Kezdőoldal » Szórakozás » Játékok » Másnak is hatalmas csalódás...

Másnak is hatalmas csalódás volt a Fallout 4 a korábbi részekhez képest?

Figyelt kérdés

Nemrég befejeztem az első részt, a New Vegast pedig már 3x kijátszottam, és most fogok belekezdeni a 2-be. Viszont a 4. epizód egyre gyengébbnek tűnik, pedig kezdetben élveztem, de mire végigjátszottam, kiábrándultam belőle, a New Vegas + DLC-k újra játszása, és az első Fallout pótlása után még rosszabbnak tűnik.


Szinte teljesen lebutították az egészet, inkább egy akciójáték mintsem egy rpg.


Itt összeszedtem, a játék hiányosságait, negatívumait:


1. Nincsenek speech check-ek, vagy challenge-ek, melyek karakterünk egyes tulajdonságaihoz, jártasságaihoz igazodnak (pl. S.P.E.C.I.A.L. vagy skill pontokhoz). (Most mindössze a magas karizma számít.)


2. A szintén karakterünk jellemzőihez igazodó, egyedi dialógusok is eltűntek. Pl. A korábbi részekben teljesen más élményt adott egy alacsony intelligenciával rendelkező főhős bőrében végigjátszani az adott epizódot.


3. Kivették a reputation rendszert, amelyet a New Vegas-ban remekül továbbfejlesztettek az első két részhez képest. Persze még lehtett volna tökéletesíteni, de nem volt rossz, hogy a cselekedeteink alapján határoznak meg az egyes frakciók, csoportok, melyek már nem pusztán "jó" és "rossz" közti döntések. Sőt olyan apróságokra is figyeltek, hogy ha egy frakciót az ellenség öltözékében közelítjük meg, ránktámadnak.


4. Kivették a karizma rendszert is, amely nem lenne akkora veszteség, ha marad a reputation, de nem, ők mindkettőt kivették.


5. A döntéseinknek, többek között 3-as és 4-es pontokban leírtak miatt alig van súlya.

Eleve kevesebb lehetőséget adnak arra, hogy velejéig romlott karaktert alakíthassunk. Eleve kevesebb igazán komoly döntés jön velünk szembe.


6. Kevesebb a nagyobb volumenű, kidolgozott, érdemi mellékküldetés (pl. ,Come Fly With Me a New Vegas-ban) de cserébe hoztak random generált, végtelen számban felvehető, sablon missziókat, melyek az agyatlan lövöldözésre épülnek.


7. A változatos módokon megoldható küldetések száma is csökkent. Az 1-ben, vagy a New Vegas-ban voltak küldetések amelyeknek akár 4-5 különböző megoldása is volt. Pl. Az első epizódban Tandi kiszabadítása a banditák táborából, vagy a New Vegas-ban a Beyond the Beef.


8. A fejlődési rendszert teljesen összemosták, sokkal jobb volt, amíg külön kezelte s játék a skill és perk tree-t, illetve a S.P.E.C.I.A.L. körébe tartozó tulajdonságokat. Sokkal részletesebben személyre lehetett szabni a karakterünket, mint most.


9. Gyenge lett a sztori is, maga az alapkoncepció is elég bugyuta, konkrétan elsütik azt amit a 3-ban, csak fordított felállásban. A fordulatok pedig kiszámíthatóak.


10. Ismételten csak egy társat vihetünk magunkkal, azt még el tudom fogatni, hogy nem lehet akkor csapatot összeszedni, mint az első két részben, de legalább a New Vegas 1 ember + egy állat vagy robot felállást meg lehetett volna tartani.

Itt pedig megjegyezném, hogy a New Vegas-ból átvehették volna a társakhoz kapcsolódó mellékküldetéseket, amelyek hatással vannak segítőink jövőjére, és melyek alatt jobban megismerhettük őket.


11. Kevésbé érdekesek az egyedi fegyverek, a New Vegas-ban törekedtem rá, hogy mind meglegyen, itt egyszerűen annyira jellegtelen a többségük, hogy hidegen hagytak, talán a Deliverer volt az ami használható is, és jól is néz ki.


12. A DLC-k is gyengébbek mint az előző két rész esetében, legalábbis a Nuka World és a Far Harbor kivételével egyik sem ad igazán érdemi tartalmat az alapjátékhoz. Ráadásul túlárazott a Season Pass


13. Creation Club, ezt inkább nem is részletezném...


14. A grafika kopottas, a mozgásanimációk sem fejlődtek érdemben, engem ez a rész annyira nem érdekel, de sokaknak ez is fontos.


15. Hardcore mód hiánya, a New Vegas egyik legjobb újdonsága volt, ezt is kivették. Tudom, van sorvival mód, de az más élményt kínál.


Ha nagyon szőrszálhasogató szeretnék lenni, még tudnám fojtani, de így is hosszabb lett mint akartam.



2018. máj. 5. 18:27
1 2 3
 1/25 A kérdező kommentje:

Persze vannak pozitívumok is:

-Jobb gunplay, bár ez is inkább csak a korábbi részekhez képest.

-Fejlődötz a craft, több lehetőség van a tárgyaink testreszabására.

-Az építkezés alapvetően nem egy rossz ötlet. (Persze a kivitelezés felemás lett...)

-Több színt mertek használni, végre nem egy szürke/barna massza az egész játék.

-Kényelmesebb, és részletesebb lett a karakterünk külsejének a testreszabása.

-Jobb lett a szinkron, és a főhősünk is kapott hangot. (Bár utóbbi számomra elég megosztó...)


+ Negatívum:

16. Nem romlik a fegyverek és páncélok állapota. Ezen inkább finomítani kellett volna, mintsem kivenni.

2018. máj. 5. 18:40
 2/25 anonim ***** válasza:
78%

Kb az osszes letezo jatekforum tele van ehhez hasonlo szoveggel a jatek megjelenese ota.

Igen, csalodas, mert sima lovoldet csinaltak belole, hogy el lehessen adni a kevesbe rpg rajongo jatekosoknak is.

2018. máj. 5. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/25 A kérdező kommentje:

#2 Ennyi erővel lehetne inkább egy új sorozstot indítani, akik eddig nem játszottak Fallout részekkel azoknak mindegy...


Persze kevesebb munka egy már meglévő világra építkezni, és így a korábbi részek rajongóit is be lehet rántani, a marketing is olcsóbb, mert hiába új emberek felé nyit, a név ismert, és megintcsak nem a nulláról kell építkezni.

2018. máj. 5. 18:59
 4/25 anonim ***** válasza:
52%

Nekem jobban bejött hogy inkább FPS mint RPG. Mivel már egyszer ki lett beszélve ez a téma, pontosan ugyanezeket a pontokat hoztad fel, tehát képben vagy hogy milyen válaszok érkeztek, csak röviden reagálok:


Aki hibát akar keresni az hibát is fog találni. Én nem éreztem hogy bármihez is hasonlítani kellene és azt keresni hogy miért rosszabb mint egy másik játék. Én azt próbálom meg élvezni amit ad egy játék, és nem azt figyelni hogy milyen a mozgásanimáció meg hasonló sokad rangú dolgok.


Én a második fősztori küldetést (Nick Valentine) a 300. játékóra után kezdtem el, mert addig találtam meg és fejeztem be minden egyéb tennivalót a játékban. És még ugyanennyit simán bele lehetne tenni ha a közösségeket akarod építgetni vagy az egyik DLC-vel egy Vaultot felépíteni, berendezni és menedzselni a lakóit, plusz a másik DLC-vel gyártósorokat összeállítani, ezekben könnyen van 50-100 órányi kis szórakozás. Contraption Workshopban míg fejben összerakod hogy melyik logikai kapukat hogyan kötöd össze hogy egy automata rendszert építs ki, szerintem hatalmas élmény úgy, hogy közben a játékban kvázi megáll az idő, mert bent ülsz órákat egy házban és tervezgetsz-építgetsz-tesztelgetsz, mintha egy önálló játék lenne a játékon belül.

2018. máj. 5. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/25 A kérdező kommentje:

Arra leszek kíváncsi, hogy egy esetleges új résznél, mennyire fog kihatni az eladásokra, a csalódott rajongók bizalmatlansága. Simán lehet, hogy az új tömegek révén, az elpártolt játékosok száma nem is lesz komoly veszteség, ami azt fogja erednényezni, hogy a széria marad ezen az irányvonalon.


Persze az is kérdéses, hogy lesz e folytatás a közeljövőben, egyesek egy új, az űrben játszódó rpg-ről pletykálnak, melynek a Fallout világa ad otthont. Starfield lesz a címe.

[link]


Egyébként eszembe jutottott még egy negatívum:

17. Több ponton sem lore friendly a 4. rész.

2018. máj. 5. 19:08
 6/25 anonim ***** válasza:
100%
Azt ugye tudod, hogy sem az első két részt, sem a New Vegast nem a Bethesda csinálta? A Bethesda a Fallout 3 és 4 készítője, mindkettő köztudottan a legrosszabb elemei a szériának. A New Vegast az Obsidian Entertainment fejlesztette, ami lényegében az első 2 részért felelős Black Isle stúdió reinkarnációja. Elég egyértelmű, hogy ők azok, akik tudnak Fallout játékot készíteni.
2018. máj. 5. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/25 A kérdező kommentje:

#4 Hasonlót valóban írtam válaszként, de az kevésbé volt részletes.


A hibákat nem keresem, alapvetően én is úgy állok hozzá a játékokhoz mint te. Ugyanakkor azt nehezen viselem, ha egy sorozat új része teljesen más irányt vesz, legalábbis ha az butítással, funkciók, jól működő játékmeneti elemek elhagyásával jár.


Itt pedig ez a helyzet. Egyszerűen nem tudom nem észrevenni, hogy kevésbé árnyaltak a döntések, kevesebb a lehetőségem van az egyes feladatok megoldására.


A grafika, vagy a mozgás a legkevesebb, mint írtam engem nem zavar, de mivel sokakat igen, felkerült a listára...


A Fallout 4 nem egy rossz játék, de az elődök fényében (különösen 1,2,New Vegas) nem ezt vártam. Ha egy új ip lenne, nem panaszkodnék, de így ez kevés. A Fallout legyen rpg, ne pedig fps rpg elemekkel.

2018. máj. 5. 19:19
 8/25 A kérdező kommentje:

#6 Ezzel tisztában vagyok, de nem változtat semmit a véleményemen, ha akarnának tudnának méltó folytatást csinálni, ha az Obsidian megtudta, 18 hónap alatt, limitált forrásokkal, nekik is menne.

Persze kellő tőkével a kreatív emberek felvétele se lenne gond.

2018. máj. 5. 19:22
 9/25 anonim ***** válasza:
100%
#8 A helyzet, hogy de, számít. A legtöbb pontod, amit 'változtatásnak' könyveltél el nem változtatás. A Bethesda Fallout játékaiban soha nem is voltak jelen. Nem 'vettek ki' funkciókat, hanem soha nem is rakták bele (az, hogy az Obsidian a New Vegasnál milyen funkciókat rakott bele a játékba a Bethesdát teljesen hidegen hagyja). Lényegében leírtad ugyanazt, ami évek óta egyértelmű: Az Obsidian elhivatott a Fallout széria felé, a Bethesda pedig javarészt csak a bevételek felé elhivatott. A Fallout 4 sikeres volt, pláne a DLC-kkel, meg Creation Club-os szarságokkal amiket nyilván orrba-szájba vettek. Az nem érdekli őket, hogy a játék hány sebből vérzik, amíg hozza a kemény suskát. Van aki a játékfejlesztés művészetnek tekinti, és van aki üzletnek. Ez a különbség.
2018. máj. 5. 19:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/25 anonim ***** válasza:
69%
A Fallout 3 is hatalmas csalódás volt, iszonyatosan bugyuta az egész, mint a Bethesda összes játéka, szóval nem csoda, ha a 4 is az lett. Mivel nem hiszem, hogy még egyszer kiengedik a Fallout-ot külsős fejlesztőnek, mint a New Vegas esetében tették, én már sokat nem várok a szériától.
2018. máj. 5. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!