Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Katolikusok, mi fér bele egy párkapcsolatban, házasság előtt?
Tapi, csók vagy más...?
Ezt most kifejezetten, csak a hitét gyakorló,Katolikus emberektől kérdezem...csak tőlük szeretnék választ.
Köszi
Én nem vagyok gyakorló katolikus, viszont volt egy nem is olyan rövid kapcsolatom hívő lánnyal.
Aki valóban lelkiismeretes gyakorló hívő, annak minimum erkölcsi dilemmát okoz, hogy szexualitás terén mi férhet bele házasság előtt - ezzel ő is így volt, sokat beszélgettünk, illetve a hívő barátai között is visszatérő téma és dilemma volt.
A többség végül arra jut, hogy nem éri meg tartani magukat hozzá, és komolynak szánt kapcsolatban, mély érzelmek esetén megengedik maguknak a szexet. De van egy kisebbség, aki igen, de nekik elég nagy falat. Illetve akadnak "billegő" emberek, akik egyik kapcsolatukban könnyebben hajlanak a szexre, másikban szinte semmi szexet nem hagynak, attól függően, kivel vannak együtt, illetve az aktuális életszakaszukban hogy vélekednek a témáról.
Tegyük hozzá, a komoly kapcsolat náluk komolyabbat jelent, mint az átlag körében - tapasztalataim szerint elég nehezen szakítanak, tényleg csak ha nagyon elkerülhetetlen, illetve akiket sülve-főve együtt látsz (és mondjuk 20 évesnél idősebbek, szóval nem valaki kamaszos tévelygés), azoknál biztos lehetsz, hogy záros határidőn belül össze lesznek házasodva.
A csók, tapi pedig majdnem mindenkinek belefér, habár a belenevelt gátlások és erkölcsi dilemmák miatt valaki még ezt sem tudja felszabadultan élvezni, illetve nagyon-nagyon lassan halad benne előre (szóval lelki részről már rég megvan a mély szerelem, testileg meg még egymás nemi szervét sem láttátok).
Kedves Kérdező,
Gyakorló katolikusok nem hinném, hogy látogatják ezt a rovatot, ami erősen a testiségről szól, mivel hitük szerint a szexualitásnak a házasságban van a helye.
Tehát inkább a vallás rovatban kellene erről érdeklődnöd.
Én egyébként katolikus családba születtem, de a vallást egy neoprotestáns felekezetben kezdtem el gyakorolni. Igaz, ma már ateista vagyok.
Egy hívő ember szemszögéből nézve amúgy nem hinném, hogy beleférne ilyenek, hogy tapi, mivel felkorbácsolhatja az érzelmeket. Ugyanez igaz a csókra, bár ez utóbbt azért bizonyára nem vetik meg.
Az #1-es által mondott orális szex, és kézzel izgatás viszont feltehetően paráznaságnak minősül - de javítanak ki a katolikusok, ha tévedek.
Egy pap véleménye:
"Egy neve elhallgatását kérő pap viszont megosztotta az igazságot a Velvet olvasóival. Vagyis az egyház álláspontja szerint a szexualitás csak a házasság keretein belül élhető ki, mert az alapvetően az utódnemzést szolgálja. A szex bármilyen formája házasságon kívül paráznaság, így bűn. Még csókolóznia sem lehet az ifjúnak és a leánynak, csak miután házastársnak nyilvánították őket. Sem az orális, sem az anális szex, sem a maszturbáció nem megengedett a hajadon illetve nőtlen ifjaknak. Lélekben kell ugyanis tisztának lenni, mielőtt Isten előtt örök hűséget fogad az ember. Mindez azt is jelenti, hogy ha egészségügyi okból, és nem szexuális kapcsolaton keresztül veszíti el a leány a biológiai szüzességét, attól még szeplőtlennek számít az Úr szemében - fogalmazott egyházi informátorunk."
Forrás: [link]
Inkább a vallásomat hagynám el minthogy lemondjak a páromnak
nyújtott, és tőle kapott örömökről.
Katolikus férfi vagyok. Házasságkötésemig nem volt szexuális kapcsolatom, 5 évig jártam az ex-menyasszonyommal, aki a feleségem lett. ;)
A lényegi rész, hogy a szeretkezés örömforrás, s ebben az van benne, hogy a másiknak akarsz gyönyört okozni, mert az ő elélvezése az, ami neked örömet jelent, hogy boldoggá tetted.
A nemi aktus olyan legyen, ami nyitott a gyermek megfogantatására, elfogadja azt. Ebben benne van, hogy a nemi aktus nem lehet ezt akadályozó, de lehet a természetről, testünkről szóló ismereteket felhasználó.
A vágy természetes, az is a részünk. Ezért az azzal való együttélés is bennünk van.
S akkor a kérdés: a legbiztosabb talán az, hogy tilos a nemi szervek másik általi érintése - ez lefedte mindazt, amit a házasságra tartogatsz, de nem tiltja, hogy a másikkal csókolózz, simogasd, megérintsd, stb.
S akkor a megértéshez: a szeretkezés során kötődést kialakító hormonok szabadulnak fel, aminek a célja, hogy a leendő utód biztonságos környezetben nőjön fel. Ennek része a két felmenő, a köztük lévő szeretetkapcsolat, a pszichés növekedés biztonságát adó családi háttér.
A 11:01-es hivatkozott papi idézet helytálló.
Ha van kérdésed, írj bátran!
Ha az emlékeim nem csalnak, akkor a katolikusoknál tilos:
A házasság előtti szex, A fogamzásgátlás, A maszturbálás.
Tehát a szex csak gyerekcsinálásra való.
Ez egy elavult, és tarthatatlan nézet.
Gondolom a válás sem egy Istentől való dolog.
Aki a halálos ágyán csak az életében kihagyott dolgok miatt akar
nyöszörögni, az tegyen a papok kedvére.
Én az esküvőnk előtt is élveztem a szexet, és csak azt a nőt
vettem feleségül akivel ezen a téren is összepasszolunk.
Ez bunkón fog hangzani, de autót sem vesz az ember úgy,
hogy nem viszi el egy körre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!