Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért bűn a homoszexualitás?
Csak suliban sokszor feljött a téma, hogy rossz meg, hogy bűn, és hogy undorító, csak nem értem, hogy miért is.. Mert tényleg, ha ezt várják el tőlem, hogy mondjam azt a meleg osztálytársamra, hogy abnormális és ne barátkozzak vele, akkor legalább indokolják meg, hogy miért.
A válaszokat köszönöm, komolyan érdekelne.
Én amúgy azt tökéletesen megértem, ha valaki a papok fogalmazásából meríti a saját gondolatmeneteit és nincs sajátja, csak az, amit a szájába rágnak, hogy könnyebben emészthető legyen és semmi egyéb dolga ne legyen, minthogy -tudat alatt- körbenyalja a felsőbb réteg seggét.
Megértem, hogy a homoszexualitást miért tartják bűnnek.
DE, ha a bűn egyes formáit vesszük alapul NINCS OLYAN EMBER, AKI VAGY ÍGY, VAGY ÚGY NE LENNE BŰNÖS.
Tehát a bibliai érvelés szerintem már ott megbukik, hogy "az vesse rám az első követ, aki nem vétkes".
Az ember önző, ha a saját lelki békéjét akarja kielégíteni azzal, hogy nem egy kényszerházasságba menekül gyereket csinálni, csak mert "így helyes"?
A szaporodásról egyébként meg a világnak az az elképzelése, hogy már így is túl sokan vagyunk.
Tehát mindenki, aki valaha ki merte mondani pl a kisebbségre, hogy "minek szaporodnak már ezek tovább?" az bűnt követ el azzal, hogy megpróbál beleszólni Isten akaratába, miszerint "sokasodjunk".
Ezek szerint bűnös MINDENKI, aki már ráébredt, hogy a világ jelenlegi állapotában nem tartható örökké.
Az ember tönkreteszi mindenét, amit kapott.
Na most ebben a múlandó világban, ahol Isten elég keveset mutat magából -mint mikor örökbe fogadunk egy kutyát és ha már kezelhetetlen, beleszarunk a további nevelésébe és csak büntetjük onnantól, vagy elpusztítjuk-, ezek alapján miért ne élhetném ki "önzőségemet"?
Mindenki önző a maga módján, kár tagadni.
Azért mert rámásztunk a homoszexualitásra, mint a legnagyobb bűnre a világtörténelemben, nem feloldás a többi bűn alól.
Mert ezek alapján a szex úgy eleve bűn, ha nem gyereknemzés céljából csinálják és szerintem itt nagyon sok hozzászóló bűnbe esett már, legalább ebből kifolyólag, de nem kezdem el sorolni az összes többi bűnnek nevezett -manapság tök természetes és mindennapos- dolgot, amiről inkább tudomást sem vesznek az emberek, csak arra éleződnek ki, amitől félnek és amit ők nem tudnak elfogadni (ami mellesleg az ő szegénységi bizonyítványuk, mert engem sem érdekel más dolga, csak ha már személy szerint engem is sért, akkor leírom a véleményemet).
Akármeddig lehet egyébként a Bibliából meg mindenféle szent írásokból idézgetni, ÚGYIS ATTÓL FÜGG, KI HOGYAN ÉRTELMEZI.
Nem az.
Az bűn aki utálkozik.
Üdv!
#76
Itt egy ókori görög tál, amin Zeusz egy Ganümédész nevű pasit tol hátulról, aki egy dildót tart a szájához:
További szép napot! ;)
Amiket felsoroltal azok elettelenek mi elokrol beszelunk nem?
Ja! Bocsanat igazatok van! Legyen mindenki meleg es majd egyszer kihal az emberiseg!
De jo!
Vagy a fajfenntartas erdekeben jo ha vannak ilyen hetero parasztok mint en?
Hatha a harom gyerekembol egy homar lesz es akkor o erositi a beteg taborotokat?
Mert hat ugye ti nem szaporodtok....
Egyszeru biologia.
#79 "A különböző etnikumokban ma – vegyünk egy átlagot a kaukázoid populációban, ahova mi, magyarok is tartozunk –, a homoszexuálisok aránya mintegy 2–4%."
Cica, ki beszélt arról, hogy minden egyes embernek homoszexuálisnak KELL lennie? Van 2-4% meleg, akik azt akarják, hogy ne csesztessék őket a nemi beállítottságuk miatt, szóval nem tudom, hogy te hogy olvasod te ebbe bele azt, hogy a világon mindenkinek át kell állnia a másik csapatba.
És ha már itt tartunk, a 2-4% meleg meg tud szaporodni, ha akar (a nőknek ott a mesterséges megtermékenyítés, a férfiak fogadhatnak béranyát, vagy akár örökbe is fogadhatnak egy gyereket, akit kikukáztak a heteró szülők)
Megnyugodtál?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!