Meleg kérdés! Mit teszel ha a párod erőszakos, durva, stb?

#28

Nagyon érdekes, amit írsz, mert én kipróbáltam BDSM-kapcsolatokat, és enyhén mazo szubnak tartom magam, mindamellett nem érzem, hogy ez feltétlenül beteges dolog lenne. A magam számára úgy dolgozom ezt föl, hogy amíg én is akarom, és bármikor nemet mondhatok, addig nem tartom veszélyesnek a lelki egészségemre nézve.

A Kérdezőnél az a problémás, hogy ő ebbe nem saját akaratával ment bele, inkább belecsúszott. Márpedig épp az a határvonal erőszak és egészséges szub-Dom viszony között (ha van ilyen...), hogy az utóbbi megegyezésen alapul, és addig tart, amíg mindkét fél akarja, mindkettőt kielégíti.

Érdekes, hogy itt több nyilvánvalóan szub hajlamú ember is kommentelt. Nem feltétlenül beteg lelkű mind. Persze magamat sem biztos, hogy jól ismerem. :)

Kedves Kérdező!

Abba mindenkinek nehéz belegondolni, hogy mi lesz a másik nélkül, mindenkinek fáj, mindenki sajnálja azt, amit elveszít, amiről lemond, amit a kapcsolat építésébe beletett, retteg a bizonytalanságtól, a jövő tervezhetetlenségétől, de benne maradni egy kényszerkapcsolatban azért, mert félünk a jövőtől, vagy azért, mert hiányzik az, amit hittünk a másikról - nekem nagyon iracionális, nagyon érzelemvezérelt, nagyon ösztönszerű életvitelnek tűnik...

Ha a párom azzal zsarol, hogy közzéteszi a videókat, elmondom Neki, hogy milyen jogi következményei vannak, ha közzé teszi. Tudom, ez nem változtat azon, hogy szét tudja zilálni az életemet, de ezen nem tudok változtatni, mert belementem, hogy a kezében legyen egy ilyen fegyver... ...de akinek az ilyen reakciójától félnem kellene, azzal végképp nem maradnék együtt...

...az pedig, hogy a közzétételtől való félelem miatt belekényszerüljek egyre jobban, egyre mélyebben egy ilyen kapcsolatba, ilyen tettekbe, ilyen bánásmód elviselésébe, számomra ireálisan nagy ár. Már maga ez a félelem is mutatja, hogy tudatalatt reálisan látod és korrekten méred fel, milyen ember a párod, mikre lenne képes, miért nem méltó a mentegetésedre...

...az a baj az ilyen kapcsolatokkal, hogy fokról-fokra épít le, és lassan már ez a tudatalatti vészcsengő is elhallgat, ami miatt ezt a kérdést kiírtad, ami miatt még érzed, hogy lelkileg megvisel. Egyre természetesebbnek fogod érezni az egyre nagyobb és kínosabb elvárásokat, egyre jobban meg kívánsz majd felelni az elvárásainak, egyre elfogadhatóbb lesz, hogy nem hozol önálló döntéseket arról, kivel, mikor, mit és hogyan csinálsz, és egyre tehetetlenebbnek fogod érezni magad azon rövid gondolatcsíra-felmerülési időszakokban is, amikor már ki szeretnél lépni ebből, mert egyre több inkrimináló felvétel, információ, adat lesz fegyver a kezében... ...és a beletörődés nem fáj majd annyira lelkileg, mint a tehetetlenség tudata, vagy a gyengeséged és jóvátehetetlennek hitt tévedésed felismerése miatti lelki fájdalom.

Tudod, hogy most ezzel a két utóbbi hozzászólásoddal, a benne leírtakkal nem nekünk magyarázod meg a helyzetet, hanem ösztönszerűen magadat győzködöd, és magadnak kreálsz új, elfogadhatónak szánt indokokat, miközben pont olyat írtál le elsőre (szakítás utáni bosszútól való félelem), ami nem mellette, hanem ellene szól?

Kedves Harminckettes!

A Kérdező tényleg rendes srác lehet, aki jobbat érdemel. Mindenki örülhetne Neki, mint partnernek, mint társnak.

Azt is megértem, hogy egy bátortalan, tétova, bujtatott "felhívás keringőre" mindig belefér az anonimitás keretein belül.

Ugyanakkor: mit szerettél meg a fiúban, amit eddig megláttál Belőle? A korát? A bizonytalanságát? A kapcsolatfüggőségét? Azt, hogy alárendeli magát a másiknak? Azt, hogy nem egyenértékű fél egy kapcsolatban?

Mindezek miatt nem lenne szabad "rácuppanni", mert mindezek nem azért vannak így, mert így jó Neki, hanem azért, mert az önértékelési problémái miatt így látja a világot. Aki emiatt látná optimális partnernek, az nem lenne feltétlenül jobb a jelenlegi párjánál, legfeljebb nem lenne vele szadista, csak manipulatív...

Aki nem egy önálló véleményt megalkotni tudó és azt megalkotni kész, egyenértékű és egyenrangú féllel kíván kapcsolatot, az bizony...

Aki a Kérdezőt tisztelni, becsülni és szeretni tudná, az nem ezek alapján tartaná szimpatikusnak, kedvesnek és szerethetőnek, hanem mindazok alapján, amiket eddig nem tudhattunk meg róla, de valószínüleg szerethető miattuk: a világképe, a másokhoz való jósága, a humora, a kommunikációs finomsága, az ösztönös erkölcsi iránytűje és a többi tényleges és valós értéke miatt, amiket most csak feltételezni tudunk Róla (direkt nem emeltem be a szépséget, a külső jegyeket, de az is számít természetesen).

Remélem, a Kérdező talál és tud majd viszontszeretni olyan társat, párt is, aki ezek alapján értékeli Őt és őgy is bánik Vele, ahogy valójában megérdemli: tisztelettel, megbecsüléssel, szeretettel, szerelemmel, egyenrangúként kezelve Őt mindenben...