakterünk egyes tulajdonságaihoz, jártasságaihoz igazodnak (pl. S.P.E.C.I.A.L. vagy skill pontokhoz). (Most mindössze a magas karizma számít.)
2. A szintén karakterünk jellemzőihez igazodó, egyedi dialógusok is eltűntek. Pl. A korábbi részekben teljesen más élményt adott egy alacsony intelligenciával rendelkező főhős bőrében végigjátszani az adott epizódot.
3. Kivették a reputation rendszert, amelyet a New Vegas-ban remekül továbbfejlesztettek az első két részhez képest. Persze még lehtett volna tökéletesíteni, de nem volt rossz, hogy a cselekedeteink alapján határoznak meg az egyes frakciók, csoportok, melyek már nem pusztán "jó" és "rossz" közti döntések. Sőt olyan apróságokra is figyeltek, hogy ha egy frakciót az ellenség öltözékében közelítjük meg, ránktámadnak.
4. Kivették a karizma rendszert is, amely nem lenne akkora veszteség, ha marad a reputation, de nem, ők mindkettőt kivették.
5. A döntéseinknek, többek között 3-as és 4-es pontokban leírtak miatt alig van súlya.
Eleve kevesebb lehetőséget adnak arra, hogy velejéig romlott karaktert alakíthassunk. Eleve kevesebb igazán komoly döntés jön velünk szembe.
6. Kevesebb a nagyobb volumenű, kidolgozott, érdemi mellékküldetés (pl. ,Come Fly With Me a New Vegas-ban) de cserébe hoztak random generált, végtelen számban felvehető, sablon missziókat, melyek az agyatlan lövöldözésre épülnek.
7. A változatos módokon megoldható küldetések száma is csökkent. Az 1-ben, vagy a New Vegas-ban voltak küldetések amelyeknek akár 4-5 különböző megoldása is volt. Pl. Az első epizódban Tandi kiszabadítása a banditák táborából, vagy a New Vegas-ban a Beyond the Beef.
8. A fejlődési rendszert teljesen összemosták, sokkal jobb volt, amíg külön kezelte s játék a skill és perk tree-t, illetve a S.P.E.C.I.A.L. körébe tartozó tulajdonságokat. Sokkal részletesebben személyre lehetett szabni a karakterünket, mint most.
9. Gyenge lett a sztori is, maga az alapkoncepció is elég bugyuta, konkrétan elsütik azt amit a 3-ban, csak fordított felállásban. A fordulatok pedig kiszámíthatóak.
10. Ismételten csak egy társat vihetünk magunkkal, azt még el tudom fogatni, hogy nem lehet akkor csapatot összeszedni, mint az első két részben, de legalább a New Vegas 1 ember + egy állat vagy robot felállást meg lehetett volna tartani.
Itt pedig megjegyezném, hogy a New Vegas-ból átvehették volna a társakhoz kapcsolódó mellékküldetéseket, amelyek hatással vannak segítőink jövőjére, és melyek alatt jobban megismerhettük őket.
11. Kevésbé érdekesek az egyedi fegyverek, a New Vegas-ban törekedtem rá, hogy mind meglegyen, itt egyszerűen annyira jellegtelen a többségük, hogy hidegen hagytak, talán a Deliverer volt az ami használható is, és jól is néz ki.
12. A DLC-k is gyengébbek mint az előző két rész esetében, legalábbis a Nuka World és a Far Harbor kivételével egyik sem ad igazán érdemi tartalmat az alapjátékhoz. Ráadásul túlárazott a Season Pass
13. Creation Club, ezt inkább nem is részletezném...
14. A grafika kopottas, a mozgásanimációk sem fejlődtek érdemben, engem ez a rész annyira nem érdekel, de sokaknak ez is fontos.
15. Hardcore mód hiánya, a New Vegas egyik legjobb újdonsága volt, ezt is kivették. Tudom, van sorvival mód, de az más élményt kínál.
Ha nagyon szőrszálhasogató szeretnék lenni, még tudnám fojtani, de így is hosszabb lett mint akartam.
A Fallout 3 volt az első ilyen játékom, szóval nekem akkor az nagyon tetszett.
A Vegas még jobban, ugye már leírták miért...azt sajnos abbahagytam, mert munka mellett nem volt ár időm.
Sajnos azóta eladtam a gépemet, most csak xbox van, nekem meg fontosak a modok is.
A Fallout 4 na direkt nem olvastam semmit előtte, de egy hét játék után egyet kell értsek az általad írtakkal.
Kb. egy közepesen jófiúként lehet végigjátszani az egészet, nem lehetsz igazán rossz sem.
Engem az az építgetős is kicsit idegesít, vannak jó dolgok benne. De olyan mintha tényleg nem lenne súlya a dolgoknak. azaz ténylegesen nincs is.
Bár tegnap este meglepődtem-sajnos be is röhögtem, hogy SPOILER szegény mama Murphy lefordult a székről, mert adtam neki psycho-t. :D
Azóta ott állnak felette és gyászolják. Apró örömök.
A FO3-ban nem lehet pl. a FO2 becsempésztem egy C4-et vki zsebébe és szétrobbant.
No, meg a Black Isle Fallout-jai tele volt humorral. (A párbeszédek)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!