Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Manapság már a nők nagy részének kopasz alul?
#28
Mert mint ahogy minden változás, itt is van egy fokozatos átmenet, nem máról holnapra történik.
Igaz ez nyelvi asszimilációra is, hogy nem úgy történik, hogy az apa még németül, a fia pedig már csak magyarul beszél.
Azoknak a háború előtt született, templomjáró nagyiknak, akik még abban szocializálódtak, a gyerekeiknél ('60-as, '70-es évek) már átlépett ez a fordulat (nem feltétlen a szörtelenítésben, de mondjuk már nem szoknyát hordtak, hanem farmernadrágot, nem kötöttek kendőt a fejükre házasan, de még Kovács Tiborné néven vették fel, mint a szülői példa), az unokáknál - a jelenlegi generációnál - pedig már teljesen általános gyakorlat, hogy intimszőrtelenítenek, és vibrátorokat használnak.
Minden alapokat érintő átalakulás egy folyamat, nem szerdáról csütörtökre történik. Ahogyan ennek elleniránya is így volt, még száz évvel a keresztény államalapítás után is voltak pogánylázadások például Magyarországon, és több többször is törvényben tiltották meg a köznépnél, hogy "pogány módra font" varkocsokban hordják az emberek a hajukat.
Géza még egyszerre áldozott a régi pogány módon, és keresztény formában. Fia már nem.
Dédapám még egy mondaton belül váltott németről magyarra, majd magyarról németre. Apám már egy szót se tud németül. Semmi nem úgy változik, mintha ollóval vágnák el.
31
Akkor ha jól értem, te azt feltételezed, hogy idővel a csupasz punci lesz az alap.
Ezt több okból sem hiszem.
a) Szerintem mindig lesznek olyan férfiak, akik valamilyen oknál fogva a szőröset (természeteset) fogják kedvelni.
b) Vannak olyan érzékeny bőrű nők, akik nem tudnak folyamatosan szőrteleníteni.
c) Egy felnőtt nőnek is vannak preferenciái a saját testéről és nekem történtesen az tetszik, ha szőrös a puncim és kész.
d) Itt még lehetne magyarázni arról, hogy valóban vannak a szőrnek védelmi funkciói.
e) Egy serdülő lánynak hosszabbak lesznek a lábai, megnőnek a mellei, szőrösödni kezd a puncija és a hónalja, tehát ezek a jelei annak, hogy kislányból lassan nagylány lesz, de azt hiszem, az égvilágon senki nem reklámálna a hosszabb lábak és a nagyobb mellek miatt, így a szőrös hónalj és punci sem fogja riasztani a férfiak egy részét.
f) A szőr szerencsére változatosan hordható és le lehet szedni, meg lehet növeszteni, formára lehet igazítani.
g) Biztos hallottál arról, hogy Kelet-Ázsiában per pillanat annyira a szőrös a divat, hogy ál-punciszőrt ragasztanak fel a nők maguknak. :)
Tehát szerintem ez egy olyan kérdés, amiben nem lesz "haladás" úgy, ahogy elképzelted, hogy majd előbb-utóbb minden nő csupi lesz. De nem kell csüggedni, mert a többség már az ill. az lesz.
Igen.Manapság több a borotvált.Van még pár szőrnépszerűsítő aki megprobálja megmagyarázni miért jó , miert szuper, meg miért hasznos ,és egészséges,de hiába erőlködnek.
Ez senkit sem erdekel aki egyszer szőrtelenített nemigen fog visszatérni a bozontra!
"Akkor ha jól értem, te azt feltételezed, hogy idővel a csupasz punci lesz az alap."
Nem lesz, hanem már most is az. Nagyon kevés nőnek nem szőrtelenített, hasonló arányban, ahogyan a férfiak túlnyomó többségének pedig borotvált az arca.
Persze, mindig vannak kivételek, szakállas férfiak, és teljesen szőrös intim tájékú nők, de a 18-28-as korosztályban ennek az aránya meglehetősen elenyésző.
"Szerintem mindig lesznek olyan férfiak, akik valamilyen oknál fogva a szőröset (természeteset) fogják kedvelni"
Na, akkor most elárulom a nagy titkot, páromnak is fazonírozott intim tájéka van (méghozzá pont az én kérésemre), kb így:
...és nekem is szakállam van - ugyanakkor ettől még látom azt is, hogy a férfiak többsége tényszerűen borotvált arcú -, csupán(!)
1) ezt a "pornós divatból csupasz punci" szöveget felejtsük már el végre, mert NEM a pornó miatt van így, az emberi történelemben jóval a pornó előtt már általános gyakorlat volt az intim szőrtelenítés, évezredeken és kultúrákon (antik európai, iszlám) keresztül.
2) Hagyjuk már abba a "természetes" jelzővel megkülönböztetést itt, mert: gondolom a hajadat is vágatod időnként, nem? Az sem "természetes" talán akkor? Esetleg az a férfi, aki borotválkozik, és nincs mellig érő szakálla, az nem "természetes? Ha nincsenek kapa körmeink a kezünkön és lábunkon, az nem "természetes"? Ne ezzel a jelzővel takarózzunk már, mert ez baromira fals.
"De nem kell csüggedni, mert a többség már az ill. az lesz."
- Így van. Ezzel mintegy meg is cáfolva saját nyitómondatodat helyettem.
Én egyébként abszolút nem fordítok figyelmet arra, hogy ki hogyan hordja ezt a saját testén. Csak ezt az erkölcsi fölényeskedést nem bírom. Eszembe nem jutna leszólni, aki férfiként borotválja az arcát, hogy én "egészséges" vagyok vele szemben, és nem helyezném magamat ellenében olyan pozitív megkülönböztetéssel, hogy én vagyok a "természetes". Ahogyan azt sem mondanám soha, hogy a borotválkozás az valamiféle divatnak való kényszerű társadalmi megfelelés a részükről, és nem egyéni komfortérzet szerint megválasztott preferencia.
Szokjunk már le erről a hülyeségről.
35#
Ott a pont!!
Én voltam szakallas is.
Soha többé nem leszek!
Egyszerűen semmi ertelmét,előnyét nem láttam egy idő után, viszont hátrányaim bőven akadtak.
Ezért ma már borotvalt vagyok.
Lent is.Kivéve a labaimat,a hasomon azt a pár szálat, mert az nem zavar,nem viszket ,nem érdekel.A bnőm is borotvált.
Semmi divat meg egészségbeli,természetesség,kinézetbeli megmagyarázás nélkül teszem/tesszük ezt.Hacsak az állandó viszketést meg bepállást nem fogjuk fel egészsegtelen allapotnak.De azt én inkább kellemetlen érzesnek
tekinteném.
Ezzel együtt nem én vagyok az etalon, sem követendő példa és teljesen elfogadom ha a másiknak terdigérrő dús szakálla van, esetleg szőrös a háta is,tőlem rendben van.
35
"1) ezt a "pornós divatból csupasz punci" szöveget felejtsük már el végre, mert NEM a pornó miatt van így, az emberi történelemben jóval a pornó előtt már általános gyakorlat volt az intim szőrtelenítés, évezredeken és kultúrákon (antik európai, iszlám) keresztül.
2) Hagyjuk már abba a "természetes" jelzővel megkülönböztetést itt, mert: gondolom a hajadat is vágatod időnként, nem? Az sem "természetes" talán akkor? Esetleg az a férfi, aki borotválkozik, és nincs mellig érő szakálla, az nem "természetes? Ha nincsenek kapa körmeink a kezünkön és lábunkon, az nem "természetes"? Ne ezzel a jelzővel takarózzunk már, mert ez baromira fals."
1. Én nem írtam egy szót sem arról, hogy a pornó hatására lenne divat a csupasz.
2. A természetes szót úgy értem, hogy "natúr, ahogy a jóisten adta". A természetes nálam azt is jelenti, hogy nem sminkelek, nem festem a hajam, stb.
""De nem kell csüggedni, mert a többség már az ill. az lesz."
- Így van. Ezzel mintegy meg is cáfolva saját nyitómondatodat helyettem."
Igen, tényleg saját magamat cáfoltam meg, előfordul, hogy nem sikerül jól kifejezni magam. Úgy értettem, hogy bár valószínűleg egyre több és több nő fogja csupaszon hordani, de biztos mindig lesz olyan, akinek szőrös lesz.
"Persze, mindig vannak kivételek, szakállas férfiak, és teljesen szőrös intim tájékú nők, de a 18-28-as korosztályban ennek az aránya meglehetősen elenyésző."
A kérdés nem specifikusan erről a korosztályról szólt. A gyakorin vannak idősebb nők is. Ahogy a való világban is.
"Én egyébként abszolút nem fordítok figyelmet arra, hogy ki hogyan hordja ezt a saját testén. Csak ezt az erkölcsi fölényeskedést nem bírom. "
Elképzelni nem tudom, hogy honnan veszed, hogy erkölcsileg (???) fölényeskedek. Nem fölényeskedek, egy rossz szót nem mondtam a csupaszra, nekem is szokott néha az lenni, meg egyáltalán, ebben a kérdésben hogy lehet erkölcsi véleményt formálni a mai világban? :)
"A természetes szót úgy értem, hogy "natúr, ahogy a jóisten adta". A természetes nálam azt is jelenti, hogy nem sminkelek, nem festem a hajam, stb."
De gondolom azért vágatod, legalább időnként, nemde? Ahogyan a körmödet is levágod. Akkor az már természetellenes?
38
Nevetni fogsz, de nem vágatom a hajam. Tudniillik extrém lassan nő. Egyszerűen nem szükséges levágatnom. (Sajnos.)
A körmömet valóban le szoktam vágni, de magát a körömlemezt nem távolítom el.
Itt egy cikk, ami elgondolkoztató lehet esetleg azoknak, akik még nem olvastak arról, hogy az intim szőr hogyan véd. A Dívány írásai nagyon jók szoktak lenni, ez nem bulvársajtó színvonal.
És itt egy érdekes pár mondat arról, hogy még előnye is lehet az intim szőrnek:
"Emellett kiemelkedő jelentőségű a szexualitásunk szempontjából is. Egyfelől a nemi érés indikátoraként működik: a szőrösödés az érési folyamat kezdetének egyik legbiztosabb jele, másrészt konkrét szerepe is van a jól működő szexuális életben. Egyes kutatások szerint a nemi szervek környéke a szőrzet miatt melegebb, így gyorsabban jövünk izgalomba, ráadásul a szőr itt egyfajta száraz síkosítóként is funkcionál. Ha nem bőr és bőr dörzsölődik egymáshoz, jóval kisebb a tapadás, azaz kevésbé lép fel súrlódás, dörzsölődés, ráadásul a szőrzettel fedett testtájak cirógatása szintén vágyfokozó hatású lehet, mert a szőrszálak tövénél tele vagyunk idegvégződésekkel. Szerepe lehet továbbá a nemi vágy felkeltésében kulcsszerepet vállaló feromonok hordozásában is."
"Nevetni fogsz, de nem vágatom a hajam. Tudniillik extrém lassan nő. Egyszerűen nem szükséges levágatnom. (Sajnos.)"
Attól, hogy lassan nő, még nem igaz, hogy sohasem vágod.
Ahogyan azt is feltételezem, hogy a borotválkozó férfiakat sem tartod "természetellenesnek".
"A körmömet valóban le szoktam vágni, de magát a körömlemezt nem távolítom el."
Igen. És? A szőrt sem távolítjuk el, minthogy visszanő.
Megint csak a férfi borotvált arcot tudom hozni, mint a - tiédnél jobb - analóg példa.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!