Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egy leszbikus párkapcsolat sok tekintetben működik másképp, mint egy hetero?
Lehet, hogy hülyeség, de úgy érzem, férfi-nő felállásban ezerféle norma és beidegződés köti a feleket. Randin a pasi fizet, ő is keres többet, ő hódítja meg a nőt, ő dominál (az ágyban és a hétköznapokban egyaránt), ő védelmezi a társát, míg a nőnek az a dolga, hogy szép legyen, kedves, gyengéd, odaadó, hagyja magát becserkészni, bevállalós legyen szex terén, közben az sem árt, ha megtanul főzni-mosni és illeszkedni a klasszikus feleség/családanya szerephez. Attól tartok, ha sráccal kezdenék, el lenne várva tőlem, hogy viselkedjek eszerint a séma szerint, és abban sem vagyok biztos, hogy képes lenne rám szimplán embereként és/vagy társként nézni a párom.
Nők között az ilyesmi aligha fordulhat elő, hiszen az emberek sosem tekintették az azonos neműek kapcsolatát a "társadalom alappillérének", így azt sem véste bele senki a közerkölcsbe, hogy hogyan "kell" egy ilyen együttélésnek zajlania. Tulajdonképpen mindenki lehet önmaga, viselkedhet a párjával, ahogyan akar, és valószínűleg jobban meg is fogja őt érteni, mert nő lévén tudja, mire van a másik nőnek szüksége (és nem fog azon agyalni, hogy "Úristen, ő férfi én meg nő, tuti, hogy nem egy fajba tartozunk, ő vajon hogyan működik?"). Mintha sokkal nagyobb lenne az elfogadás, a szeretet és az egyenlőség.
Szerintetek mennyire normális, hogy ezeket érzem/gondolom? Azért ebbe a kategóriába jöttem, mert elsősorban olyan lányok véleménye érdekelne, akik már tudják, milyen leszbikus párkapcsolatban élni, illetve reménykedem benne, hogy legalább itt nem fognak leoltani az álláspontom miatt, esetleg lesz olyan, aki majd együttérez.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ha úgy viselkedsz egy párkapcsolatban "ahogy akarsz" akkor hogy lehetsz partnere a másiknak, legyen férfi vagy épp nő akivel vagy ? Ezen nem gondolkoztál ? Ha nőként nővel kavarsz és kéne alkotnotok egy életközösségfélét, de ehelyett tesztek egymásra és csinálja mindenki amit akar, akkor szerintem megette a fene. Próbálj szexkapcsolatot akkor vagy homo vagy hetero alapon, de az alapján amit írtál te inkább attól tartassz, hogy egy kapcsolatban a felek egymásra valamilyen szinten tekintettel kell, hogy legyenek.
30/f
Egyáltalán nem erről beszéltem, nem is értem, hogy tudtad így kiforgatni a szavaimat.
Az "úgy viselkedem, ahogy akarok" annyit jelent, hogy nem adom fel a saját személyiségemet és erőltetek magamra heteronormatív baromságokat csak azért, mert más így látná "helyesnek". Semmi köze ahhoz, hogy szeretem-e a páromat, vagy hogy hajlandó vagyok-e megtenni érte bizonyos dolgokat. Szerintem fuss neki a kérdésnek még egyszer.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nos erre lehet hogy a biszexek jobban tudnak válaszolni.Én olyan leszbikus vagyok aki sose volt férfival,még kapcsolatom sem.Így csak a sztereotípiákat ismerem ,amiből megfelelő választ nem adhatok.
Akikkel voltam lányok,ők viszont inkább a párként való megjelenést mondták ,hogy amikor nővel vannak sokkal jobban megnézik őket,vagyis minket egy párként.
"Rengeteg férfi van, aki erre vágyik."
Mármint mire? Bocsánat, el szeretném kerülni a félreértéseket.:D
Pontosan attól tartok, hogy nem igazán fog olyan ember akadni, aki elfogad így. Annyira belénk vannak már verve a tanult minták, hogy a többség elképzelni sem tudja, hogy másképp is lehet. Talán nem is akarja.
Tudom, hogy a szerelemnek a feltétel nélküliségről kellene szólnia, de ahogy végignézek másokon, azt látom, hogy nem sokan képesek így viszonyulni a társukhoz. Inkább azért jönnek össze valakivel, mert úgy lettek szocializálva, hogy ez a jó, és az érzelmeik sem feltétlen valódiak, csak bebeszélik őket maguknak, mert vágynak a szerelemre. Ez többek között abból látszik, hogy semmiféle megértést vagy toleranciát nem képesek tanúsítani a párjuk felé.
#5: Nem muszáj, hogy viszonyítási alapod legyen, hiszen már ismered a szempontjaimat, el tudod mesélni, milyen természetű kapcsolatban vagy(/voltál) a barátnőddel(/exeiddel). Azt mondjuk sejtettem, hogy az utcán az embereknek érdekesebb két nő, mint egy férfi egy nővel.
Pont nemrég beszéltük a barátnőmmel, hogy milyen csodálatos, hogy mi mindig felváltva fizetünk :D és nincs ilyen szarság, hogy a fiú hív el és mond ki mindent...
A szexualitás árnyaltabb kérdés, azt tényleg mindenki másképp szereti, ahogyan valóban egy nő is hordhatja a férfi mellett a nadrágot.
Én biszex vagyok és mikor fiúval voltam, akkor sem kedveltem a túlzott irányítást, sőt, karakán lánynak tartom magam és ez nem egyenlő a férfiassággal. A barátnőm is lányos. A sztereotípiák borulnak... Itt lelkek viszonyáról van szó. A kulcs szerintem a kölcsönösség mindenben.
Én is biszex vagyok egyébként, csak mellé baromi tapasztalatlan is, ezért próbálok a ti elmondásotokra hagyatkozni.
Annak örülök, hogy rajtam kívül is vannak nők, akik nem tűrik jól az alárendeltséget, mégis boldogok lettek valahogy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!